A történeteim ott kezdődnek, ahol szétválik a helyes a helytelentől, illő az illetlentől, igazságos az igazságtalantól. Termékeny, de kopár talajon próbál gyökeret verni az írott szó az igaz gondolatok védelmező árnyékában. Sokáig úgy gondoltam, hogy ami nem mulatságos, megdöbbentő, vagy elgondolkodtató, az garantáltan unalmas. Ez a feltételezésem néhány hete csúfosan megdőlt. Egy kedves ismerősöm nagyjából húsz értékes percet rabolt el az életemből, miközben beszámolt arról, hogy a nappalija falába, hogy sikerült négy egyforma átmérőjű és mélységű lyukat fúrnia. Mindvégig arra a pillanatra vártam, ami végre értelmet adhat a szokványos eseménysor fennhangon történő közlésére, de nem jött... Az arcizmaim nem mozdultak, az agytekervényeim nem bizseregtek, merthogy a történetben nem volt semmi szokatlan. Tényleg semmi! A fülszövegbe ezt a történetet negatív példaként szerettem volna megjelölni, demonstrálva ezzel, hogy miről nem szeretnék írni, azonban időközben rájöttem, hogy nagyot tévedtem... Néhány nap alatt ez a sztori kinőtte az állomás nyújtotta szűkös teret és közben olyan erős szexuális töltést kapott, hogy többé már senki nem tudott a fúróra úgy gondolni, mint annak előtte, a lyukakról már nem is beszélve...