1. Milyen élmények inspiráltak arra, hogy íróként, fordítóként és szerkesztőként dolgozz?
Mivel az embereket a történetmesélés és -hallgatás képessége és igénye jellemzi leginkább, ezért a kapcsolódásom a könyvekhez egészen közhelyes: szerettem olvasni, verseket, regényeket, drámákat, tudományos könyveket egyaránt, és ezért nem az volt a meglepő, hogy az eredeti szakmámból – agrármérnökként végeztem – egy oldallépéssel átugrottam a könyvkiadásba, hanem az, hogy ezt mennyire könnyen megtehetem. Szakfordítónak is tanultam, de a műfordítással már diákként elkezdtem komolyabban foglalkozni, kerestem a lehetőségeket, hogy fejlesszem magamat, a fordítás pedig magával hozta a szerkesztést is, amihez aztán szintén tovább képeztem magamat.
Az írás az olvasással együtt jött, mint olyan sok másik gyereknél, akiknek csak egy részéből lesz aztán író. Bennem megvolt a saját történetek mesélésének vágya mellett a makacsság is, hogy a kezdeti gyengeségeket valahogyan leküzdjem, és az írásaimon keresztül a világgal és önmagammal kapcsolatban is feltehessek kérdéseket, és aztán megválaszoljam azokat.
(könyv=https://dibook.hu/konyv/olomerdo)
2. Hogyan tekintesz vissza a pályád kezdetére, és milyen tanácsot adnál azoknak, akik most szeretnének elkezdeni írni vagy könyveket fordítani?
Merjenek rosszak lenni. Ez alatt azt értem, hogy olvasóként hamarabb válunk igényessé, az olvasott (és szeretett) művek miatt eleve olyan magas elvárásoknak próbálunk megfelelni, amik kezdőként, gyakorlat híján, teljesíthetetlennek tűnnek, és ez sokakat tántorít el. Minden rosszul megírt szövegből tanulni lehet, ha az embernek van nyitottsága arra, hogy összevesse a fejében élő ideállal. De senkiből nem lesz sem író, nem fordító, ha nem teszi meg az első fáradságos szakaszokat és nem ír és fordít rengeteget. Kezdetben rosszul, persze. De aztán egyre jobb lesz.
3. Hogyan formálták az irodalomhoz való hozzáállásodat a különböző kultúrák élményei?
Mindig is érdekeltek más kultúrák, de könnyűbúvár-merülésnél mélyebben egyikbe sem merültem bele. Természetesen van egyfajta vietnámi identitásom is, ami tettenérhető az írásaimban is, de mivel eleve érdekelnek a keleti filozófiák, így nem tudom, ebből mi a „hozott”, és mennyi a máshonnan rám ragadt hatás. De törekszem arra, hogy lehetőleg minél több rétegben megismerjek más kultúrákat, egyszerűen azért, mert izgat.
(könyv=https://dibook.hu/konyv/alvilagi-szovedek)
4. Van-e olyan történet, karakter vagy szöveg, amelyhez különösen erős kötődésed alakult ki, legyen szó írásról vagy fordításról, és miért?
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú című könyve ilyen volt. Egyrészt nagyon szeretem ezt a könyvet, gyerekkorom meghatározó élménye volt a belőle készült rajzfilm, és ez volt az első regény, amelyet már úgy fordítottam, hogy közben műfordításórákon vettem részt. Ugyan a fordításom első változata nem jelent meg (csak évekkel később, már átdolgozva), de annak köszönhetően kaptam az első hivatalos regényfordítási megbízásomat és általa ismerkedtem meg a Ciceró Könyvstúdió szerkesztőjével, Till Katalinnal is – most pedig én dolgozom a Cicerónál szerkesztőként. Peter S. Beagle íróként is nagyon hatott rám, írásaiban keveredik a hétköznapi és a mitikus, és egyszerűen gyönyörű nyelvezettel ír. Szeretem benne azt is, hogy soha nem követ semmiféle trendet, azt írja meg, ami a szíve legmélyéről fakad, mit sem törődve azzal, hogy ez hány embert érdekel. Mégis rengeteg olvasót képes megérinteni.
5. Mi volt a legnagyobb kihívást jelentő fordítói munkád, és mi tette azt olyan nehézzé?
A legnehezebb talán Catherynne M. Valente: Űropera című regénye volt, ahol a stílus egyszerre bravúrosan szellemes és rettenetesen fárasztó. Oldalakon át kígyózó mondatokat, szóvicceket, dalszövegeket kellett fordítanom úgy, hogy közben megőrizzem a szöveg humorát is. Minden percét élveztem, de amikor a végére értem, úgy éreztem, mintha lefutottam volna egy fordítói ultramaratont.
(könyv=https://dibook.hu/konyv/uropera)
6. Van-e olyan projekt, amire különösen büszke vagy, és miért?
Több is van, az egyik az első komolyabb sorozatszerkesztésem, amelybe én válogattam bele klasszikus, díjnyertes fantasy és sci-fi műveket, A képzelet mesterei. Annak idején egyértelműen kilógott az akkori trendekből, de ennek köszönhetően jelenhettek meg itthon Gene Wolfe, Geoff Ryman, Kelly Link, Patricia McKillip és Jo Walton munkái. Ezt a fajta kurátori szemléletet aztán valamennyire az Ad Astránál és a GABO kiadónál is folytattam. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy annyi jó magyar SFF szerzőt szerkeszthettem, nem egy esetben már a pályájuk elején, és örülök, hogy idén már nyolcadszorra jelenik meg Az év magyar science fiction és fantasynovellái válogatás, amelyet Roboz Gábor kollégámmal együtt szerkesztünk.
(könyv=https://dibook.hu/konyv/az-ev-magyar-science-fiction-es-fantasynovellai-2024)
7. Mik jelentik számodra a legnagyobb örömöt és nehézséget a munkád során?
Öröm, amikor jó szövegekkel dolgozhatok, akár fordítóként, akár szerkesztőként. Az adminisztráció szükséges, de monoton munkáját szeretem talán a legkevésbé.
8. Vannak-e különleges rituáléid vagy szokásaid, amelyek segítik a kreatív munkát?
Nincsenek. Kell egy valamennyire ergonomikus munkakörnyezet, ahol sokáig tudok ülni hátfájás nélkül, egy laptop vagy egy füzet, és viszonylagos nyugalom, hogy legalább húsz percre el tudjak merülni a munkában. A háttérzaj nem zavar, sőt, a halk nyüzsgés vagy zene még segít is. Vannak persze olyan trükkök, amik növelik a hatékonyságot – nekem például segítenek a határidők; ha mások is írnak vagy dolgoznak körülöttem, és nem csak magamban vagyok valahol; valamint a rövid intenzív munkaperiódusok, amiket kis szünetek szabdalnak fel.
9. Hogyan készíted elő a háttéranyagaidat, legyen szó saját történetekről, fordításokról vagy szerkesztési munkákról?
Regények esetén szoktam jegyzetelni, de a történetet fejben őrzöm, mert úgy jobban tudja alakítani a kreatív, tudatalatti énem. A fordításokhoz, különösen SFF könyvek esetén, mindig készítek terminológiajegyzéket, ez fordítások szerkesztésekor szintén jól tud jönni.
10. Melyek a kedvenc könyveid, amiket szabadidődben olvasol, és miért ezek a kedvenceid?
Nagyon sok könyvet kell a munkámból fakadóan olvasnom, ezért sajnos nem jut annyi idő örömolvasásra, mint régen, de alapvetően még mindig a fantasy és a science fiction a kedvenc zsánerem. Igyekszem követni a kedvenc íróimat és a fontosabb díjakat, de szívesen olvasok szépirodalmat is, mostanában próbálok több európai, elsősorban női szerzőt megismerni. Azokat a történeteket szeretem a zsáneren belül is, amik képesek valami olyan új választ adni a nagy kérdésekre (kik vagyunk? mi az élet értelme? milyenek vagyunk?), hogy attól teljesebbnek érzem magamat, amikor becsukom a könyvet. Az idei olvasmányaim közül a legnagyobb hatással Marina és Szergej Gyacsenko Vita Nostra trilógiája, Barbara Kingsolver Demon Copperheadje, Anton Hur Toward Eternity-je és Marie Vareille Spagettiszindrómája voltak a legnagyobb hatással rám, a legjobban pedig Emily Tesh: Veszett dicsőség-ét szerettem fordítani.
(könyv=https://dibook.hu/konyv/demon-copperhead)
11. Hogyan látod a magyar fantasztikus irodalom fejlődését az elmúlt évtizedekben?
Azt látom, hogy a magyar szerzők egyre jobban ismerik a külföldi kortárs fantasztikus irodalmat, már rég nem csak Asimovból és Tolkienből merítenek. Hat rájuk természetesen a filmek és videojátékok világa is, ez talán kevésbé szerencsés, de mindenképpen elmondható, hogy maguk is igyekeznek friss, eredeti ötletekkel előrukkolni. Sokan fedezték fel, hogy magyar íróként igazán érvényes és a világ többi része szempontjából érdekes műveket magyar környezetbe helyezve, vagy a saját kultúrájukból merítve írhatnak, és ezért egyre több a folk fantasy, vagy éppen a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek Magyarországán játszódó történet, az alternatív történelem. A divatos külföldi trendeknek is szinte azonnal megterem a magyar megfelelője, és a fanfiction oldalakon is rengeteg a magyar szerző, akik egy része aztán a hagyományos kiadás világába lép át.
12. Milyen terveid vannak a jövőre nézve, és hogyan képzeled el, hogy az írói, fordítói és szerkesztői szereped hogyan fonódik össze, vagy kap új irányt az elkövetkező években?
Fordítóként éppen Peter S. Beagle új regényén dolgozom, utána pedig Philip Pullman regénye következik, amely lezárja Az Úr sötét anyagai sorozatot. Mindkettő komoly, nagy nevű szerző, és mindkét munka nagy feladat. Íróként most éppen egy kisregényt írok, és ha azzal elkészülök, az elmúlt években megírt novellákkal együtt megpróbálom kötetbe rendezni, de már a következő nagyobb regény története is alakul. Szerkesztőként szeretnék több olyan könyvet szerkeszteni, amit fontosnak tartok, és szívesen bővíteném a Ciceró gyerekképregényes vonalát még tovább. Jelenleg franciául tanulok, mert az utóbbi években kinyílt előttem a francia képregények világa, és nagyon izgalmas műveket találtam közöttük is. Talán ennek is meglesz majd a gyümölcse.
Kleinheincz Csilla egyszerre él az író, fordító és szerkesztő hármas szerepében, miközben újabb és újabb történetekkel, fordításokkal és irodalmi projektekkel gazdagítja a hazai és nemzetközi könyvkultúrát. A vele készült beszélgetésből kiderül, mennyi kitartás, kíváncsiság és szeretet rejlik minden munkájában. Érdemes figyelemmel követni további munkáit – legyen szó fordításról, szerkesztésről vagy saját regényeiről –, hiszen mindig képes valami újat és különlegeset adni az olvasóknak.
(szerző=https://dibook.hu/konyvek?szerzo=csilla-kleinheincz)
A képet Uzseka Norbert készítette.
