Még éppen csend honolt a Tűzföld jeges poklától a Baktérítő forró dzsungelvidékéig terjedő ország-góliátban, Argentínában, mikor 1968-69 folyamán ott éltem fél esztendeig.
Az Andok kőkolosszusaival szegett pampán át eljuthattam a patagón meseta ezüst homokhegyeit harapdáló tengeröblökhöz, ahol elefánt nagyságú fókacsordák élik meglepően fegyelmezett társadalmi életüket. Tanulhattam a nagy múltú Argentína viharos, s mintegy újabb, eljövendő viharokat jósoló rég és közelmúltjának történelmét. Legjobban a felejthetetlenül szép Paraná deltában éreztem magamat, a babér és fűzfák szegélyezte sok-sok kis folyón száguldó csónakunkban, fejemen az elmaradhatatlan szalmakalappal.