„Minden fotográfia időparadoxon. Időn belüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek." Bartis Attila fotográfusként évtizedek óta kutatja, hogy mit jelent egy fénykép, íróként pedig, hogy hogyan lehetne szavakkal megragadni a fotográfia mibenlétét, és miért nem tud fényképezés nélkül létezni. Naplójegyzetekből és ""cetlikből"" áll össze Az eltűnt idő nyoma, amely egy hosszú ideje tartó gondolkodási folyamat néhol legszemélyesebb stációit gyűjti egybe. „Jáváról röpke három év után máris sikerült hangosan kimondanom, hogy itt egyszerűen jó nekem. Nem jobb, mint valahol máshol, hanem jó. A fényképezésről viszont harmincvalahány év után is pimaszul nehéz valami ilyesmit kimondanom. Pedig valójában tényleg ennyi lenne. Hangosan kimondani, hogy az összes kínlódással, kudarccal, megválaszolhatatlan kérdéssel együtt egyszerűen szeretem."