Hogyan lehet a hagyományos vállalatokat lean vállalatokká alakítani?
Miként érhetünk el jelentősebb teljesítményt gyorsabban és alacsonyabb költségekkel?
Miért elengedhetetlen a kaizen szemléletet holisztikusan, az egész szervezetre kiterjedően alkalmazni?
A vállalatok nagy részénél elsősorban a pénzügyi teljesítményt tekintik a siker fokmérőjének. A száraz számadatokból azonban nem derül ki, mekkora a fejlődési potenciál a cégünk működésében. Ezt csak akkor tudjuk meg, ha közvetlenül a termelés helyén, a gembán a kaizen stratégiát alkalmazva megvizsgáljuk, egy-egy folyamaton hogyan „változtathatunk a jó irányba” – vagyis ha hagyományos vállalatból lean vállalattá válunk.
A szervezeti kiválóság egyik vezető szaktekintélye, Imai Maszaaki szerint az évtizedek óta ismert sikertörténetek dacára eddig megdöbbentően kevés szervezetnél sikerült az átállás. A kudarc egyik oka pedig általában az, hogy a menedzsment nem elkötelezett a lean szemlélet bevezetése iránt, és mindeddig hiányzott az általánosan elfogadott kritériumrendszer, amely alapján a működési teljesítmény is mérhető lett volna.
Hiánypótló, esettanulmányokban bővelkedő könyvéből megismerhetjük az erre kidolgozott FSL™, vagyis az áramlás, szinkronizálás és kiegyenlítés értékelésének forradalmian új eszközét, és annak alkalmazási lehetőségeit. Ha a hosszú távú fejlődést szem előtt tartó, felelős vezetőként szervezeti kultúránk részévé tesszük a kaizen stratégiát, páratlan hatékonyságnövelésre számíthatunk, és biztosíthatjuk, hogy szervezetünk rugalmasan alkalmazkodjon a változó körülményekhez.
Mindegy, mennyi ideje vagy menedzser vagy mennyi ember dolgozik neked, a statisztikák azt mutatják, valószínűleg nem hozod ki a legtöbbet belőlük. Nem azért, mert nem lennél képes rá: nem mondta el neked senki, hogy pontosan mit tegyél, amikor saját magad mellett már mások teljesítményéért is felelsz.
Ebben a könyvben feltárjuk azt a 4 viselkedést és eszközt, amelyet holnaptól átültethetsz a gyakorlatba és amely menedzserként eredményességed 75%-át adja - dolgozz bármilyen méretű cégben, iparágban, a legalacsonyabb vagy legmagasabb pozícióban. A szerző, Mark Horstman a Manager Tools tanácsadócég társalapítója. Olyan cégeknél segítettek menedzsereket, felsővezetőket az eredményes menedzsment felé, mint az Apple, General Motors, Daimler, az Amerikai Jegybank, az USA igazságügy-minisztériuma, a Workday vagy a Morgan Stanley.Az általuk alapított podcast a világ 10 legnépszerűbb üzleti podcastja között van. Havonta több mint 3 millióan hallgatják több mint 1200 adásukat.A West Point katonai akadémián végzett gépészmérnökként, majd a hadsereg után sales és marketing területen dolgozott a Procter & Gamble-nél. 25 éve képez menedzsereket kis cégektől a Fortune 500 legtöbb cégén át.
„2003 óta dolgozom az informatika világában és 2011 óta vezetek embereket ugyanezen a területen. Az elmúlt 18 évben nagyon sok könyvet olvastam a vezetésről, a fejlődésről, a menedzsmentről. A könyv már az első pár oldallal megvett. Ez tényleg nem egy újabb elképzelt szupermenedzseri elméletösszesítő enciklopédia, hanem több mint 90 000 menedzser viselkedéséből, mérésekkel és interjúkkal kikristályosított, VALÓBAN gyakorlatias kézikönyv.”– Szabados Attila, ügyvezető igazgató, ALEF Distribution HU Kft.
„A legtöbb menedzsmentről szóló könyv, kurzus (és a legtöbb MBA képzés is) felsővezetők számára készült. Stratégiaalkotás, gazdasági ismeretek, tárgyalástechnika. Nagyon kevés szó esik arról, ami minden vállalati vezető (KKV-tól nagyvállalatig) munkájának nagy része: hogyan hozzuk ki a legtöbbet az embereinkből. Az eredményes menedzser ezt a hiányt tölti be konkrét, gyakorlatias útmutatásaival, amelyek működnek, akár 1, akár 1000 embert vezetsz.”– Mészáros György, alapító, igazgatósági elnök, 3rdGEN Zrt.
„Az eredményes menedzser kötelező olvasmány mindenkinek, aki 1 vagy 1000 ember munkájáért felel. Az évek során Mark bölcsességét és tudását vettem magamhoz, hogy fejlesszem a személyes teljesítményem – és a csapataim teljesítményét. Az eredményes menedzser összegyűjti azokat az eszközöket, amelyekre szükséged van, hogy kiemelkedj bármilyen területen, ahol másokat vezetned kell. Nincs más könyv, amit ennél jobban ajánlanék, hogy változást hozzon a karrieredben.”– Craig B. Glidden, a General Motors ügyvezető alelnöke és főtanácsosa
„Minden nap használom, amit Marktól tanultam menedzsment terén és minden menedzseremnek kötelező használnia a menedzsment szentháromságot, amelyről a könyvben olvashatsz. Ha eredményes akarsz lenni egy vállalkozásban vagy nonprofit szervezetben, olvasd el ezt a könyvet.”— Phil Radford, a Greenpeace korábbi vezérigazgatója
„Nincs még egy olyan tudásanyag, amelynek annyit köszönhetnék menedzsmentsikereim terén, mint a Manager Tools-nak, és az általuk bemutatott eszközöknek. Pedig rengeteg pénzt költöttem egy MBA-re.”— Jonathan Giglio, Senior Manager, IBM
„Ez a könyv felbecsülhetetlenül értékű, azonnal alkalmazható iránymutatást ad minden menedzsernek. Kihívást állít majd sok feltevésed elé azzal kapcsolatban, hogy mit jelent eredményes menedzsernek lenni és messze produktívabbá tesz menedzserként. Mindezt magabiztosan állíthatom, azután, hogy több mint 6 éve követem a könyv iránymutatásait.”— Marc Grainger, Global Head of Leadership and Professional Development, Credit-Suisse
A világ legfontosabb cégvezetőinek, tulajdonosainak és úttörő gondolkodóinak bölcsessége
New York Times Bestseller
#1 Wall Street Journal Bestseller
Nincs két egyforma vezető. Bill Gates, Jeff Bezos, Ruth Bader Ginsburg, Warren Buffett, Oprah Winfrey elveit és hozzáállását ismerjük meg ebből az alapkönyvből.
Az elmúlt öt évben David M. Rubenstein a világ legjobb teljesítményt nyújtó vezetőit kérdezte arról, kik ők, és hogyan váltak sikeressé. A Mitől leszel jó vezető nélkülözhetetlen vezetői kézikönyv: a pénzügyi világ (Warren Buffett, Jamie Dimon, Christine Lagarde, Ken Griffin), az informatika (Jeff Bezos, Bill Gates, Eric Schmidt, Tim Cook), a szórakoztatóipar (Oprah Winfrey, Lorne Michaels, Renee Fleming, Yo-Yo Ma), a sport (Jack Nicklaus, Adam Silver, Coach K, Phil Knight) és az államigazgatás (Bill Clinton és George W. Bush amerikai elnökök, Ruth Bader Ginsburg, Nancy Pelosi) legnagyobb elméinek tanácsait gyűjti egybe.
• Jeff Bezos a kóborlásból begyűjthető energiákat zabolázza meg - úgy gondolja, legjobb döntéseit szívből, intuitív alapon hozta meg, nem elemzés révén.
• Richard Branson soha nem azért kezd dolgozni valamin, hogy hasznot termeljen. A legjobb megoldást akarja nyújtani az adott területen.
• Phil Knight úgy tekint a Nike-ra, mint egy marketingcégre, amelynek legfontosabb marketingeszköze a Nike termék.
• Marillyn Hewson négy testvérével apa nélkül nőtt fel Kansasben, és gyorsan megtanulta, hogy csak magára számíthat, és hogy mi a pénz értéke.
Hogyan hoztak döntéseket, hogyan viszonyultak az innovációhoz, a változáshoz és a válsághoz ezek az úttörő személyiségek? Évtizedes tapasztalatokról számolnak be, rendkívüli történeteket mondanak el. Az itt olvasható beszélgetésekből kirajzolódik figyelemre méltó életük és karrierjük.
David M. Rubenstein - a The American Story című könyv szerzője, The Carlyle Group látnoki képességekkel megáldott társalapítója, a David Rubenstein Show állandó műsorvezetője, sokszorosan díjazott filantróp (Carnegie Medal, MoMA’s David Rockefeller-díj). Washington, DC-ben él.
„Hihetetlenül szórakoztató könyv az élet egészen eltérő területein tevékenykedő vezetőkről. David Rubenstein a legkülönbözőbb emberekkel beszélget: például Jeff Bezosszal és Yo-Yo Mával - dialógusaik frappánsan elevenítik meg élettörténetüket és azon vonásaikat, amelyek sikeressé tették őket. Rubenstein mindebből le tudja szűrni, hogy mik azok a vezetői erények, amelyekben minden beszélgetőtársa osztozik. Ettől lesz a Hogyan vezessünk kivételesen hasznos és inspiráló könyv.” - Robert M. Gates, az USA volt védelmi minisztere, A vezetés szenvedélye című #1 New York Times Bestseller szerzője
„Napjaink rohanó, zűrzavaros világában kulcsfontosságúak a bölcs és hatékony vezetői tapasztalatok. David Rubenstein Hogyan vezessünk című könyve egyedi betekintést nyújt abba, hogyan lesz valakiből legendás vezető. - Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója, a LeanIn.Org és a OptionB.Org alapítója
„A vezetés nem tudomány, hanem művészet, és a nagyszerű David Rubenstein a Louvre-ba illő csoportosulást hívott össze igazi mesterekből. Pompás, megvilágító erejű, felbecsülhetetlen értékű könyv ez, amelyből a kormányzástól a sportig az élet minden területéről megtudhatjuk, mi az, ami ott igazán számít.” - Jon Meacham, a Franklin és Winston című bestseller szerzője
„David Rubenstein összegzi a hatékony vezető lényeges erényeit, miközben utánozhatatlan interjúkat készít a legtapasztaltabb amerikai vezetőkkel. A Hogyan vezessünk közvetlen, izgalmas beszélgetések gyűjteménye, megfűszerezve a lényeges tudnivalókkal, amelyekből kiderül, hogyan kell helyt állni és sikert aratni éles helyzetben.” - Susan E. Rice, az USA volt ENSZ nagykövete, volt nemzetbiztonsági főtanácsadó
„Ideje, hogy David Rubensteint is bevegyük a legtehetségesebb interjúkészítők ligájába, Bill Moyers, Lesley Stahl, Anderson Cooper és Jim Lehrer mellé. Rubenstein két tucatnyi prominens amerikait beszélt rá, hogy mondják el bennfentes történetüket arról, hogy lett belőlük nagyhatalmú vezető. Pattogó tempójú, végtelenül izgalmas kötet - vadonat új emlékeztető, hogy még mindig vannak köztünk vérbeli vezetők.” - David Gergen, a CNN vezető elemzője, a Harvard Kennedy School Államférfiképző Központjának alapító igazgatója
„David Rubenstein a vezetéselmélet szakértője. Miközben elolvassuk korunk legnagyszerűbb vezetőinek tanácsait, az az érzésünk, hogy ezek a mesterek közvetlenül nekünk tárják fel titkaikat.” - Walter Isaacson, a Leonardo da Vinci, a Steve Jobs és az Einstein című #1 New York Times bestsellerek szerzője
„Rubenstein bemutatja az olvasónak a vezető személyiségében megtalálható értékek és kockázatok teljes spektrumát.” - Forbes
Vezetőként egyik legfontosabb feladatunk, hogy alkalmazottainkból kihozzuk tudásuk legjavát. Ehhez szükség van a vezetők és beosztottak közötti kapcsolat minőségének javítására. Brian Tracy több évtizedes szakmai tapasztalatára támaszkodva 21 gyorsan megtanulható, rendkívül hatékony módszert tár elénk, melyekkel fejleszthetjük az egyén, de bármilyen csoport hatékonyságát is. Megismerkedhetünk a sikeres vezető életét megkönnyítő mesterfogásokkal: – Hogyan lehet alkalmazottainkat rávenni a lelkes munkavégzésre? – Hogyan lehetnek munkatársaink egyszerre függetlenek és a csapat tagjai? – Miként csökkenthetjük beosztottjaink félelmét a kudarctól, és hogyan vehetjük rá őket a bátrabb kezdeményezésre? – Miként távolítsuk el útjukból az akadályokat és segítsük elő a sikeres munkavégzésüket? A könyvben található ötletek értéke kizárólag akkor válik kézzelfoghatóvá, ha megfogadja a tanácsokat és a lehető leghamarabb alkalmazza is ezeket! Brian Tracy a világ legkiválóbb motivációs trénere. Számos sikerkönyv szerzője, melyeket 42 nyelven a világ 60 országában használnak. Személyes és karrier-tanácsadóként több mint ezer nagyvállalatnak nyújtott segítséget – többek között az IBM-nek, a McDonnell Douglasnak –, és több mint kétmillió embert oktatott személyesen. Hallgasson bele:
Életünk egyik legnehezebb időszakát éljük üzleti és gazdasági tekintetben. Csak a legtalpraesettebbek képesek a túlélésre. A verseny elkezdődött, és akár szeretnéd, akár nem, te is a részese vagy, és ha nem teszel meg mindent a győzelemért a megváltozott körülmények ellenére, el fognak söpörni és felül fognak kerekedni rajtad azok a vállalatok és egyének, akik elkötelezettebbek a győzelem iránt, mint te.
Egy vállalat vagy üzlet sikere vagy bukása elsősorban a vezetésen múlik. Ez a legfontosabb tényező. Elengedhetetlen és nélkülözhetetlen az a képesség, hogy vezetőként előre tudj lépni, és a kiélezett verseny ellenére sikerre tudd vinni a vállalatodat.
Ebben a könyvben számtalan olyan bizonyítottan működő vezetői eszközt, gondolkodásmódbeli és gyakorlati tanácsot találsz, amelyet felsővezetők és cégtulajdonosok kimagasló eredményességgel alkalmaznak a nehéz piaci körülmények és a kiélezett verseny ellenére.
Mi történne, ha a Földön hirtelen leállna a GPS?
Hogyan alakította eddig életünket a robotok térhódítása, és mire számíthatunk a jövőben?
Miként segít túlélnünk a kollektív intelligencia?
Tim Harford, az oknyomozó írásairól és podcastjáról ismert közgazdász ismét meglepő és rendkívül érdekes összefüggéseket tár elénk az életünket megváltoztató innovációkról
A téglától és a postai bélyegtől a szemüvegen és az adománygyűjtésen át a csetbotig, a napelemekig és a blokkláncig számos találmányról és jelenségről mesél érdekfeszítő történeteket. A bemutatott összefüggések megváltoztathatják a világról és jövőnk alakulásáról alkotott felfogásunkat, és irányt mutathatnak a korunk innovációihoz való alkalmazkodáshoz.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.