„De hát hol van az egetvívó asszony? Mit csinál Katalin? Eltûnt-e az örökre? Egy óriási nagy, bõrbe kötött fóliáns könyv felel meg erre. Ez az asszony, ez az anya, azon idõ alatt, amíg gyermekét nagyra nevelte, azt a hihetetlen feladatot vitte tökéletességre, hogy a fia törvényességét bizonyító adatokat összegyûjtse, városról városra járt, tanúkat vallatott, ahol egy morzsát megtalált, azt is fölvette! minden szó, minden tény, mely világot vethetett rá, meg lett örökítve. Asszonyok, leányok, cselédek, kufárnék, királyi konziliáriusok, papok, szuperintendensek, bírák, porkolábok, javasasszonyok, festõk, patikások, doktorok, az emberi társaságok minden képviselõi sorra kényszeríttettek a vasakaratú asszony által, hogy tanúbizonyságaikat letegyék. Ez volt egész életének gondja, erre költötte minden jövedelmét. A nagy fóliáns egyre telt, lap lap után szaporodott, s majd mikor az utolsó lap is tele lesz írva, akkor oda fogja tenni a legfõbb törvényszék elé, itt van! Ítéljetek! Mondjátok ki a fiam becsületét! S ugyan mire gondolt ez az asszony, mikor a legfõbb törvényszék elé készült az ügyével? Hol az a törvényszék?”