Az öregkor költészete ritkán oly megbékélt és szelíd, mint Gyergyai Albert lírája. Merengõ és melankolikus a bánat, és félszeg, szemérmes az öröm: „Mint az õsz, mint a szenvedély, hogyha megszépül enyhülõben…” A versek egy része, kiváltképpen a Vestigia flammae címû ciklus szeretett francia költõinek, Verlaine-nek, Supervielle-nek, Reverdynek kifinomult, lágy formaképzésére emlékeztet. Másik része nyersebb, fesztelenebb, élõbeszédhez közelítõ stílusban íródott, prózavers – a költõ személyes gondjaiból és gondolataiból szövõdik, nyíltan, rokonszenvesen. Igen harmonikusan egészíti ki ez a versgyûjtemény Gyergyai Albert munkásságát és a képet, mely az õ „európai misszionáriust” formázó alakjáról nemzedékeink tudatába vésõdött.