A Vénuszon a gyarmatosító emberek víz alatti civilizációját katasztrófa fenyegeti. A Tudományos Tanács legfiatalabb tagja, David „Lucky” Starr a bolygóra érkezve azzal szembesül, hogy egyre többen esnek valamilyen elmekontroll áldozatául. Egy későbbi kalandja a Merkúron játszódik, ahol egy nagyszabású projekt keretében azon dolgoznak, hogy a Föld jövője érdekében napfényt juttassanak a világűrbe. A Fény Tervezetet azonban valaki szabotálja, és Starr-ra vár a feladat, hogy a végére járjon a szövevényes rejtélynek.
A Paul French álnéven írt ifjúsági sorozat Isaac Asimov könnyed és kalandos oldalát mutatja meg, miközben nem ad fel semmit a klasszikus science fiction tudományos igényességéből és a szerzőre jellemző sodró és világos stílusból. A harmadik és negyedik könyv, A Vénusz óceánja és A Merkúr óriás Napja most közös kiadásban, új fordításban jelenik meg.
175 pont
Miután az emberiség a távoli jövőben két részre szakadt, a túlnépesedett bolygónkon élő földlakók és az egykori telepesek leszármazottaiként ismert űrlakók között elmérgesedett a viszony. Amikor a Földön meggyilkolnak egy űrlakót, a New York-i rendőrségen dolgozó Elijah Baley nyomozónak kell megtalálnia a tettest, és a feladathoz társat is rendelnek mellé R. Daneel Olivaw személyében. A nyomozó és az emberszabású robot együtt vetik bele magukat a zsúfolt föld alatti nagyvárosba, hogy a megoldhatatlannak tűnő rejtély végére járjanak.
A robotika atyjaként számon tartott Asimov első robotregényében a krimi és a sci-fi zsánerét ötvözi, egyúttal bemutatja két kedvelt hősét, Baley-t és Olivaw-t, akik későbbi könyveiben is fontos szerephez jutnak.
A galaxis sorsa eldőlt. Golan Trevize, az Első Alapítvány fiatal tanácsosa hozta meg a döntést, amellyel választott a két Alapítvány és Gaia, a kollektív tudattal rendelkező emberiség útja között. Ám Trevize nem elégedett, és végül arra jut, válaszokat csak a legendás Föld, a régen elfeledett eredetbolygó felkutatásával találhat. Társaival, Janov Pelorat történésszel és Blisszel, Gaia képviselőjével nekivág a hosszú útnak, melynek végén úgy reméli, megleli az emberiség bölcsőjét. Ahogy világról világra utaznak, a tanácsos és útitársai előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy végül az ősi múlt dönti majd el, milyen lesz a jövő.
Isaac Asimov kronológiailag utolsó Alapítvány-regényében a szereplőkkel együtt az olvasó előtt is feltárul a Földről kirajzó emberiség története, ahogy mítoszokon és elhagyott bolygókon keresztül az út végül elvezet oda, ahol több mint húszezer évvel ezelőtt minden elkezdődött.
A halhatatlanság halála az időutazás modern regénye. Isaac Asimov az atomkor olvasóinak új világot tár fel: nem a csillagok, nem az űrutazás felé vezető utat, hanem az egymás mellett létező különböző Valóságokat irányító Halhatatlanok világát. Ám a tökéletes Halhatatlanság létezése egyetlen hajszálon függ. Elég egyetlen elhatározás, egyetlen mozdulat és a tökéletes rend, a Halhatatlanok uralma mindörökre eltűnik. Kitől függ a Halhatatlanság léte vagy halála? Ki teheti meg azt az egyetlen végzetes mozdulatot? A világhírű tudós színes és lebilincselően fordulatos regényében korunk egyik legizgalmasabb problémáját feszegeti: az idő relativitását és a konkrét történelmi korhoz való kötöttség és felelősségérzet megnövekedését.
A Galaktikus Birodalom már csak emlék, az Alapítvány pedig behódolt a titokzatos Öszvér hatalmának. Úgy tűnik, a Seldon-terv elbukott. Ám létezik egy Második Alapítvány, amely a színfalak mögött igyekszik alakítani az eseményeket, és különleges módszereikkel visszavezetni az emberiséget a Seldon által megálmodott útra. Az Öszvér és az Első Alapítvány tagjai is mindent megtesznek, hogy rábukkanjanak erre a rejtélyes szervezetre, de a titkot, amely meghatározza az egész faj sorsát, nem olyan egyszerű feltárni.
Isaac Asimov klasszikus trilógiájának utolsó kötetében az egész galaxisra kiterjedő kutatás során továbbra is azzal foglalkozik, mi mozgatja az emberiséget, milyen törvényszerűségeknek engedelmeskednek a társadalmak, és hogyan képes egy egyén döntése befolyásolni a jövő alakulását. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, aminek ott a helye minden sci-fi olvasó polcán.
Az Alapítvány-sorozatból az Amazon Prime készített adaptációt!
A távoli jövő Galaktikus Birodalmában évezredek óta béke honol. Amikor azonban egy fiatal matematikus, Hari Seldon felveti, hogy egy új tudomány, a pszichohistória szerint ez a béke hamarosan megszűnik, mozgásba lendül a Birodalom hatalmas gépezete. Cleon császár és hű minisztere, Demerzel minden követ megmozgat, hogy irányításuk alá vonják Seldont, aki azonban váratlanul kicsúszik a kezeik közül. A hatalmas bolygóváros, Trantor betondzsungelében megindul a hajsza, amelynek tétje, hogy ki alakítsa az emberiség jövőjét.
Isaac Asimov ebben a regényében visszatér az Alapítvány világának születéséhez, bemutatva a kezdeteit annak a könyvsorozatnak, amelyet a science fiction legnagyobb hatású történetei között tartanak számon.
Az emberiség gyarmatosította a Naprendszert, és a Föld egyre inkább a külső bolygóktól függ, miközben az aszteroidaövezet kalózai is folyamatos fenyegetést jelentenek rá. Amikor a Marsról érkezett élelmiszerek rejtélyes haláleseteket okoznak, a Tudományos Tanács legfiatalabb tagját, David Starrt küldi a Marsra, hogy felderítse a gyilkosságok indítékát, de David egy sokkal nagyobb titokra bukkan a kietlen bolygó mélyén. Útja később a kisbolygóövezetbe viszi, ahol a szülei egy kalóztámadásban életüket vesztették, ám ekkor már nem csupán néhány halálesettel kell számolnia, hanem talán a Föld sorsa is rajta múlik… A Paul French álnéven írt ifjúsági sorozat Isaac Asimov könnyed és kalandos oldalát mutatja meg, miközben nem ad fel semmit a klasszikus science fiction tudományos igényességéből és a szerzőre jellemző sodró és világos stílusból. Az első két könyv, Az Űrvándor és Az aszteroidák kalózai most közös kiadásban, új fordításban jelenik meg.
A laconiai birodalom válságban van az uralkodó, Winston Duarte eltűnése után. Ráadásul feléledt az ősi ellenség is, amely elpusztította a kapuépítőket, és a világmindenség így újra veszélybe kerül.
Az Adro halott rendszerében Elvi Okoye egy tudományos küldetés élén bármi áron igyekszik kideríteni, kik, vagy mik lehettek a kapuépítők, és mi semmisíthette meg őket, még ha ezzel menthetetlenül be is sározza magát.
A kíméletlen Aliana Tanaka ezredes parancsot kap, hogy bármi áron kerítse elő az eltűnt uralkodót.
A Rocinante fedélzetén pedig James Holden és legénysége minden erejét beveti azért, hogy az idáig vezető események romjaiból új jövőt kovácsoljanak az emberiség számára, miközben nem is sejtik, hogy a megállíthatatlan Tanaka csak egy lépéssel jár mögöttük.
De vajon sikerülhet-e az, ami a történelem során még soha: a túlélés érdekében egyesítheti-e az emberiség az erőit a felfoghatatlanul idegen ellenségekkel szemben?
A Galaktikus Birodalom bukása elkezdődött. A távoli világok lassan modern barbárságba süllyednek, miközben elfeledik a modern tudomány vívmányait. A galaxis széli, jelentéktelen bolygón, a Terminuson azonban már működésbe lépett a matematikus Hari Seldon évezredes terve. Az Alapítvány vezetői, kihasználva tudásukat és leleményességüket, még a legnagyobb ellenfelekkel is szembe szállnak. Ám még a nagy Seldon sem számíthatott minden váratlan tényezővel, ami veszélybe sodorhatja az új aranykor eljövetelét.
A klasszikus történet folytatásában Isaac Asimov tovább boncolgatja az emberi társadalmak működését és törvényszerűségeiket, arra keresve a választ, hogyan lehetne megjósolni a jövőt a tudomány segítségével. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, aminek ott a helye minden sci-fi olvasó polcán.
Az Alapítvány-sorozatból az Amazon Prime készített adaptációt!
A távoli jövő Galaktikus Birodalmában évezredek óta béke honol. Amikor azonban egy fiatal matematikus, Hari Seldon felveti, hogy egy új tudomány, a pszichohistória szerint ez a béke hamarosan megszűnik, mozgásba lendül a Birodalom hatalmas gépezete. Cleon császár és hű minisztere, Demerzel minden követ megmozgat, hogy irányításuk alá vonják Seldont, aki azonban váratlanul kicsúszik a kezeik közül. A hatalmas bolygóváros, Trantor betondzsungelében megindul a hajsza, amelynek tétje, hogy ki alakítsa az emberiség jövőjét.
Isaac Asimov ebben a regényében visszatér az Alapítvány világának születéséhez, bemutatva a kezdeteit annak a könyvsorozatnak, amelyet a science fiction legnagyobb hatású történetei között tartanak számon.
A hangyokkal vívott végsõ háború után Ender Wiggin eltûnik és megjelenik egy új hang az emberlakta univerzumban, a Holtak Szószólója, aki elmeséli a Hangyháború igaz történetét. Most, hosszú évszázadokkal késõbb egy újabb idegen fajt ismer meg az emberiség, de kapcsolat ismét tragédiába torkollott. A Száz Világ lakói értetlenséggel és félelemmel állnak az emberáldozatot követelõ esemény elõtt. Csak a Holtak Szószólója aki maga a felnõtt Ender Wiggin rendelkezik azzal a bátorsággal és megértéssel, hogy a gyilkosság nyomába eredjen és kiderítse az igazságot. A BESTSELLER VÉGJÁTÉK FOLYTATÁSA ORSON SCOTT CARD sok elismerést kapott író, aki tucatnyi science-fiction és fantasy bestsellerrel büszkélkedhet. A Végjáték és a Holtak Szószólója címû regényei egyszerre nyerték el a Hugo- és Nebula-díjat egymást követõ évben, amit azóta senki sem tudott megismételni. Most a Végjáték-univerzum öt kötetes sorozatának második része hosszú idõ után új kiadásban jelent meg Magyarországon.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.