ÁRKÖTÖTT

i

Mintha félistenek világában élnénk borító
Beleolvasok

Mintha félistenek világában élnénk

Közérzeti antológia

A világ egyik első társadalomtudományi kutatóintézete, a Jiddis Tudományos Intézet (YIVO) az 1930-as években pályázatot hirdetett 16–22 év közötti zsidó fiataloknak, hogy írjanak magukról, írják meg, milyennek látják a világukat. Az utolsó felhívást 1939-ben tették közzé. A beérkező anyagok túlélték a második világháborút, és a kor fontos dokumentumai.

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatának kiírása, amely a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján tisztelgés az elnémítottak előtt, már minden 16–22 éves fiatalt megszólított, de a kérdések ugyanazok maradtak: Milyennek látod a világot? Hogyan képzeled el a jövőt?

A beérkezett 199 pályaműből a Freeszfe Egyesület által delegált zsűri, Németh Gábor, Szőcs Petra és Upor László választotta ki a díjazott írásokat, amelyeket ebben a kötetben olvashatnak.

A pályázat a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter partneri együttműködésével, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg. 

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    közzététel

    2026-05-05

  • document icon

    hossz

    304 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9786151062821
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Mintha félistenek világában élnénk borító

+

Belvárosi gyümölcsök borító

+

Párizs, 1913 borító
5 215 Ft

198 pont