Palotás Petra élete több mint másfél évtizednyi televíziózás után új irányt vett, ma már az írás tölti ki a mindennapjait. Romantikus történelmi regényeket ír, lebilincselő történetmesélési képességével minden olvasót lenyűgöz. Az írónő megosztotta velünk a gondolatait.
1. Mik azok az élmények, amik arra sarkalltak, hogy íróvá válj? Mikor és hogyan döntötted el, hogy író leszel?
A döntés ellőtt inkább a vággyal kezdeném. :) Már 11-12 évesen nagy mesélő voltam. Megesett, hogy hétfőn a menzán a barátnők előtt, fejből felütöttem egy történetet, péntekig pedig befejeztem. Néha osztálykiránduláson is szórakoztattam a közvetlen környezetemet. 20 évesen, az operatőr barátommal egy forgatókönyvbe is belekezdtünk, de aztán a televízióhoz sodort az élet. Huszonöt éve jelent meg az első könyvem, de igazán a lányom születése után találtam vissza az íráshoz, és talán hét éve lett a mindennapjaim része, a hivatásom.
2. Történeteid gyakran az 1900-as években játszódnak. Mi inspirál téged arra, hogy ezt az időszakot válaszd helyszínül?
Nagyon szeretem ezt az időszakot. Minden szépségével, és árnyoldalával. Annyira intenzív ez az évszázad, annyi minden változik, fejlődik vagy éppen dől romokba egy pillanat alatt. Lenyűgöző, rémisztő, de mindenképpen inspiráló történésekkel van tele.
3. Van-e számodra meghatározott rituálé vagy szokás a kreatív munkához?
Leginkább délelőttönként szeretek dolgozni, teljes csendben. Számomra ez elengedhetetlen az alkotás folyamatához. Ha épp nem vagyok úton, akkor vagy a kis „toronyszobámban” vagy a nappaliban, a kandalló előtt. Nyáron pedig a teraszon... A természet hangjai nem zavarnak, az más, az az élő csend. :)
4. Hogyan tekintesz vissza az írói pályád kezdetére? Milyen tanácsot adnál azoknak a kezdőknek, akik szeretnének írni és kiadni könyveiket?
Nagyon nehéz ma könyvírásból megélni, még a sokezres olvasótábor ellenére is, de aki írónak született, az úgyis írni fog. Bevételtől, sikertől függetlenül. Kitartásra, türelemre intem az írópalántákat, és arra, hogy olvassanak sokat. Műfajtól függetlenül is minőségi könyveket. Végezzenek el egy-egy szakmai tanfolyamot, csiszolják, majd küldjék be kiadóhoz a kéziratot. A magánkiadáshoz nem tudok hozzászólni, de nekem például az egyáltalán nem való. :)
5. Mik a legnagyobb kihívásaid és örömeid az írás során?
A határidőkkel mindig bajban vagyok, akárhogy is igyekszem, pár napot mindig csúszom. Néha vágyom arra, hogy ne legyek ilyen szoros keretek közé szorítva, de egyrészt ez egy nagy gépezet, a nyers kézirat után még többekhez eljut a mű, más idejével nem játszhatok. Másrészt az a veszély is fennállna, hogy elkényelmesedem és soha nem készül el egy könyv. :)
A legnagyobb örömök közé tartozik a kutatás, hogy én magam is rengeteget tanulok a történeteim által, no és persze az olvasók pozitív visszajelzései, a dedikálások, a személyes író-olvasó találkozók.
6. Van-e olyan karakter vagy történet, amely különösen közel áll a szívedhez, és miért?
Ó, erre nehéz megfelelnem. Minden történetemre hatással van az életem, és ez fordítva is igaz. Az írói tevékenységemben mérföldkőnek élem meg a Vénasszonyok nyarát, a személyes vonatkozása miatt különösen fontos számomra a Kastélykert álma, rengeteg munkám van a Dacszövetségben, amely egy igencsak összetett, alaposan kidolgozott sorozat. Ezt a nyarat pedig a Kékestetőn töltöm, boldogság, ugyanakkor egy kicsit nyomás is, hogy ennyien várják a téli regényemet. :)
7. Hogyan látod a könyveid és az írásaid hatását az olvasókra?
Ez a történettől és az olvasótól függ. Mint, minden szerző, az írásaimmal én is szeretnék nyomot hagyni. Hol szórakoztatni, hol elgondolkodtatni, hol vigasztalni. A számtalan visszajelzésből úgy érzem, hogy ez sikerül.
8. Hogyan kutatod és készíted el háttéranyagaidat a regényeidhez?
Archívumokat kérek be, könyvtárba, múzeumokba járok, személyes beszélgetésekből táplálkozom, és természetesen a net leellenőrzött forrásait is használom.
9. Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan? Van-e olyan könyv vagy projekt, amit különösen izgatottan vársz?
Novemberben jelenik meg a Kékestető. Ez egy az 1930-as években játszódó, valós kulisszában bemutatott, de fiktív történet, az akkor megnyíló gyógyszálló néhány vendégéről szól. Egy igazi téli regény, sajátos hangulatú.
Palotás Petra digitális könyvei megtalálhatóak a DiBookon! Érdemes megnézni a kínálatot, és beszerezni néhány e-könyvet és hangoskönyvet. Ott a helyük a virtuális könyvespolcodon!
A DiBook Digitáliskönyv-klub szeretettel vár minden könyvkedvelőt! A közösség tagjaként megoszthatod a könyvekkel kapcsolatos élményeidet másokkal, és inspirációt meríthetsz a következő olvasmányodhoz. Továbbá kedvezményes ajánlatokat kapsz, valamint nyereményjátékokon és kihívásokon vehetsz részt. Csatlakozz még ma!