„Pár évtizede derítették ki a tudósok, hogy – állítólag – az univerzum anyagának kilencven százalékát nem atomok alkotják. De hogy mik alkotják, arról fogalmunk sincs. Vagyis a világmindenség kilencven százalékáról csak sejtéseink lehetnek, ugyanúgy, mint a túlvilágról. Verset pedig csak olyanról lenne »érdemes írni, amiről nem lehet beszélni.«” (Tőzsér Árpád) A metafizikának erről a kilencven százalékáról”, vallja a szerző, Fekete Vince. A Gyönyörű apokalipszis a prímszámokra épített négy ciklusával, a ciklusok közötti feleselő, koncentrikus szerkezetével, a kötet két hangsúlyos pontján pillérszerűen elhelyezett halálversével erről a saját, „véletlen univerzumról”, senkiföldjéről próbál tudósítani. Fekete Vince ezúttal is nagy műgonddal és kreatív játékossággal néz szét ezen a költészetileg is izgalmas területen, ahol egyszerre beszélhetünk – Mészöly Miklós metaforáival – „a tágasság iskolájáról” és a „pontos történetekről útközben”. A kötetre a filozófiai hangoltság, ontológiai érdeklődés mellett jellemző egyfajta ironikus ellenbeszéd is, amely egyszerre ölt testet szociografikus tablóversekben, természetleírásokban és akár személyes, vallomásszerű darabokban is.