Breq egykor űrhajó volt, amely több ezer katonát összekapcsolva szolgálta a hatalmas Radch birodalmat, egy ideje viszont emberi testbe kényszerülve irányítja a Kalr Kegyelmét. Most azt a parancsot kapja, hogy látogasson el az Athoek Állomásra, és védje meg annak a hadnagynak a családját, akit egykor hidegvérrel meggyilkolt.
Egy Breq néven ismert katona egy távoli, havas bolygón egyre közelebb kerül küldetése teljesítéséhez. Egykor Toren Igazsága volt: egy gigantikus űrhajó mesterséges intelligenciával, amely több ezer katonát kapcsolt össze, hogy közösen szolgálják a Radch-t, a hatalmas birodalmat, amely meghódította a galaxist. Most azonban egy árulás miatt felborult a rend, és Breq magára maradt egy törékeny emberi testtel, megválaszolatlan kérdésekkel és csillapíthatatlan bosszúvágyával.
Egy ideig úgy tűnik, Breq kézben tartja a helyzetet, de aztán az Athoek Állomás bugyraiból előkerül valaki, akinek nem lenne szabad léteznie, aki talán egy olyan hajó mellékese, amely háromezer éve rejtőzik a birodalom elől.
Azután megérkezik a rejtélyes presgerek hírnöke és Breq ellensége: a megosztott és talán eszét vesztett uralkodó, Anaander Mianaai is, aki önmagával vív háborút.
Breq elmenekülhetne a súlyosan felfegyverzett és felbőszült Anaander elől, de akkor Athoek védtelen maradna. Breq kétségbeesett cselekvésre szánja el magát. Az esélyek ugyan ellene szólnak, de ez korábban sem állította meg.
„Váratlan, magával ragadó és nagyon menő. Ann Leckie kiütéssel nyert.”
--John Scalzi

A Föld újra támadás alatt áll. Egy földönkívüli faj a végsõ csatára készülõdik. Az emberiség túléléséhez egy katonai géniuszra van szükség, aki talán legyõzheti az idegeneket. De ki lesz az? Ender Wiggin. Zseni. Könyörtelen. Ravasz. A taktika és a stratégia mestere. És gyermek. A Nemzetközi Flotta besorozza katonai kiképzésre, s amint Ender belép új otthonának, a Hadiskolának a kapuin, gyermekkora azonnal véget ér. Az újoncok közül kiemelkedve Ender bebizonyítja, hogy géniusz a géniuszok között. A harci szimulációk koronázatlan királyává válik. De vajon meddig bírja a magányt és a rá nehezedõ nyomást? A szimulációkban sikereket ért el, de hogyan fog majd bizonyítani az igazi csatamezõn? Elvégre, a Hadiskola csak játék. Vagy mégsem?
VÉGJÁTÉK-SOROZAT BEFEJEZŐ RÉSZE Orson Scott Card Végjáték-sorozata méltán a science fiction irodalom legsikeresebb regényciklusa. Az elme gyermekei című kötet nagyon izgalmas lezárása az Ender univerzumát bemutató sorozatnak, s végre – hosszú évek után – a magyar olvasók is kezükbe vehetik a regényfolyam negyedik, befejező részét. E történet már teljesen elrugaszkodik az Ender gyermekéveit bemutató Végjátéktól, valamint továbbviszi a Holtak Szószólójában és a Fajirtásban megismert, az emberiség alapvető kérdéseivel foglalkozó mély gondolatokat. Az elme gyermekei – mindamellett, hogy filozofikus eszmefuttatásaival gondolkodásra készteti az olvasót – Cardhoz méltó történetvezetéssel bír, és cselekményei teljesen magával ragadják az embert. Az elme gyermekeiben a korábban megismert mesterséges intelligencia, Jane körül forognak az események, akinek lététől függ szinte az egész emberiség jövője. Vajon képes-e az ember meghaladni saját magát, és önmagához méltó helyét elfoglalni az univerzum életformái között?
Az Arthur C. Clarke-díj nyertes, megrendítő erejű, hazánkban is elsöprő sikerű Az idő gyermekei lenyűgöző folytatása! A Föld aranykorában, évezredekkel ezelőtt bátor felfedezők távoli csillagok felé indultak, hogy azokat a terraformálási program keretében alkalmassá tegyék az emberi élet fenntartására. Ám úticéljukon, a Nod bolygón a tudósok olyan váratlan felfedezéssekkel találják szembe magukat, amelyek felülírják eredeti küldetésüket. Ráadásul időközben kénytelenek ráébredni, hogy odahaza az emberiség nagy birodalma elbukott, és így a bolygóátalakítási program is feledésbe merült. Vagy mégsem teljesen? Korszakokkal később az emberiség maradékának utódai és új szövetségeseik töredékes rádiójeleket fognak a csillagok közül. A legmodernebb közös technikai vívmányokkal felszerelt felderítőhajót indítanak útnak abban reménykedve, hogy megtalálhatják messzire származott földi rokonaikat. Csakhogy az egykori terraformálók felébresztettek valamit a Nodon, amit jobb lett volna érintetlenül hagyni, és aminek a nyomában nem jár más, csak pusztulás.
A távoli jövőben járunk, amikor a Föld már lakhatatlan, a világhatalmak azonban számos háborút és katasztrófát követően sem változtak. Két birodalom uralja a Naprendszert: a pénz vezérelte Demokrácia és az önkényuralmi Háló Birodalom, a köztük található bányászkolóniák és telepek sorsa pedig jobbára attól függ, melyikhez vannak közelebb. Az ember sokat változott: bár a faj továbbra is előszeretettel harcol és hódít, a populációjának zöme elvesztette kapcsolatát a beszéddel és a nyelvvel, a kommunikáció vizuális módon történik.
Él azonban egy nép a két birodalom közt félúton, egy mesterséges bolygón, ami továbbra sem felejtette el a nyelvét, és igéje olyan erővel bír, hogy egyesek mámorító drogként, mások fegyverként tekintenek rá.
A törékeny béke hamarosan meginog, és újabb totális háború van kitörőben, melynek nemcsak a frontvonalában áll ez a nép, de egyesek szerint okozója is. Egy génmódosított szuperkatonát és egy veterán hírszerzőt titkos küldetéssel bíznak meg soraikból: kutassanak fel egy rég eltűnt, mitikus erejű tárgyat, melynek segítségével elkerülhetővé válik a katasztrófa... és saját népük kipusztulása.
Baráth Katalin számos nagy sikerű kötet után ezúttal a sci-fiben mutatja be kiemelkedő regényírói tehetségét: az Afázia egyszerre ismerős és egzotikus, nagyívű és képzeletgazdag világa a műfaj klasszikusait idézi fel.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.