1944. május közepétõl szûk két hónap leforgása alatt a magyar csendõrök, rendõrök és hivatalnokok hatékony közremûködésével több mint 430 ezer, zsidónak minõsített magyar állampolgárt deportáltak. Túlnyomó többségüket Auschwitz-Birkenauba vitték és megölték. Vajon az események milyen láncolata vezetett ehhez a holokauszt történetében is példátlan méretû és gyorsaságú akcióhoz? Hol határoztak a magyarországi „végsõ megoldásról”? Berlinben vagy Budapesten? Kik, mikor és milyen körülmények között hoztak végsõ döntést a magyar zsidók deportálásáról? KÁDÁR GÁBOR és VÁGI ZOLTÁN az etnikai tisztogatásokat és népirtásokat, valamint a világháborús német és magyar döntéshozatali mechanizmust elemezve keres válaszokat a kérdésekre. Úgy vélik, hogy a tragédia hátterében két erõ, két szándék találkozása állt. Az egyik a német népirtási program volt, amelynek gyökerei Hitler és a nácik radikális antiszemitizmusában, fajhigiéniai és etnopolitikai elképzeléseiben lelhetõk fel. A másik pedig az a mára szinte elfelejtett magyar történeti attitûd, amely évszázadok óta az „idegennek” tekintett népcsoportok beolvasztására, kiszorítására és elûzésére törekedett, és amely rabul ejtette a hazai fajvédõk és a politikai elit gondolkodását. A történészpáros szerint 1944-ben e két törekvést leginkább megszemélyesítõ szereplõk, a német Adolf Eichmann és a magyar Endre László végzetes találkozása radikalizálta tovább azt a folyamatot, amely az európai zsidóüldözés egyik leggyilkosabb döntéséhez vezetett.