Tizenöt évvel ezelőtt egy prófécia alapján öt átlagos kamasznak meg kellett küzdenie a legyőzhetetlennek tűnő Sötét Nagyúrral, aki Észak-Amerikában pusztítva teljes városokat tett a földdel egyenlővé, és emberek ezreivel végzett. A Kiválasztottak néven ismertté vált csapatnak csak minden erejét beleadva sikerült felülkerekednie rajta.
Ezután az élet mindenki számára visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a fiatalokat, akik világszerte ismert hírességekként, életcéljukat beteljesítve nem találták a helyüket. Közülük legnehezebben Sloane viselte a sorsát: a lány olyan titkokat rejteget, amelyek még attól a négy embertől is elidegenítik, akik a világon egyedüliként képesek megérteni őt.
A Sötét Nagyúr felett aratott győzelem tizedik évfordulóján valami felfoghatatlan történik: az egyik Kiválasztott meghal. Amikor társai összegyűlnek a temetésére, rájönnek, hogy ellenségük végső célja sokkal nagyobb volt annál, amit ők, a kormányuk vagy akár a prófécia előre jelezhetett volna.
125 pont
Egy jövőbeli világban az embereket csoportokra osztják a személyiségük legfőbb jellemzője alapján. Tris Prior sejti, hogy ő Elfajzott, vagyis egyik csoportba sem illik bele. Amikor megtudja, hogy összeesküvés szövődik az Elfajzottak elpusztítására, ki kell derítenie, miért annyira veszélyesek az Elfajzottak, mielőtt túl késő lesz…
A beavatott és A kiválasztottak nagy sikerű szerzőjétől.
Veronica Roth novelláskötetének minden egyes novellája különös és csodálatos világba vezet, amelyben szokatlan technológiák és lények találhatók. Legyen azonban bármilyen fejlett a jövő, a történetek szereplői mélyen emberi gondokkal küzdenek. Az ismeretlenbe vezető út ismerős dilemmák és döntések között vezet.
A 2017-es évben Nebula-, Hugo-, Locus-, John W. Campbell és Shirley Jackson-díjra jelölt, World Fantasy Díjat nyert történet Kij Johnson elbűvölő és félelmetes könyve egyszerre eleveníti meg és helyezi más megvilágításba H. P. Lovecraft klasszikus dark fantasy történeteit, ezúttal egy női főhős szemszögéből. Vellitt Boe a híres-nevezetes Ulthar Lánykollégium tanára. Amikor legtehetségesebb diákja megszökik egy álmodóval, aki az éber világból érkezett, nem tehet mást: veszélyes utazásra indul, hogy megtalálja, hiszen az egész egyetem sorsa múlhat ezen. Fiatalkori vándorlásait megidézve átvág egy őrült, álomszerű logika által uralt világon, amelyet szeszélyes és kegyetlen istenek uralnak, és fantasztikus, lidércnyomásos teremtmények népesítenek be. Azonban küldetése nem csupán az álmok riasztó vidékére viszi el őt, hanem saját rejtélyes múltjának mélységeibe is, ahol az árnyak között titkok lapulnak – olyan titkok, amelyeknek nem lenne szabad valósággá válnia.
Az Anglia egyik utolsó ősi vadonjaként ismert Ryhope-erdő rejtélye felemésztette George Huxley életét. Halála után két felnőtt fia nem csak a rengeteg szélén álló Tölgylakot örökli tőle, hanem megszállottságát is: amikor megsejtik, hogy a kihaltnak hitt állatok és ősi mítoszok hősei által benépesített erdő miféle titkot rejt, nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Egymás után maguk is bemerészkednek a fák közé, és amit odabenn találnak, az furcsább és veszélyesebb, mint valaha is gondolták volna.
Robert Holdstock World Fantasy-díjas regényét a huszadik század legfontosabb fantasyjei között tartják számon, a szerzőről Angliában tavaly díjat neveztek el.
A sajátos humorral átszőtt, szórakoztató és egyben gondolatébresztő történet során az I. Világháború előestéjén Cyril Grey, a fiatal fehér mágus, a Szent Rend Páholy tagja, elcsábít egy fiatal nőt, Lisa la Giuffriát, és rábeszéli, hogy segítsen neki a Fekete Páholy mágusai elleni küzdelemben oly módon, hogy egy különleges képességű gyermeket szül. Ahhoz, hogy a fehér mágus ereje megnövekedjen, vagyis, hogy a Holdgyermek megszülethessen, az anyának mágikus védelem alatt kell töltenie a várandóság idejét. A Fekete Páholy mágusa, Douglas mindent elkövet, hogy megakadályozza Cyrill tervét, ami jóval több, mint amit a látszat mutat. A mágikus párviadal ugyanis az egész emberiség sorsára kihat, mert az időközben kitörő I. Világháború végkimenetelét is befolyásolhatja. Aleister Crowley a huszadik század egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb személye. Okkultista, mágus, író, költő és hegymászó, aki fontos tagja volt több okkult szervezetnek, többek között az Arany Hajnal Rendnek, az Argenteum Astrum-nak és az Ordo Templi Orientis társaságnak is. Leginkább mágikus írásai révén vált ismertté, sőt hírhedtté, sokan „a világ leggonoszabb embere” címmel illették, ám a modern kori ezoterikus gondolkodásra gyakorolt hatása vitathatatlan.
GYILKOLÁSRA SZÜLETTEM – AZ ŐS IS ROMBOLÁSRA TEREMTETT
A Kegyes Irgalom Kolostorában fiatal lányokat képeznek gyilkosokká. Némelyik gyermekben kiütközik az ősi vér, ritka képességekkel ruházza fel őket, amelyeket halálos vagy misztikus erejűvé csiszolnak-edzenek. Ám még a kard és az árnyak mesternői sem fogják fel igazán, milyen kincsre bukkantak, amikor Nona Grey a csarnokaikba került. A vérfoltos ruhájú, kilencéves Nonát a bitófa árnyékából ragadják el. Gyilkossággal vádolják, ám ő valami sokkal rosszabbat követett el. Tíz év szükséges ahhoz, hogy a penge és az ököl használatára kitanítsanak egy vörös nővért, ám Üveg apátnő szárnyai alatt sokkal többet el lehet sajátítani pusztán a halál művészeténél. Osztályában Nona új családra – és új ellenségekre – lel. Bármily biztonságos és elszigetelt is legyen a kolostor, Nona számára nincs menekvés titka és erőszakos múltja elől, amely ezer szállal kötődik a hanyatló birodalom összes sötétségéhez. Érkezése régi viszályokat hív újra életre, kegyetlen küzdelmeket szít az egyházon belül, és még a császár figyelmét is magára vonja. Miközben haldoklik a nap, és a jég egyre előbbre nyomul, Nona Greynek úrrá kell lennie belső démonain, hogy azokra szabadíthassa őket, akik az útjába állnak. A többszörösen díjnyertes Mark Lawrence, a Magyarországon is nagy sikernek örvendő Széthullott Birodalomban játszódó könyvei után, egy vadonatúj világba kalauzolja el olvasóit. A Vörös Nővér sokak szerint az eddigi legjobb regénye, amely magával ragadja a régi és az új rajongókat egyaránt.
Az Északi erdő legendája-trilógia lélegzetelállító végső felvonásában Vászja és Morozko halálos ellenségekkel küzd a látható és a láthatatlan Oroszország megmentéséért.
A katasztrófa sújtotta Moszkva lakói válaszokat és felelőst keresnek. Vászja magára marad, minden oldalról ellenségek veszik körül. A tomboló nagyherceg szövetségesei háborúba és pusztulásba vezetik az országot, miközben egy gonosz démon káoszt és halált hint szerteszét. Vászja az események sűrűjében találja magát, és rá kell döbbennie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van. A fiatal boszorkány kétségbeesetten próbálja megmenteni Oroszországot, Morozkót és a mágikus világot, de könnyen lehet, hogy választania kell.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.