Fapadoskonyv.hu Regény 
Vernének ez a kései műve kaland regénybe oltott krimi, s persze múltszázadian és vernegyulásan tanulságos történet is: a testvéri szeretet és az igazság diadalának dicsérete. A távoli, egzotikus helyszíneken pergő cselekmény rémdrámára emlékeztető eseménysora egy új-zélandi kikötői kocsmában indul, ahol Flig Balt fedélzetmester és Vin Mod kormányos sűrű poháremelgetések között aljas tervet főznek ki a James Cook nevű vitorlás megszerzésére, melynek első lépéseként a derék Gibson kapitányt kéne eltenni láb alól. A lebujban mulatozó söpredék között nem soká kell keresgélniük vállalkozó szellemű és kalózkodásra hajló társak után, s már csak az alkalmat lesik az újdonsült cimborák a zendülés kitöréséhez. Az alkalmat azonban késlelteti egy hajótörés két életben maradobtjának – a címszereplőknek – a megmentése a talpig becsületes holland testvérpár jelenléte ugyanis rontja az összeesküvés esélyeit a Csendes-óceánon hajózó James Cookon. Az idegfeszítő várakozás után a tasmániai Port-Praslinban mégis végrehajtják gaztettüket az összeesküvés vezetői: a két testvér elveszettnek hitt tőrével meggyilkolják a kapitányt, majd a fegyvert Kip Károly és Péter poggyászába csempészik, ahol a nyomozó hatóság rá is bukkan, s mint cáfolhatatlan bűnjelet használja föl a tárgyaláson, ahol a testvéreket életfogytig tartó kényszermunkára ítélik. Innét kezdődik a történetben a testvéri összetartozás és az igazság mindenkori fényre kerülésének apoteózisa. A rettenetes körülmények és a nem kevésbé elrettentő rabtársak között híven őrzik a hollandok egymás hitét és becsületét, s a megpróbáltatások ellenére sem adják föl a reményt, hogy kiderül az ártatlanságuk. Verne egy, a korban divatozó természettudományi tévhittel oldja meg a csaknem rosszul végződő történet tragikumát. A századvégen Amerikában elterjedt hiedelem szerint a halott szemének recehártyája fényképezőgépként őrzi az élet utolsó pillanatában látott képet. Amikor a kapitányról készült utolsó fényképet barátja és üzlettársa, Hawkis úr kinagyítja, döbbenten fedezi fel a halott nyitott szemében a valódi gyilkosok képmását.
Az izgalmakban bővelkedő történet természetesen kitűnő alkalom az író számára, hogy számos tudnivalót közöljön Ausztrália és Óceánia természetrajzáról, népeiről, kereskedelmi életéről, a gyarmatosítás históriájáról, miközben szörnyű viharok tombolnak, emberevő pápuák támadnak a hajósokra, sőt a regény szálai elágaznak egészen az íreknek az angolokkal szemben folytatott fölszabadító küzdelméig.
„A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére – nem merjük azt mondani, hogy létrehozására –, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna fajta sem létezett.
Mondogatták is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat százezer frank helyett, minthogy a dolog úgyis kivihetetlen.
De azért a tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el. Némely kertészek átvették magát az ötletet, de megvalósíthatóságában nem hittek; a műkertészek fantáziája azonban olyan élénk, hogy ámbár eleve kilátástalannak ítélték elképzeléseiket, mégsem tudtak többé másra gondolni, mint arra a nagy fekete tulipánra […].
Van Baerle is azok közül a tulipánkertészek közül való volt, akiket magával ragadott az ötlet; Boxtel azok közé tartozott, akiket az üzlet érdekelt.”
A XVII. századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei – hazaárulás vádjával – felkoncolják. Cornelius van Baerle az egyik Witt testvértől titkos levelet őriz, s emiatt letartóztatják és halálra ítélik. Halálos ítéletét az utolsó pillanatban életfogytiglani fogházra változtatják. A börtönbe Cornelius becsempészi a dédelgetett tulipánhagymát, és nem is sejti, hogy a zord falak egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb szépséges leányát, Rosát.
Erény és bűn, szerelem és kapzsiság, árulás és hősi halál, uralkodói önkény és igazságtétel – a romantikus regények minden eleme együtt van ebben a jellegzetes Dumas-históriában.
F. Scott Fitzgerald mûvei legyen az regény, novella vagy színdarab a 20-as évek jazzkorszakáról szólnak, a nagyvárosi sodródásról, változásokról, azokról egy egyéni problémákról, melyek egyedivé teszik az embert az egyre elszemélytelenedõ és elidegenítõ 20. században. A háború utáni ifjúságról, az elveszett nemzedékrõl ír belülrõl. A harcterek lüktetését felváltó jazz, a pillanatnyiság, a mélységek nélküli tartalmak keresése, a merõben megváltozott életkörülmények és társadalmi-erkölcsi szabályok szövik át Fitzgerald prózavilágát. Az Eltékozolt évtized a Fitzgeraldra oly jellemzõ témájú és stílusú rövidebb írásokat, többek közt a Flappers and Philosophers címû novelláskötet darabjait is tartalmazza.
Az 1600-ban született Calderón a spanyol aranyszázad („siglo de oro”) és így egyben az európai barokk egyik legjelentősebb alkotója volt. Száznál több drámát és nyolcvan kisebb színpadi művet írt. Ezek közül korábban mindössze hat mű volt lefordítva magyarra. Fábri Péter fordításai Calderón három műfaját is reprezentálják: a VIII. Henrik történelmi dráma; A világ nagy színháza a leghíresebb auto sacramental; A kereszt imádása pedig vallási tárgyú tragédia. A VIII. Henrik-et 1997-ben a Radnóti Színházban, A világ nagy színházát 2004-ben a Millenáris Szabadtéri Színpadon láthatta először a magyar közönség.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
