Előszó helyett álljon itt néhány részlet a blogon szemelvényként megjelent epizód után írott véleményekből! Ezt az írást már nagyon vártam! és nem csalódtam. Egyedi, izgalmas történet, ami újkeletű! Demeter Attila, szép munka! Azért a füst dolog nekem kicsit a Lost c. sorozatra asszociált, de ez nem baj, mert imádom azt a sorozatot! Ám utána kiderült, hogy teljesen más van a háttérben. Az eseményeket filmként láttam magam előtt. Nagyon olvasmányos. Jól lehet vele haladni, összességében jó a téma. Engem megfogott, kíváncsivá tett. Jöhet a következő rész! Tetszett, olvastatja magát, gördülékeny a fogalmazás. A griffmadár okozta eltűnés számomra új. A griffmadár, az eltűnés, az eltérő legendák és a gondolatolvasás képessége egyaránt olyasmi, ami bejött, érdekesnek találtam. Izgalmas, szépen kidolgozott világ, tetszenek a nem fantázianevű földrajzi nevek, mint “Üvegpuszta”, “Bikahegy”, de a “Hosszú Kármin” is jól hangzik. Így első körben rögtön fantasyra tippelnék, de mivel sci-fibe van kategorizálva, ezért pár dolgot rögtön máshogy látok (pl. a lebegő griff nem mágikus lény) Nagyon tetszett.
0 pont
Az izgalmas, kissé romantikus történet a várható jövőről mesél.
A jövőt megjósolni lehetetlen, viszont ha elég információt begyűjtünk a jelenből, kiszámolni talán lehetséges. A mai statisztikai adatokat figyelve, nekem az jött ki, hogy veszélyben vagyunk. Örülnék, ha az évszázad felénél az derülne ki, hogy sötétebben láttam a jövőt a várhatónál.
A részletek persze, Kovács Bernadett kémelhárító főhadnagy és Benedzs pasa, az Egyesül Európai Emirátusok kémfőnökének harcából a személyeket illetően változhatnak, de a lényeg aligha változik. Sőt! Annak örülnék, ha huszonöt év múlva a kép nem lenne rosszabb annál, mint amit vázoltam, pedig erre is van esély. Ha itt Közép-Európában odafigyelünk, és nem engedjük, hogy a régi ellentéteket meglovagolva újra viszályt szítsanak közöttünk, akkor talán eredményesek lehetünk. Ha elvétjük a lépést, akkor a regényem csak rózsaszínű álom marad.
Tudatos emberként éltem át kétszer is sorsfordító negyedszázadot, és tudom, hogy a huszonöt év, bizony történelmi léptékű idő. A most következő évek is azok lesznek.
A scfi-fi nemcsak nagy regényekben, tengernyi műszaki halandzsával körülvéve láthat napvilágot, hanem könnyű, rövid elbeszélésekben is. Öt kötetre terjedő sorozatom, az „Ezeréves őrszolgálat” után, és a következő, szinte napjainkban és hazánkban játszódó „Végül… a végtelen” című regény megjelenése után az elbeszéléseimet adom közre. Egykor a sci-fi ezerszínű szegmense volt az irodalomnak, mára azonban javarészt leszegényedett a lövöldözős, űrháborús csillagcowboy történetek színvonalára. Bár én sem idegenkedem az űrben zajló ütközetek írásától, azért ez nem tölti ki teljesen a fantáziavilágomat. A kötetben megpróbáltam visszaadni azt a rengeteg színt, ami a sci-fi műfaját felölelheti. A novellák között megtalálhatóak a hétköznapi élet percei és az időutazós vagy csillagvándoros történetek.Az írások közül háromból, a „Kutyabarátból”, amely 1974-ben jelent meg a Kuczka Péter által szerkesztett Galaktikában, valamint a „Rapper” és a „Találkozás” címűből hangos változat is készült. A kötetbe ingyenes beleolvasási lehetőséget biztosít a kiadó, és a fent jelzett blogon én is megteszem ugyanezt. Remélem, hogy a kötet elnyeri az olvasók tetszését. Jó olvasást kívánok! Demeter Attila
Biztonságosnak hitt világukból felfedező útra indul négy fiatal, és tehetetlenül, elborzadva végignézi, ahogy egy sok fényév távolából érkező harcias agresszor brutális kegyetlenséggel legyilkolja az éppen felfedezett bolygó maroknyi lakosságát. A kipusztított világ két túlélőjével hazaindulnak, hogy a saját népüknek beszámolhassanak az őket is fenyegető veszedelemről, és biztonságuk törékenységéről. Ezalatt a Föld népessége ugyancsak honvédő háborúra készül. Anna a királynő, Gábor a király megkapták az üzenetet, útrakelt feléjük a gyarmatosító csillagflotta. Shaare és Doween segítségével tervezik a védekezést, amely minden jel szerint meghaladja majd a Föld technikai felkészültségét. Több fronton kell harcolni. Hatalomra tör a lázadók maroknyi, ám erőszakos csoportja, de a Holdon is veszedelmes meglepetés vár a védekezést szervezőkre. A feladat lehetetlennek látszik. Az Ezeréves őrszolgálat regénysorozat utolsó kötetéből kiderül, hogy megállják-e a helyüket a háborúban, a létszámban időközben kiegészülő védelmi erők, vagy elbuknak, és a Föld végleg elveszíti a függetlenségét, esetleg a lakosságát is. Az emberi civilizáció sorsa a tét. A kötetben az olvasó a sorozat összes eddigi kérdésére választ kaphat.Az ötrészes sorozat minden kötete élvezhető külön történetként, de érdemes elolvasni az előzményeket!
Amikor megírtam az Ezeréves őrszolgálat sorozat befejező kötetét, hiányt éreztem. Azon gondolkodtam, vajon hogyan kezdődhetett az egész történet, és amíg ezen törtem a fejem, rájöttem, hogy ez az olvasót is fölöttébb érdekelheti. Az jutott az eszembe, meg kellene írnom a mese elejét, de egy kicsit tévedtem. A mesét nem én írtam, az megírta saját magát. Még a szereplőket sem én találtam ki, azok hívás nélkül jelentkeztek, és tudatták velem, ha a történet elejére vagyok kíváncsi, akkor az ő karakterüket ábrázoljam, és az ő sorsukat kövessem. Ez a regény nélkülem született, csak lejegyeztem, de írni a sorozat másik négy kötete írta. A mondatokat én formáltam ugyan, de ez nem több annál, mint amikor a történész lejegyzi a régi korok eseményeit. A mese úgy kanyargott, ahogy akart, és abba nem avatkoztam bele. Egy történész sem másíthatná meg az eltelt idők eseményeinek leírását. Beszélhet róla viccesen vagy szomorúan, szárazon vagy drámai hangon, de a valót kell mondania. Nekem is csak ennyi választásom maradt. Végül pedig kiderült: az ezeréves őrszolgálat tízezer évvel ezelőtt kezdődött. Jó szórakozást kívánok a regényhez!
"Az ismert civilizációk peremén keringő, kőkorszaki állapotban lévő Darga bolygó meglepetéssel várja az odaérkezőket. Általában kevesen járnak az ismert világok rendszerének peremén rejtőző naprendszerben, így ha ott valaki bajba kerül, csak saját magára számíthat, hiszen senki sem kíváncsi a fejletlen népességet hordozó és alig ismert égitestre. A regény szereplői – egyesek önként mások akaratuk ellenére – mégis megismerkednek a bolygó világával. Van, aki kincset keres közülük, és van, aki csupán menekülni szeretne onnan. A kialakuló konfliktusokban vergődő hőseink, személyes tragédiákat is átélnek, és megpróbálnak a veszélyeken és bajokon győzedelmeskedni. A regény a szereplők kalandjait meséli el, a romantikus szálat a dzsungelben élő törzsek két fiatal tagja képviseli. Az ő egymásra találásuk adja a romantikát kedvelőknek a számukra kedves cselekményvonalat. A regényt ezúttal sem nehezítem a keményvonalú sci-fi hangsúlyozásával, nincs tele műszaki leírásokkal és bonyolult csillagászati vagy egyéb szakmához tartozó magyarázatokkal. Fiatal fiúk és lányok vagy az idősebb korosztályok tagjai egyaránt kedvüket lelhetik a könnyen olvasható írásban. "
Népszerű novellistánk, Fedina Lídia regénye egy rejtélyes járvány történetébe vezeti be olvasóját. A legtöbb ilyen témájú könyvvel ellentétben a Virokalipszis ott kezdődik, ahol előbbiek véget érnek – az ellenszérum beadásával. Fedina a szeptemberi Galaktikában olvasható interjúban hangsúlyozza, hogy izgalmas volt számára olyan vírusról írni, ami nem közvetlenül az embert támadja meg, hanem egész egyszerűen lehetetlenné teszi az emberi életet a földön. A Virokalpszisban lényeges momentum lesz, hogy mi történik akkor, ha visszajönnek azok, akik az emberiség hajnalán itt hagyták a Földet, most pedig találnak egy, az övéktől teljesen más irányba fejlődő civilizációt.
Vajon tényleg megroppanhat az emberi civilizáció és hanyatlásnak indul? Hogyan következhet ez be, és mit lehet ilyenkor tenni? Mit rejt a távoli jövő az emberiség számára, meg tudják hódítani a Naprendszert és a csillagokat? A könyv tíz mozgalmas elbeszélést tartalmaz, amelyekben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat, a történetek összekapcsolásából pedig kibontakozik előttünk az emberiség útja a jövőbe. A tudományos igényességgel megírt lebilincselő novellákban a főszereplők olyan konfliktusokkal néznek szembe, amelyekbe akaratukon kívül kerültek és azok jóval túlmutatnak addigi életükön. A néhol humoros, néhol elgondolkodtató, kedves történetekkel az olvasó egy izgalmas utazáson vehet részt.
A csernobili atomkatasztrófa kiürített és lezárt területe az elszánt kincsvadászok paradicsoma. Ez a paradicsom azonban cseppet sem veszélytelen. A sugárzás ellen még viszonylag egyszerű védekezni, gyógyszerekkel és megfelelő öltözékkel. Ám a környéken egyre jobban elszaporodnak a különböző szörnyek és mutánsok, sőt anomáliák is megjelennek, ahol a földi fizika törvényei megszűnnek működni, s átadják helyüket valami érthetetlenebbnek és fenyegetőbbnek. A mutációkat vizsgáló Ivan Szivercev biológusnak egy helyi maffiózó visszautasíthatatlan megbízást ad: járjon végére annak, a baljós Zóna hatásai hogyan nyújtózhatnak immár a szigorúan őrzött terület határain túlra. Egy tapasztalt stalker, Kex, valamint annak zöldfülű segédje társaságában veszi fel a harcot az ismeretlennel.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.