100 pont
Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól. Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét… Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…
"Helena vezetői szerepet vállal a háborúban, amit a természet gyermekei és a Gyógyítók vívnak, ám még a boszorkányok közt is sokan a halálát kívánják. Jeremy képességének hála, összekapcsolódnak a fajtársaikkal – így kerül hozzájuk Annette, egy francia boszorkány, és Jeremy így fedezi fel újdonsült barátját, az önbizalomhiányos Killiant. De felbukkannak Salem kísértetei is: Kendra túlélte a mészárlást, és nem bízza a véletlenre az Anyatermészet jövőjét, Helenának pedig el kell döntenie, képes-e végezni mindenkivel, aki nem ért vele egyet.
Miközben három ikerboszorkány kisajátítja Amazónia egy részét, Jet a mezopotámiai jóslat miatt aggódik, Helenának pedig újra kell kezdenie a családjával Miamiban. A boszorkányok bírájának ugyanakkor időt kell szánnia a legtitokzatosabb őselem megismerésére is. Ebben a legváratlanabb segítséget kapja egy régi ellenségtől. Ám Helena minél több időt tölt fajtársaival, Jeremy mintha egyre messzebb kerülne tőle. A fiú abbahagyja a festést, kétségbeesetten keresi a megoldást a háborúra, és éjszakába nyúlóan levelezget egy Látóval, akinek talán nagyobb hatása lehet a Gyógyítók bírájára, mint azt Helena valaha is képzelte volna…"
"A tizennyolc éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén – árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepelt a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisz ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven-családban. Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen világ tárul fel, ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár…"
Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…
Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek. A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek… Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben...
A huszonnégy éves Szepes Norbert évek óta járja Európát – amióta a sorsfonalát szövő Nornák segítségével meghozta a döntést, hogy vándoréletet fog élni. Csakhogy a világjárvány a pogány csavargót is kihívás elé állítja, így Norbi kénytelen lehorgonyozni Berlinben. De nincs oka panaszra: imádja a munkáját, a csajok körében is elboldogul, a lakótársa pedig a legjobb barátja. Norbi hiába különc és tetovált, Európa bulifővárosában nála furább szerzetek is megfordulnak; mint a félig buddhista zenész, Daxten, aki mágnesként vonzza a magyar fiút.
Ám Norbi régi szerelme, Farkas Míra Berlinbe érkezik, és felforgatja a mindennapjait: a lány rátalál a fiú gyenge pontjára, aminek köze van egy norvég zenekarhoz, az arctetoválásokhoz és a lengyel erdőkhöz. És miközben a járvány az utolsókat rúgja, egy megkerülhetetlen mozgalom is felüti a fejét, amely árnyékként telepszik Norbiékra. Hiába robban be az éjszakai élet, Berlin graffitivel telepingált falain olyan sorsdöntő változások hagynak nyomot, melyekről Norbi istene, Tyr többet tud, mint bárki más.
"A tizennyolc éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén – árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepelt a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisz ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven-családban. Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen világ tárul fel, ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár…"
"Helena vezetői szerepet vállal a háborúban, amit a természet gyermekei és a Gyógyítók vívnak, ám még a boszorkányok közt is sokan a halálát kívánják. Jeremy képességének hála, összekapcsolódnak a fajtársaikkal – így kerül hozzájuk Annette, egy francia boszorkány, és Jeremy így fedezi fel újdonsült barátját, az önbizalomhiányos Killiant. De felbukkannak Salem kísértetei is: Kendra túlélte a mészárlást, és nem bízza a véletlenre az Anyatermészet jövőjét, Helenának pedig el kell döntenie, képes-e végezni mindenkivel, aki nem ért vele egyet.
Miközben három ikerboszorkány kisajátítja Amazónia egy részét, Jet a mezopotámiai jóslat miatt aggódik, Helenának pedig újra kell kezdenie a családjával Miamiban. A boszorkányok bírájának ugyanakkor időt kell szánnia a legtitokzatosabb őselem megismerésére is. Ebben a legváratlanabb segítséget kapja egy régi ellenségtől. Ám Helena minél több időt tölt fajtársaival, Jeremy mintha egyre messzebb kerülne tőle. A fiú abbahagyja a festést, kétségbeesetten keresi a megoldást a háborúra, és éjszakába nyúlóan levelezget egy Látóval, akinek talán nagyobb hatása lehet a Gyógyítók bírájára, mint azt Helena valaha is képzelte volna…"
Aki szeretettel teli családban nőtt fel, az fel sem tudja fogni, hogy milyen lehet egy sanyarú gyermekkor. Eileen az alkoholista apjával él, amikor kitör a háború. Lövések zaja töri meg a csendet a kis községben, ahol a családfő halálát leli, így a kislány útnak indul egy harcoktól mentes hely felé Nadia, a szellem kíséretében, mialatt gondolatai megállás nélkül kavarognak az agyában.
A kötet második részében Eileen megérkezik Magyarországra, egy kisvárosba, ahol egyenesen az ottani rendőrőrsön köt ki. Az egyenruhásoknak köszönhetően kiderül, hogy az édesanyja hová tűnt. A kislány azon töpreng, hogy meg akarja-e ismerni őt, aki lassan már egy éve elhagyta őket, azonban az ottaniak biztatására szembenéz ezzel a lehetőséggel.
Az elveszett boszorkány történetére kíváncsi az olvasó? Ha a juhászokat kérdezzük, csak a szemükre húzzák a kalapjukat és morognak a bajszuk alatt vagy nagyokat köpnek kelet felé, nehogy valamilyen varázslat megrontsa a jószágot. A mosolygós pap arca elkomorul, a bika akkorát prüszköl, hogy köd támad és az összes gulyás elszelel. A kovács szitkozódik, a komédiás a markát tartja, de meggondolja magát és inkább ő is csendben marad. Az asszonyok persze beszédesebbek: mekkora tragédia, óbégat az egyik. Dehogyis: kész komédia, veti ellen a másik. A fiatalabb lányok mindent tudóan összenéznek: micsoda szerelem, sóhajtják csendben és a kút felé kémlelnek, ahol az előbb még egy gulyáslegény csillapította a szomját. A legfiatalabbak szavát alig érteni: kaland, csata, a hős Pista (a hős Erzsi, mondják a lányok), az átokkal kezdődött minden, meg a tűz, meg a víz, meg a sok varázslat. A tanító csitítja őket, majd ennyit mond: fogalmam sincs. Ez a könyv az elveszett boszorkány igaz története. Aki nem hiszi, járjon utána.
Keletről roppant sereg kel át a Tiszán, hogy letörölje a Kárpát-medence térképéről a büszke Dunavai Királyságot. A védelmet lázasan megszervező Thangar nádor egy utolsó, elkeseredett csatára gyűjti erőit, hogy megállásra késztesse a sötét hatalmak által irányított ellenséget. A hadba hívó szó ellenére azonban Zete fia Zolta, a sivatagi magyarok felderítője, a nádor újdonsült pártfogoltja úgy dönt, nem tart a dunavai lovagokkal, ehelyett veszedelmes és fölöttébb bizonytalan kimenetelű küldetésre indul nyugat felé, a nomád törzsek által uralt sötét vadonba.
Zolta e döntésével a gyávaság szégyenbélyegét is magára vállalja Kárpáthia népeinek megmentése érdekében. Sejtelme sincs azonban arról, hogy sorsa már régen elrendeltetett, és hogy az ezer esztendeje dúló háború utolsó, mindent eldöntő szakaszában főszerepet szántak neki az eseményeket a színfalak mögül irányító titokzatos erők.
A Nomádkirály-regényciklus második könyvében tovább kalandozhatunk e nem létező, mégis ismerős világban. Izgalmas csatákban, kalandokban lehet részünk azon a földön, melynek folyói, városai, népei ismerősen köszönnek vissza ránk e vérbeli fantasy lapjairól.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.