Főleg szeress borító
Beleolvasok

Főleg szeress

-

1944. március 19-én felolvasást tartanak Michel Leiris francia író párizsi lakásán A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból. A rendező és ügyelő szerepét Albert Camus vállalja. A közönség soraiban ott ül a huszonegy éves, spanyol származású Maria Casarès, akit elbűvöl az akkor harmincéves író. Camus is felfigyel a különleges szépségű, rekedtes hangú színésznőre, és felkéri, hogy játssza el Martha szerepét Félreértés című darabjában.Két és fél hónappal később, a normandiai partraszállás éjszakáján szeretőkké válnak – s kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus végzetes autóbalesetének napjáig tart. Az írónak felesége van, gyerekei, tüdőbaja miatt időről időre gyógykezelésre szorul, Maria Casarèst pedig gyakran elszólítják Párizsból a filmforgatások. Így sokszor nem marad számukra más, mint a levelezés. Szavak, mondatok, amelyekben Maria méltó partnere az írónak, jóllehet nem az anyanyelvén, hanem franciául kell fogalmaznia. A másfél évtizeden át írt közel ezer levélben őszintén vallanak munkájukról, könyvekről, színházról, és kendőzetlenül írnak írókról, színészekről, színházigazgatókról, szavaik azonban elsősorban a szerelem, a szenvedély, a töretlen és kitartó vágyakozás bensőséges vallomásai, melyek fél évszázad múltán is lenyűgöző emléket állítanak a két kivételes művésznek és kapcsolatuknak.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    1216 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636768812
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Főleg szeress borító

+

Kötéltánc borító

+

Anyanyelve magyar borító
6 569 Ft

329 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud