ÁRKÖTÖTT

i

Beleolvasok

A védelmező

Conn Iggulden az Athén kapuinak folytatásában egy izgalmas kalandra viszi el az olvasót, ahol Themisztoklész mindent kockára tesz – becsületét, barátságait, sőt még az életét is –, hogy megvédje hazáját.

A szalamiszi csatában Xerxész perzsa király Athén füstölgő romjai fölött áll, mögötte hatalmas hadsereggel. Azért jött, hogy végleg elpusztítsa mindazt, amit a város képvisel, és könyörtelenül néz szembe a kisebbségben lévő görögökkel. Themisztoklész Athén arkhónjaként áll vele szemben: a város hatalma az ő kezében összpontosul. Ám nem nemesember, és sokan gyanakvással tekintenek rá szerény származása miatt. De azok, akik ellene vannak, két dolgot nem vitathatnak: hadvezetői erényeit és a rémisztő perzsa sereget, amely feléjük tart. Ezért Themisztoklésznak harcolnia kell. Ahhoz, hogy túlélje a politikai játszmákat és nevet szerezzen magának, újra és újra bizonyítania kell a csatatéren. Mivel a szárazföldön erővel nem tudja visszaszorítani a perzsákat, ezért a tengeren, ravaszsággal próbálja meg azt. Három hosszú napon át bontakozik ki az ókori világ legnagyobb tengeri csatája, egy véres háború Athén demokráciája és Perzsia zsarnoksága között. 

Kevesebb mint egy évvel később a perzsák visszatérnek, hogy a plataiai csatában újra leigázzák a görögöket. Mindkét oldalon tízezernyi katona készül a háborúra. A spártaiak számára Plataiai lehetőség arra, hogy megbosszulják a thermopülai vereséget. Az athéniak számára, akiket minden oldalról fenyegetnek, a demokrácia fennmaradása forog kockán.

És Themisztoklész, a szalamiszi hős, újra mindent kockára tesz...

További információk

  • sorozat

  • kötet

    2

  • kiadó

  • megjelenés

    2025-02-27

  • hossz

    400 oldal

  • műfaj

  • nyelv

    magyar

  • ISBN

    9789635667727
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

6 639 Ft

332 pont