Charleston - 1869. szeptember 27.
Délután három órakor indultunk el az üteg-rakpartról a nyílt tenger felé. Az apály gyorsan ragad magával minket ki a nyílt tengerre. Huntly kapitány valamennyi vitorlát fölvonatta s az északi szél sebesen hajtja ki az öbölből a Chancellort. A Sumter-erődöt csakhamar megkerültük és a partvédő ütegeket balkéz felől hagytuk el. Négy órakor haladt át hajónk a tengerszoroson, amelyből az apály erős folyással nyomul kifelé. A nyílt tenger ugyan még messze van innen és bizony odáig homokzátonyok közt szűk csatornákon át vezet az út. Huntly kapitány délnyugat felől kanyarodik be a hajóútra, a Semster-erőd balkéz felől eső csúcsán emelkedő világító-torony irányában haladván. A Chancellor vitorlái immár sűrűn egymás mellet vannak kifeszítve és esti hét órakor a legutolsó homokzátonyok is elmaradtak mögöttünk, s hajónk most már az Atlanti-tengeren evez. A Chancellor, ez a kilencszáz tonnás, háromárbócos hajó, a liverpooli dúsgazdag Leard-testvérek cég tulajdona. A hajó két év előtt teck-fából épült, réz páncéllal van borítva és a középső főárbóc kivételével, az árbóctörzsek és az árbócozat vasból való. A szilárd és szép hajó, mely a Veritas-irodában az első helyre van minősítve, most teszi meg harmadik útját Charleston és Liverpool közt. Amikor Charlestont elhagytuk, az angol lobogót vonták föl, ámde az igazi tengerész e nélkül is megismerte volna eredetét, minden tekintetben az volt, aminek látszott, azaz angol gyártmány, a vízvonaltól az árbóca hegyéig.
Részlet a kötetből:
– Hány óra? – kérdezte Hansen asszony, kiverve a hamut pipájából, melynek utolsó füstkarikája a padmaly sötét gerendáin foszlott szét.
– Nyolc felé jár, anyám – felelt Hulda.
– Nem valószínű, hogy az éj folyamán utasok érkeznek; az idő nagyon rossz.
– Én sem hiszem, hogy jöjjön valaki. A szobáink minden eshetőségre rendben vannak, és én okvetlenül meghallom, ha valaki szólit kívülről.
– A bátyád még nem jött vissza?
– Még nem.
– Nem jelezte, hogy ma még visszatér?
– Nem anyám. Joél a Tinn-tóra vitt egy utast és amennyiben meglehetősen későn kelt útra, nem hinném, hogy holnap előtt visszakerül Dalba.
– Igy hát Moelben tölti az éjt?
– Valószinüleg, hacsak Bambiéba nem megy, hogy meglátogassa Helmboe bérlőt.
– És a leányát...? - Na, igen, Sigridet is, az én legjobb barátnőmet, akit testvérként szeretek! – felelt mosolyogva a fiatal leány.
– Ugy hát zárd be az ajtót, Hulda. Menjünk aludni.
– Csak nincs megint bajod, anyuskám?
A halott felszállt egy autóbuszra, amely zsúfoltan indult a City felé. Johnsonnak hívták a néhai urat, és Mr. Grimm ingatlanforgalmi irodájában dolgozott, mint mérnök. Itt dolgozott a menyasszonya, Edit is, mint Grimm úr titkárnõje. Csakhogy Grimm úr is beleszeretett a szép titkárnõbe, és hogy vetélytársától megszabaduljon, fondorlatos tervet eszelt ki A terv sikerült, a Halál fia bánatában beállt a légióba. Mindenhol õ az elsõ, szinte keresi a halált. Vajon sikerül élve megmenekülnie? Mikor rohamot vezényeltek, elsõnek ugrott ki a fedezék mögül, szuronya egy szakállas arab nyakán szaladt át. Johnsonnak egy lövés átlyukasztotta a kabátját, egy kardvágás lecsúszott a válláról, végighasította a zsebét. Ebbõl is láthatjuk, hogy a halál nem olyan, mint a jégbehûtött málnaszörp, amit bárki megrendelhet, ha gusztusa és pénze van rá. Azonban a megpróbáltatások és kalandok java még csak ezután kezdõdik
A titkos ügynököt, Nórát, kétségbe ejti a feladat, hogy el kell égetnie azt a kéziratot, amelyet egy barátja az élete árán szerzett meg. Ám lelki szemei előtt lebeg egy korabeli illusztráció, amelyen Newton rémülten nézi, ahogy kutyája meglökte az asztalt, és a felborult gyertya lángra lobbantja húszéves munkásságának laboratóriumi jegyzeteit és a kéziratát. De lehet, hogy az alkimista tudós maga égette el őket, amikor ráébredt terve megvalósíthatatlanságára – az aranykészítés és az örök élet elixírje, a bölcsek köve elérhetetlen. Nóra felismeri, hogy a tűz nélkül Sir Isaac talán sosem szabadult volna ki alkimista hite fogságából, és sohasem írta volna meg a modern fizika alapját, a Principiát. Tehát egy odaveszett kézirat esélynek is tekinthető egy sokkal fontosabb felismerés megszületéséhez…
Ben, aki a holtszezon kellős közepén, januárban érkezik Máltára, talán maga sem tudja, kicsoda: holland újságíró, geológus egy Afrika melletti szigetországból, vagy egy hozzánk hasonló, kiégett közép-európai? A harmincas évei végén járó titokzatos férfi máltai bárokban tölti napjait, múltjáról semmit sem tudunk, tervei nincsenek. Ám az élettől és a következményektől nehéz szabadulni, és miközben Ben válogatás nélkül hódítja meg a nőket és a férfiakat az igaz szerelemre vágyva, és végeláthatatlan sorban issza a mojitókat, Málta lakóit természeti katasztrófák és titokzatos halálesetek tartják izgalomban. Hogyan illik az új jövevény a képbe, és mi rejtőzik a Máltához közeli kietlen szigeten? Sandor Papp első regénye egy páratlanul izgalmas nyomozás története, egyben utazás a mindannyiunk lelke mélyén ott rejlő lakatlan szigetre.
Az indokínai szigeteken játszódó történet főhőse csak rövid kiruccanást akart tenni a bűn világába, de ezután az események irányítása kicsúszott a kezéből… Elszabadulnak a szenvedélyek: törzsi lázongások törnek ki, kegyetlen harc kezdődik a kaucsuklelőhelyekért. Willems – a főhős – a szépséges bennszülött Aissa szenvedélyes szerelme és régi önmagát kereső énje között sodródik egészen tragikus haláláig.
"Stanley dühösen felugrott, és csontos öklével akkorát ütött a seriff asztalára, hogy a tintatartó táncolni kezdett.
– Ha egy héten belül nem keríti kézre azt az átkozott fickót, akkor jelentést teszek Washingtonban! – recsegte bőszülten. – Elvégre mégiscsak hallatlan, hogy békés polgárok életét büntetlenül fenyegessék nap-nap után mindenféle álarcos alakok!
King, a seriff nyugodtan nézett farkasszemet a dühöngővel. Régen ismerte Stanleyt, és nagyon utálta, mint mindenki a környéken. Erőszakos, gonosz ember volt. Kiálló, szürke szemével, hajlott orrával és erős, fekete bajuszával maga volt a megtestesült kegyetlenség. Előnytelen külseje dacára igen hiú volt, és szénfekete hajába hullámokat süttetett a borbéllyal, ha időnként bement a városba. Nem a szokásos cowboyöltözetet viselte, hanem egyszínű szürke ruhát és rozsdavörös nyakkendot. Csizmáján hatalmas sarkantyú csörömpölt. Töltényövet és revolvertáskát sohasem látott még rajta senki, mint a környékbeli férfiakon. Stanley azt tartotta, hogy a pisztolyt zsebben kell hordani vagy esetleg a kabát alatt, ahogy a fresnói gengszterektől látta valamikor."
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.