Az emberiség gyarmatosította a Naprendszert, és a Föld egyre inkább a külső bolygóktól függ, miközben az aszteroidaövezet kalózai is folyamatos fenyegetést jelentenek rá. Amikor a Marsról érkezett élelmiszerek rejtélyes haláleseteket okoznak, a Tudományos Tanács legfiatalabb tagját, David Starrt küldi a Marsra, hogy felderítse a gyilkosságok indítékát, de David egy sokkal nagyobb titokra bukkan a kietlen bolygó mélyén. Útja később a kisbolygóövezetbe viszi, ahol a szülei egy kalóztámadásban életüket vesztették, ám ekkor már nem csupán néhány halálesettel kell számolnia, hanem talán a Föld sorsa is rajta múlik… A Paul French álnéven írt ifjúsági sorozat Isaac Asimov könnyed és kalandos oldalát mutatja meg, miközben nem ad fel semmit a klasszikus science fiction tudományos igényességéből és a szerzőre jellemző sodró és világos stílusból. Az első két könyv, Az Űrvándor és Az aszteroidák kalózai most közös kiadásban, új fordításban jelenik meg.
125 pont
A Galaktikus Birodalom tizenkétezer éve létezik – ám egy matematikus szerint már nem sokáig. Hari Seldon minden politikai nyomás ellenére kitart amellett, hogy az általa kidolgozott új tudomány – a pszichohistória – megjósolta a civilizáció bukását. Az új Birodalom felemelkedését megelőző zűrzavar évezredei azonban lerövidíthetők, ha létrehozzák az emberi tudás tárházát egy távoli bolygón: az Alapítványt.
Isaac Asimov klasszikus regénye írók és olvasók generációinak meghatározó olvasmányélménye, ami arra a kérdésre keresi a választ, vajon a tudomány módszereivel feltérképezhetjük-e a jövőt, és képesek vagyunk-e befolyásolni azt. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, aminek ott a helye minden sci-fi olvasó polcán.
A robotika három törvénye: A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény előírásaiba. Ezzel a három egyszerű szabállyal Asimov mindörökre megváltoztatta a robotokról alkotott képünket. A sci-fi egyik megkerülhetetlen klasszikusának számító Én, a robot összekapcsolódó történetek füzérében mutatja be a robotok útját a primitív kezdetektől kezdve a nem is olyan távoli jövő tökéletességéig – ahol már jóformán az emberiségre sincsen szükség. A novellákban találkozhatunk őrült, humoros és gondolatolvasó robotokkal, robot politikusokkal és olyan robotokkal, amelyek titkon irányítják a világot, és valamennyi történetet a tudományos tények és a science fiction jellegzetes keveréke jellemzi, ami Asimov védjegyévé vált.
A galaxis sorsa eldőlt. Golan Trevize, az Első Alapítvány fiatal tanácsosa hozta meg a döntést, amellyel választott a két Alapítvány és Gaia, a kollektív tudattal rendelkező emberiség útja között. Ám Trevize nem elégedett, és végül arra jut, válaszokat csak a legendás Föld, a régen elfeledett eredetbolygó felkutatásával találhat. Társaival, Janov Pelorat történésszel és Blisszel, Gaia képviselőjével nekivág a hosszú útnak, melynek végén úgy reméli, megleli az emberiség bölcsőjét. Ahogy világról világra utaznak, a tanácsos és útitársai előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy végül az ősi múlt dönti majd el, milyen lesz a jövő.
Isaac Asimov kronológiailag utolsó Alapítvány-regényében a szereplőkkel együtt az olvasó előtt is feltárul a Földről kirajzó emberiség története, ahogy mítoszokon és elhagyott bolygókon keresztül az út végül elvezet oda, ahol több mint húszezer évvel ezelőtt minden elkezdődött.
Az Alapítvány-sorozatból az Apple TV készített adaptációt!
Miközben Hari Seldon azon dolgozik, hogy tökéletesítse a pszichohistória forradalmi tudományát, és biztosítsa az emberiség helyét a csillagok között, a Galaktikus Birodalom az összeomlás küszöbére kerül. Seldon a hatalomért folyó harc kellős közepén találja magát: aki megszerzi magának a matematikust, annak kezébe kerül a pszichohistória, és egyúttal a galaxis jövője is. Seldonnak többek között olyanoktól kell megóvnia élete munkáját, mint a populista, befolyásolható Cleon császár és egy könyörtelen tábornok, miközben meg kell találnia szellemi hagyatéka valódi örököseit – és a keresés saját unokájával és egy új Alapítvány álmával kezdődik.
Isaac Asimov élete utolsóként megírt regényében visszatér az Alapítvány világának születéséhez, lezárja a bevezetését annak a könyvsorozatnak, amelyet a science fiction legnagyobb hatású történetei között tartanak számon.
A Vénuszon a gyarmatosító emberek víz alatti civilizációját katasztrófa fenyegeti. A Tudományos Tanács legfiatalabb tagja, David „Lucky” Starr a bolygóra érkezve azzal szembesül, hogy egyre többen esnek valamilyen elmekontroll áldozatául. Egy későbbi kalandja a Merkúron játszódik, ahol egy nagyszabású projekt keretében azon dolgoznak, hogy a Föld jövője érdekében napfényt juttassanak a világűrbe. A Fény Tervezetet azonban valaki szabotálja, és Starr-ra vár a feladat, hogy a végére járjon a szövevényes rejtélynek.
A Paul French álnéven írt ifjúsági sorozat Isaac Asimov könnyed és kalandos oldalát mutatja meg, miközben nem ad fel semmit a klasszikus science fiction tudományos igényességéből és a szerzőre jellemző sodró és világos stílusból. A harmadik és negyedik könyv, A Vénusz óceánja és A Merkúr óriás Napja most közös kiadásban, új fordításban jelenik meg.
A Vénuszon a gyarmatosító emberek víz alatti civilizációját katasztrófa fenyegeti. A Tudományos Tanács legfiatalabb tagja, David „Lucky” Starr a bolygóra érkezve azzal szembesül, hogy egyre többen esnek valamilyen elmekontroll áldozatául. Egy későbbi kalandja a Merkúron játszódik, ahol egy nagyszabású projekt keretében azon dolgoznak, hogy a Föld jövője érdekében napfényt juttassanak a világűrbe. A Fény Tervezetet azonban valaki szabotálja, és Starr-ra vár a feladat, hogy a végére járjon a szövevényes rejtélynek.
A Paul French álnéven írt ifjúsági sorozat Isaac Asimov könnyed és kalandos oldalát mutatja meg, miközben nem ad fel semmit a klasszikus science fiction tudományos igényességéből és a szerzőre jellemző sodró és világos stílusból. A harmadik és negyedik könyv, A Vénusz óceánja és A Merkúr óriás Napja most közös kiadásban, új fordításban jelenik meg.
Sultan Wise LÉLEKHÁBORÚ - egy új világ! Ez az új, fantasztikus sci-fi sorozat első része egy olyan világot ír le, amely a réges-régi időkbe kalauzol el, ahol a lélek még szabadabb volt, a játszmák nagyobbak és az akadályok keményebbek. Egy nép amely sokáig elszigetelve élt sajátjának érzett bolygóján. Egy jövevény aki közéjük érkezett, és rádöbbentette őket, hogy a szabadság nem abból áll, hogy elkülönülnek mindenkitől és elkerülik a viszályokat. Majd gyors felemelkedés sok-sok harc árán, és az áhított igazi függetlenség reménye. Mindez egy olyan időben, amikor még a lélek elég erőteljes volt ahhoz, hogy úgy alakítsa a fizikai világot, ahogy számára kedvező volt. Rengeteg izgalom, óriási csaták és szinte végtelen számú meglátott igazság. Ez a Lélekháború új, mégis ismerősnek tűnő világa, ahol a létezés ezernyi arcát ismerhetjük meg.
Részlet a regényből:
"Nem sok időnk maradt a gondolkodásra, mert a lassan vonuló flottájuk előtt megjelent egy szikrázó óriási lapos korong, és újabb ismeretlen hajók jöttek ki belőle. Felfogni sem tudtam, hogy mi történhetett, mert az újonnan érkezők már meg is támadták a flottát. A meglepetést használták ők is. Gyors kis gépeik voltak, látszólag nem túl nagy tűzerővel. Pár perc alatt meg lehetett állapítani, hogy nem fognak győzni. Sürgetően néztem a technikusra.
– Nem nagyobb a tűzerejük a miénknél Uram, a számításaim és a rendelkezésre álló adataim alapján. Az, hogy harcba bocsátkoztak, azért megkönnyítette a dolgomat - széles vigyor ült ki az arcára.
– Köszönöm a gyors munkádat! Wailth! Támadunk! A lassú bombavető szórja meg az óriáshajót ahogy csak lehet! Le kell rombolnunk a pajzsát. Aztán jöhet a legújabb fényágyú! A pajzsa nélkül akkora kárt kell benne tennünk, amekkorát csak tudunk. A vadászok mind repüljenek ki! Segítsenek az újonnan érkezőknek, bárkik is legyenek! A célunk ebben az egy csatában biztosan ugyanaz. A többivel meg majd foglalkozunk utána. Te pedig szórd meg azt a részét a hajójuknak, ahol az a fene vonósugár van! Nem szeretnék itt ragadni – a parancsok kiosztása után teljes erőre állítottam a hajtóműveket és szédületes sebességgel elindítottam a Csillagrombolónkat az előttünk zajló csata sűrűje felé. Mindenki vigyorgott a vezérlőben közben.
– GYŐZELEM! – ordította minden torok a hajón egyszerre."
Az első könyv, a Lélekháború szinte azonnal az érdeklődés középpontjába került. Most már a második nyomtatás van raktáron. Jelenleg a második könyv, A Szabad Lélek is elkészült és már megrendelhető. A két könyv egy olyan lenyűgöző világot jelenít meg, amelyben még teljesen másként éltek az emberek. Bemutatja azokat az erőket, amelyek rejtett módon még most is formálják a világunkat, és egy olyan univerzumot, ami talán ma már nem hihető, de meglehetősen reális volt akkor.
Száz évvel ezelőtt egy Impulzusnak elnevezett, rejtélyes energiahullám áradt szét az univerzumban, ami a legtöbb modern technológiát megsemmisítette. Bár egyes naprendszerek érintetlenek maradtak, a többségükben eluralkodott a káosz. Egy szuperkatonákból álló titkos csoport már hosszú ideje azon dolgozik, hogy visszaállítsa a rendet. Az egyik legeredményesebb tagjuk egy Kamali nevű zsoldos. Ő bolygóról bolygóra utazva keres és menekít ki természetfeletti képességekkel rendelkező fiatalokat, akik az energiahullám mementójaként születtek másmilyennek. A titkos csoport abban bízik, hogy ezek az emberek képesek lesznek megfejteni az energiahullám titkát, visszafordítani a károkat, és elérni, hogy a jelenség soha többé ne ismétlődhessen meg. Kamali útja nem veszélytelen, ráadásul nem ő az egyetlen, aki ezeket az embereket keresi. Amikor a feszülő ellentétekkel, ősi technológiák maradványaival és titkos veszélyekkel teli galaxisokban vándorolva az egyik bevetése balul sül el, hirtelen egy intergalaktikus háború kellős közepében találja magát egy olyan erővel szemben, amit nem sújtott az Impulzus hatása, és ami az ismert világok felett akar uralkodni. Lehetetlen küldetés veszi kezdetét: Kamali egy telekinetikus képességekkel rendelkező lány és egy MI prédikátor kíséretében útnak indul, hogy megmentse a világot. Drew Williams bemutatkozó regénye galaxisokon átívelő történet háborúról, árulásról és örök barátságok létrejöttéről, melyben egy maréknyi ember elszántan küzd egy szebb jövőért, akár az életük árán is. A Gazdátlan csillagok a klasszikus űroperák előtt tiszteleg – az adrenalintól fűtött akciójelenetei, pimasz humora és szerethető karakterei sokáig az olvasóval maradnak.
Az emberi bolygókat egyesítő Impériumban Paul Muad-Dib, a jövőbe látó messiás uralkodik. Hithű harcosai, a vad fremenek szent dzsihádjukban feldúlták az univerzumot, és mindenhová elvitték a Mahdi szavait. Ám a háború és a vallási fanatizmus ádáz ellenségeket szült, akik mindenüket feláldoznák Muad-Dib bukásáért. Az Impérium régi hatalmai összefognak, hogy egy bonyolult összeesküvéssel törjenek az új Császár életére, aki maga sincs meggyőződve róla, hogy valóban egy jobb világot teremtett az emberiség számára.
A Dűne messiásában Frank Herbert továbbviszi a magával ragadó Dűne történetét. Tizenkét évvel az első regény eseményei után a régi és az új világrend csap össze, a középpontban pedig olyan emberek állnak, akiknek minden erejükre szükségük van, hogy megbirkózzanak a rájuk váró sorssal. Herbert lenyűgöző gondolatisága és mély emberismerete emlékezetes karaktereken keresztül mutatja be, hogy sokszor a megváltó maga is lehet áldozat.
Képzeld el, hogy tizenöt éves vagy, a rég halott biológiai apád az emberiség legnagyobb árulója, a nevelőszüleid ellenben hős exkatonák és egy új gyarmat kormányzói. Képzeld el, hogy minden lépésedet két félelmetes földönkívüli testőr kíséri, és egy komplett idegen faj tanulja tőled egy csillagközi valóságshow keretében, hogy miként kell öntudattal rendelkező intelligens lényként élni.
Képzeld el, hogy örökre el kell hagynod szülővárosod és szülőbolygód egy világvégi új gyarmat kedvéért, ahol új barátokat kell szerezned vadidegen telepesek között, hogy örömeidet és gondjaidat megoszthasd valakivel. Mert az új világ mindkettőt bő kézzel méri.
Te mit tennél ebben a helyzetben?
John Scalzi nem osztott meg velünk minden részletet a Roanoke történetéből Az utolsó gyarmat című könyvében, ezért olvasóira hallgatva még egy utolsó, különleges utazásra hív minket a Vének háborúja-univerzumba és a Roanoke-ra, hogy újra átéljük a gyarmat kalandos létrejöttét.
A törperakéta a Gyűrű felületétől huszonöt kilométeres távolságban, lassan lebegve úszott. Elöl púpszerű, homályossárga óriáshegyként tornyosult a Szaturnusz. Csillogó síkság borította, mely zöldes árnyalatú, vattaszerű homályba veszett… A rakéta alatt szögletes, széthasadozott sziklákból, apró kavicsokból és szikrázva villogó porból összevegyült, szívárványszínű szigetek vonultak szakadatlanul… A XXI. században játszódó regény egy fiatalember első űrutazásának állomásain vezeti végig az olvasót. Ellátogat azokra a bolygókra, amelyeket immár birtokba vett az ember, ám teremtő fantáziája további kutatásokra, új, veszélyes vállalkozásokra ösztönzi. Az ember meghódította a világűrt, de a társadalmi fejlődés terén még nem jutott olyan magas fokra, mint a technika és a tudomány területén…
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.