Noria Kaitio tizenéves lány, és a mai Finnország területén él… csak éppen néhány száz év múlva. Az éghajlatváltozás és a globalizáció következményeként új népvándorlás zajlott le, a természeti katasztrófák pedig végérvényesen átrajzolták a Föld térképét. A nyersanyagok elfogyta utáni új világban a fejlett technika eszközei jórészt már feledésbe merültek, és a legdrágább kincs az édesvíz. A rendkívül vegyes népességű Skandináv Uniót könyörtelen katonai diktatúra uralja, mely szigorúan védelmezi az ismert vízlelőhelyeket. Ugyanakkor a lakosság csupán sótlanított tengervízzel olthatja szomját. Noriára édesapja két örökséget bíz: a kínai teamesterek – a víz őrzői – ősi tudományát, valamint egy senki más által nem ismert édesvízlelőhely titkát. E kettős felelősség nehéz döntések elé állítja a lányt: segítsen faluja szomjazó lakosságán, vagy őrizze tovább tiltott tudását? A helyzet megoldásában jó szolgálatot tehet egy, a múltból származó, rejtélyes tárgy… amennyiben sikerül a titkát megfejteni. A finn írónő hazájában pályázatnyertes első kötete rövid idő alatt példátlan népszerűségre tett szert, angol fordításban is megjelent, sőt rögtön jelölték a rangos Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjakra. Stílusát kritikusai Margaret Atwoodéhoz és Ursula K. Le Guinéhez hasonlítják. „A finn spekulatív irodalom csodálatos, új gyöngyszeme, mely egy ígéretes írói karrier kezdete lehet.” – Aamulehti „Emmi Itäranta mesterien létesít érzelmi kapcsolatot főszereplője és az olvasó közt.” – Johanna Sinisalo, díjnyertes finn írónő
100 pont
Eliana a Szövők nagynevű házában éli mindennapjait, és gyakorolja különleges mesterségét, miközben szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét. A sziget vezetői olyannyira tartanak az álomlátóktól, hogy azokat, akik álmodnak, munkatáborokba zárják. A látszólagos biztonság szövedéke, melyet Eliana a mindennapok rutinjából maga köré sző, felfeslik, amikor egy csupa vér, eszméletlen lányt találnak a Szövők háza előtt, akit támadói megfosztottak a beszéd képességétől. Az egyetlen kulcs a titokzatos lány kilétéhez egy láthatatlan tintával készített tetoválás a tenyerében: Eliana. Vajon mi köze van a szövőlányhoz? Miért éppen Eliana nevét viseli magán? Mi köti össze a két lányt? A sziget múltját szörnyű titok övezi, amit a korrupt, elnyomó hatalom minden eszközzel rejteni próbál. Hamarosan Eliana élete is veszélybe kerül. Ha meg akarja menteni magát és mindazokat, akik fontosak számára, fel kell élesztenie önmagában azt az erőt, amit egész addigi életében szégyellt átoknak tartott: az álmait. A teamesternő könyve díjnyertes szerzőjének második regénye is hozza mindazokat az értékeket, melyeket az első regényben is láttunk. Lírai elbeszélőmód, szépirodalmi igényességgel megírt világalkotás, összetett karakterek és egy különleges mitológia fonalai szövődnek össze Itäranta eme legújabb remekművében. A kritikusok Ursula K. Le Guin és Sheri S. Tepper írásaihoz hasonlítják Emmi Itäranta stílusát.
Képzelj el egy életet, ahol nem kell aggódnod az elmúlás miatt. Hunyd le a szemed.
Milyen lenne, ha az általad ismert világ összes problémája már nem létezne? Mihez kezdenél a lehetőségekkel és az életeddel?
Egy ilyen világban élek. Nincsenek vírusok, éhezés, szegénység, sem pedig halál. Az öröklét elérhető mindenki számára. Csupán két hét, és a tudatom átkerül egy olyan testbe, amiben örök időkig létezhet. Túl kevés idő. Nem vagyok benne biztos, hogy hátra szeretném hagyni az emberi testem, az érzéseket, amiket megélhetek így.
A napfényt. A szerelmet. Őt.
Lehet választani az öröklét és egy szerelem közt?
Választhatok…
De néha a választás lehetősége csupán illúzió.
Mi történik akkor, ha egy titkos szupergonosz elhalálozik, és szeretett, ám tudatlan unokaöccsére hagy mindent? Mi lehet sokkolóbb az örökös számára? Szembesülni a ténnyel, hogy az eredetileg parkolómágnásnak hitt nagybácsi valójában a világ egyik leghírhedtebb gonosztevője volt – az az igazi, régi vágású fajta, akit a Bond-filmekben látni, vulkánba vájt főhadiszállással meg mindennel –, vagy, hogy titkos birodalmát értelmes, emberi nyelvet és számítógépet használó macskák irányítják?
És képes-e megbírkózni a hirtelen minden irányból rá leselkedő veszéllyel? Elvégre a végtelen mennyiségű pénz mellé az egész biznisz is jár, amire nem egy üzleti partnernek fáj a foga.
John Scalzi legújabb regénye állati képtelenség, ami humorában sokszor Christopher Moore-t idézi, közben viszont meglehetősen józanul foglalkozik korunk világának legégetőbb problémáival.
2021. november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből.
Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer.
Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket.
Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet.
Negyven nő él egy rácsokkal elzárt pincében, szenvtelen, némaságba burkolózó őrök felügyelete alatt. Idekerülésük előtt mindnyájan átlagos asszonyként tevékenykedtek a családjukban, kivéve egy fiatal lányt, akinek semmilyen emléke nincs másfajta világról, minden tudása a többiek elmesélt történeteiből áll össze.
Egy napon megszólal a sziréna, az őrök elmenekülnek, a rácsok pedig egy véletlennek köszönhetően kinyílnak. Rejtélyes módon kiszabadulva börtönükből, útra kelnek, hogy felfedezzék az ismeretlen földet, más embereket találjanak, és legfőképp magyarázatot arra, hol vannak, kik és miért hozták őket ide.
Kafkai hangulatú regény, ami egyszerre rémálomszerű és derűs, szenvtelen és elsöprő.
A közeli jövő Szingapúrja a világ legkorszerűbb technológiái, a pénzmosás és a szórakozás fellegvárává vált. A fogyasztás eddig soha nem látott mértéket öltött, az erkölcs kiment a divatból, a vallások pedig annyit érnek, mint a gyorséttermek ételei. Az emberiséget bemocskolta az egyre szélsőségesebb kicsapongás. Az elit pedig új, különleges szórakozást talált magának – egy Személyes Valóság nevű digitális drogot. Ez képes kielégíteni a leggonoszabb és legbűnösebb fantáziákat, és segíthet elérni a tudat számára a „halhatatlanságot”.
Zoltán Varga ipari kém azt a feladatot kapja, hogy épüljön be a befolyásos médiavállalat berkeibe, amely a digitális drog tömeges terjesztésére készül. Az új vallás háborítatlan élvezetet és örök életet ígér a szintetikus, személyre szabott valóságban. A férfinak ki kell derítenie az ominózus projekt lényegét, de közben beszippantja az ördögi játék: a milliókat érintő pornográf kísérlettől a világ fontosabb vallásainak megbuktatásáig. Az események alakulása azonban rövid idő alatt a feje tetejére fordít minden tervet, és Zoltán, aki ekkor már a Valóságok Tervezője, felfedezi a megdöbbentő igazságot…
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.