„Valaki ​megrágalmazhatta Josef K.-t” – ezzel a valóságos szállóigévé vált mondattal kezdődik Kafka regénye, amely immár a huszadik század nagy klasszikusai közé tartozik.
És így végződik: „… torkára fonódott az egyik úr keze, a másik pedig mélyen a szivébe döfte, s kétszer megforgatta a kést.” Az állítólagos rágalmazást követő letartóztatás és az ítélet végrehajtása között játszódik le a per, amelynek során végig nem derül ki, hogy milyen bűnt követett el az áldozat, és miért kell végül meghalnia. Nem is derülhet ki, mert a polgári jogrend ellen valóban nem vétett Josef K., bűne mitikus bűn, bűnhődését nem valamiféle feszíni igazságosság, hanem a személyben érvényesülő szükségszerűség rendeli el. Josef K. tudomást szerez a per során a „Törvény” létéről, a törvényről, amelynek alapján bűnösnek ítéltetik, és amely alighanem egy társadalmi rend legfőbb törvénye, de megismerni e törvényt már nem áll módjában, ködös, megfoghatatlan élményként rögződik benne. Mítoszt teremt ebben a művében Kafka: képbe sűríti, megdöbbentő erejű, irracionális képbe azt, amit felismert, de a megismerés egzakt, racionális eszközeivel megközelíteni nem tudott. Legjellemzőbb képe maga a bíróság. Benne vannak ebben a képben a legfőbb modell, a monarchia despotikus, korrupt, vaskalapos államgépezetének vonásai, de ez a bíróság mégis több és más, mint az: rosszabb minden erőszakszervnél, mert nincs szüksége erőszakra: szabadlábon ítéli halára az áldozatot.
Josef K. fejet hajt a pokoli szükségszerűség előtt. Tehetetlenül áll a „világrenddé avatott hazugság” előtt, akár az író maga, aki lidércnyomásos látomásaiban megjárván kora poklát, szintén áldozatul esett ennek a vilgárendnek. Pusztulásra ítélte hagyatékát is, e pokoljárás riasztó dokumentumát, az utókor azonban fölfedezte benne a katartikus hatású művészi erőt – és ez avatja ma klasszikus, megrendítő olvasmánnyá mindenekelőtt főművét, A Per-t.

Két dolgot kínál ez a könyv: egyfelől egy Sherlock Holmes- és Poirot-típusú, gondolkodós krimit, a nyomozás izgalmával, talányokkal, zsákutcákkal és fordulatokkal. Másfelől a könyv végigpásztázza az 1950-es évek Londonját, az angol társadalom különböző rétegeit is, és felhasználja az akkor még újdonságnak számító pszichoanalízis elemeit is. Ki ölte meg Juliant, és főleg: miért? Azért, mert meleg volt? Van egyáltalán köze a melegségnek ehhez a tragédiához? Az elbeszélő, aki pszichiáter, maga is meleg, és egyre kínosabban érinti, hogy belekeveredik a dologba, de nem tud kiugrani belőle, végig kell járnia az utat.
A fordulatos regény további érdekessége, hogy írója magyar volt: Hegedűs Ádám, aki fiatal kora óta Angliában élt, kifogástalanul megtanult angolul. Álnéven, angolul írt; nyilván sok önéletrajzi elem és tapasztalat van beleszőve ebbe a regénybe. Nem volt boldog élete. Szolgáljon elégtételül a szerzőnek, Hegedűs-Garlandnak, hogy most az anyanyelvén is megjelenik a legsikeresebb regénye. 

Nádasdy Ádám

A chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett. A családapa, Russ - aki mellesleg lelkipásztor - kész rá, hogy kitörjön a házasságából, amelyet örömtelennek érez - hacsak nem előzi meg a kitörésben leleményes és labilis felesége, Marion. 1971-ben járunk, egy nappal szenteste előtt. Legidősebb fiuk, Clem hazajön az egyetemről - feltüzelte idealizmusa, és olyan döntést hozott, amelynek hallatán apja összeroppan. Húga, Becky régóta az egyik legnépszerűbb lány volt a gimnáziumban, de most az ellenkultúra kerítette hatalmába. Perry öccsüknek elege lett abból, hogy füvet kell árulnia ahhoz, hogy füvezhessen, és megfogadja: megjavul. A család minden egyes tagja szabadulni próbál valamitől, de ehhez a többieknek is lesz egy-két szava.

Orwell 1943–44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones "Major"-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket.