225 pont
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.
Csád fővárosában, közel a Szaharához két magasan képzett titkos ügynök, egy amerikai és egy francia, élete kockáztatásával sikeresen működik közre az iszlám terroristák által üzemeltetett drog- és embercsempészeti hálózat felszámolásában.
Egy gyönyörű csádi özvegyasszony nem lát más kiutat a reménytelen éhezésből és nyomorból, minthogy kisfiával az embercsempészek segítségével Európába jusson, és ott vállaljon munkát. A viszontagságos úton egy titokzatos férfi segíti és védelmezi, aki nem az, akinek mondja magát.
Észak-Koreában a katonák puccsal próbálják megdönteni a diktatúrát. A hivatalos phenjani közlemény Dél-Koreát teszi felelőssé a történtekért. Az okos és ambiciózus, negyvenes éveiben járó kínai kémfőnök mindent elkövet azért, hogy Kína ne sodródjon Dél-Koreával és a szövetségi rendszereknek köszönhetően az Egyesült Államokkal is háborúba. Ám az öreg, keményvonalas kommunisták a fegyveres választ erőltetik, és a pekingi kormányban ők vannak többen.
A Fehér Házban Pauline Green elnök asszony ügyes és óvatos politizálással, taktikus diplomáciai lépésekkel egyensúlyoz az amerikai pártok között, és próbálja megakadályozni a világ nagyhatalmainak segítségével, hogy Észak- és Dél-Korea konfliktusa világméretűvé váljon. Ám az események egy idő után önjáróvá válnak, és, noha az államok többsége mindent megtesz a fegyveres harc kirobbanása ellen, a katonai szövetségek összetett hálójában vergődve a világ mégis belesodródik egy újabb háborúba.
A regény nem más, mint hatalmas kiáltás, hogy ez SOHA ne történhessen meg.
A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei a XVIII. század végétől mutatja be a kingsbridge-i lakosok küzdelmes életét, ahol a haladás ütközik a hagyományokkal, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödnek, és a háború elnyeli egész Európát.
Az ipari forradalom példátlan változásokat hoz a textilmunkások életébe, a burjánzó modernizáció és a veszélyes új gépek munkahelyeket tesznek feleslegessé, családokat szakítanak szét, és még nagyobb szegénységet hoznak. A Fonó Jenny megjelenésével a textilgyártás és az ipar új korszaka kezdődik, generációkon keresztül megváltoztatva a szereplők életét, akik a nélkülözés miatt lázadásokban, sztrájkokban, géprombolásban vesznek részt, és a kényszertoborzásnak is ellenállnak. Ebben a nyugtalansággal teli világban, ahol mindenki a túlélésért küzd, megismerhetjük a kingsbridge-iek egy kis csoportjának történetét; egy anyát, akinek egyedül kell helytállnia, amikor férje munka közben meghal; egy előkelő lányt, aki mindenkivel dacolva szegény gyermekek számára vasárnapi iskolát nyit; egy jólelkű fiatalembert, aki váratlanul megörököl egy veszteséges vállalkozást; egy takácsot, aki leleményes ötleteivel segíti barátai életét; egy férfit, aki mindenkin átgázolva védi megszerzett vagyonát.
Az ipari forradalom okozta megpróbáltatásokat még tovább fokozzák a sok évig elhúzódó napóleoni háborúk, amelyek befejezéseképpen a szövetséges csapatok a waterlooi csatában – amelyben a kingsbridge-i főhősök is fontos szerepet vállalnak –, Wellington herceg vezetésével végérvényesen vereséget mérnek Napóleon seregére.
Ken Follett
Ken Follett ebben a legújabb művében karizmatikus hősöket és hősnőket alkotott, gazdag és összetett cselekménnyel, új helyszínekkel és aprólékos kutatásokból származó történelmi részletekkel. A történet által új perspektívában láthatjuk a XVIII–XIX. századi Európát megrengető változásokat.
Ken Follett – napjaink egyik legsikeresebb írója – eddigi 36 könyve már 188 millió példányban jelent meg világszerte. Első bestsellere, A Tű a szénakazalban egy második világháborús kémtörténet. 1989-ben jelent meg A katedrális, mindmáig Follett legnépszerűbb regénye, amely világszerte vezette a népszerűségi listákat, és bekerült Oprah Könyvklubjába. Hasonlóan sikeresnek bizonyultak a folytatásai, Az idők végezetéig, A tűzoszlop, valamint előzménykötete, az Egy új korszak hajnala. A Kingsbridge-sorozat példányszáma világviszonylatban meghaladta az 50 milliót.
Follett az angliai Hertfordshire-ben él feleségével, Barbarával. Kettejüknek együtt öt gyermeke, hat unokája és három labradorja van.
Ella negyvenéves, jómódú, a sorsával tökéletesen elégedett amerikai háziasszony, aki férje és három gyermeke kiszolgálásának szenteli életét, és még azt se nagyon bánja, hogy a férje rendszeresen megcsalja. Egy napon a nagylányával folytatott vita után rádöbben, hogy tulajdonképpen boldogtalan, és nagyon hiányzik a szerelem az életéből. Mivel gyermekei már nem igénylik állandó figyelmét, távmunkát vállal egy neves könyvkiadónál. Első feladatául egy ismeretlen szerző könyvének értékelését kapja. A történet a XIII. századi Anatóliában játszódik, és regényes formában beszéli el Rumi, a híres muszlim hittudós és misztikus költő életét, aki gyökeres átalakuláson megy át, amikor megismerkedik egy furcsa vándordervissel, a különleges képességeket birtokló tebrizi Semsszel. Ella félve közelít a számára idegen regénybeli világhoz, hamarosan azonban magával ragadja a cselekmény, és lenyűgözi a szúfi miszticizmus. Ahogy e-mailben levelezni kezd a szerzővel, szinte azonnal érthetetlen vonzalmat érez ez iránt a sosem látott férfi iránt, és ráébred, hogy kettejük találkozása ugyanolyan sorsszerű és elsöprő erejű, mint Rumié és Semszé. Ebből a szerelemből és Rumi verseiből merít erőt, hogy a konvenciók börtönéből kitörve hátat fordítson házasságnak, gyerekeknek, biztonságnak, és testben-lélekben egyaránt nagy utazásra induljon egy különleges férfi oldalán. A török származású Elif Shafak lebilincselő mesélő, modern Seherezádé, aki időtlen témákat vizsgál egzotikus történeteiben.
Párizs napsugara, akit üldözött a sötétség
Párizs, 1905. Margaretha Geertruida Zelle a szakadék szélén áll: férj nélkül, pénz nélkül, szeretett gyermekei nélkül. Minden, ami megmaradt, csupán a szépsége – és a csaláshoz való képessége. A párizsi elit szalonjaiban lenge öltözetben táncol, titokzatos és egzotikus nőként tündököl, az embereket erotikából és eleganciából szőtt, különleges hálójával ejti rabul. És a terv működik. Margaretha mítosszá, ikonná válik. A világ leghatalmasabb férfiai a lába előtt hevernek. Hamarosan megszületik Mata Hari, a művész, Párizs felkelő napja. De ahol fény ragyog, ott árnyék is van…
Mata Hari korának egyik legkáprázatosabb alakja volt, de alig néhányan ismerik tragikus magánéletét.
Eva-Maria Bast regényében megismerhetjük a legendás kémnő érzékeny oldalát.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.