"Mindegyik történetemben ott a lelkem egy darabja" - interjú Anna L. Green írónővel

Megosztás:

blog image

Mi inspirálta arra, hogy könyveiben gyakran az alvilág különböző szereplőivel foglalkozzon? Hogyan tekint vissza az írói pályája kezdetére? Mit tanácsolna a kezdő íróknak? Milyen tervei vannak a jövőre vonatkozóan? Anne L. Green írónővel beszélgettünk.

Anne L. Green egy kis faluból érkezett a fővárosba. Budapesten szerzett diplomát, majd pedig közel 10 éven át dolgozott követeléskezelőként. Az élete új irányt vett, ma már írással foglalkozik. A történeteivel az olvasóit különleges utazásra repíti. Az írásai azok számára ajánlottak, akik szeretnek elrugaszkodni a hétköznapok realitásától.

 

1. Mik azok az élmények, amik arra sarkalltak, hogy íróvá válj? Mikor és hogyan döntötted el, hogy író leszel?

Viszonylag későn érkezett el ez a pillanat. Hetedikes koromban szippantott be a könyvek világa, azóta faltam a történeteket. Ám az életem nem úgy alakult, hogy elmerülhettem volna az írásban. A kislányom születése után azonban, nem szerettem volna visszamenni a korábbi munkahelyemre, a behajtószakmába. Az írás villámcsapásként érkezett. Elkapott a hév, hogy én is írhatnék egy történetet. Főleg akkor éreztem ezt, amikor olyan kéziratot vettem a kezembe, ami rossz érzéseket hagyott maga után. Ez döbbentett rá, hogy nem kritizálhatok másokat, amíg nem próbálkozom meg a könyv írással. Így amikor volt egy kis szabadidőm, összeraktam egy történetet fejezetről fejezetre, ami végül összeállt egy könyvvé. 

 

2. Mi inspirált arra, hogy könyveidben gyakran az alvilág különböző szereplőivel foglalkozz?

A behajtói szakma, a csalók felhajtása olykor elég sok izgalmat tartogatott. Innen már szinte csak egy lépés volt a maffia világa. Szeretem időnként kiszínezni a történeteket egy-egy ilyen rosszfiús karakterrel. A jövőre megjelenő Toszkán történetem főhőse is ennek a világnak a részese lesz. Aki már olvasta a Toszkán borbárót, tippelhet vajon ki lehet ő.

 

3. Van-e számodra meghatározott rituálé vagy szokás a kreatív munkához?

Az íráshoz kell egyfajta átszellemülés. Ahhoz, hogy nálam ez bekövetkezzen. Egy kis nyugalomra, a laptopomra és sok-sok kávéra van szükség. Régebben zenét hallgattam, ám mostanra többre értékelem a csendet. 

 

4. Hogyan tekintesz vissza az írói pályád kezdetére? Milyen tanácsot adnál azoknak a kezdőknek, akik szeretnének írni és kiadni könyveiket?

Annak, aki az írópályán akar tartósan gyökeret ereszteni, kitartásra és sok támadásra kell felkészülnie. A legtöbb író szívből ír. Ám azzal senki sem számol, előfordulhat, hogy kiforgatják a szavait. Talán ez az, ami a mai napig engem is megvisel. Szégyenletes, amikor valaki 5 oldal elolvasása után von le következtetéseket és indít lejárató kampányt egy-egy író ellen. 

Hogy mit tanácsolnék a kezdő íróknak? Hogy vértezzék fel magukat, elsősorban tudással és tapasztalatszerzéssel, de ugyanakkor lelkileg is. 

Az írói pálya legfontosabb kellékei: az elhivatottság, a kitartás és az alázat. Jó íróvá csak érett, vagy sokat tapasztalt ember válhat és az, aki feldolgozta a traumáit. Nagyon fontos, hogy ne a saját méreganyagunkat zúdítsuk a világra.

Amire viszont ösztönöznék minden kezdőt, az az, hogy az álmokért küzdeni kell! Én sem voltam egy önbizalommal megáldott ember, de a munkám során kitartást és akaraterőt nyertem és olvasókat, akik fontosak a számomra.

 

5. Mik a legnagyobb kihívásaid és örömeid az írás során?

A legnagyobb kihívás a mai napig az olvasói kritika és persze a határidő. A legnagyobb öröm pedig az, amikor személyesen találkozhatok az olvasóimmal és megoszthatjuk egymással az élményeinket.

 

6. Van-e olyan karakter vagy történet, amely különösen közel áll a szívedhez, és miért?

Nagyon nehéz lenne kedvencet választani. Mindegyik történetemben ott a lelkem egy darabja. Vannak olyanok, igen, amelyek jobban megérintenek, mint például: A remény hajnala, a Biztos menedék-sorozat, a Provence-sorozatom, a Toszkánás történeteim. Mindegyik okkal különleges számomra. 

 

7. Hogyan látod a könyveid és az írásaid hatását az olvasókra? 

Célom, hogy a könyveim ne csak szórakoztassanak, hanem támaszt, segítséget nyújtsanak, ha az szükséges. Sokszor ragadok meg olyan társadalmi témát, ami tabunak számít, mert ezáltal szeretném felhívni rá a figyelmet. 

De a szívemnek legkedvesebb visszacsatolások, amiért úgy érzem, megérte íróvá válnom: Amikor rám ír egy fiatal lány, Lívia, hogy a Toszkána vére című kötetemnek köszönhetően most Olaszországban tanul borásznak, vagy az, amikor személyesen felkeres egy hölgy, csak azért, hogy elmesélje: az Egyszerűen bonyolult és Keserűen édes regényeimnek köszönhetően lépett ki a bántalmazó kapcsolatából. Szerintem ennél többet egy író nem kívánhat. 

 

8. Milyen üzeneteket szeretnél átadni műveiddel?

Kizárólag pozitív energiákat. A történeteimet gyakran érzelmi, morális mély pontról indítom, amelynek lényege a fejlődéstörténet. Ha csak egy-két emberben elindul valami pozitív változás, már megérte a történetnek megszületnie. 

 

9. Hogyan kutatod és készíted el háttéranyagaidat a regényeidhez? 

Ez egy hosszadalmas és fárasztó feladat. Szerintem ilyenkor olvasok a legtöbbet. A net nem tartalmaz minden információt, csak irányba állít, vagy ihletet ad, de ahhoz, hogy olykor kidomborítsak egy történetet, személyes találkozókra, utazásokra és saját élményszerzésekre, tanulásra is szüksége van. Hónapokat is eltöltök csak azzal, hogy egy új hívatás alapjaiba belerázódjak és akkor még nem jutottam el a mélységekig. 

 

10. Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan? Van-e olyan könyv vagy projekt, amit különösen izgatottan vársz?

A jövőre vonatkozóan csupa új ötletem támadt. Bizton állíthatom, hogy az olvasóimnak tartogatok nagy meglepetéseket a tarsolyomban. A novemberi Lapokba zárt titkok megjelenését különösen várom, de a tavaszi új regényem sem szokványos ALG stílus lesz. 

 

Anne L. Green e-könyvei és hangoskönyvei megtalálhatóak a DiBookon! Érdemes beszerezni néhány digitális kötetet, és a történetek által elrugaszkodni a hétköznapok realitásától.

 

Csatlakozz a DiBook Digitáliskönyv-klubhoz! A közösség tagjaként megoszthatod élményeidet és véleményedet az olvasott könyvekről. Inspirációt meríthetsz a következő olvasmányodhoz, valamint nyereményjátékokon és kihívásokon vehetsz részt. Ráadásul kedvezményes ajánlatokat is kapsz. A klub szeretettel vár minden könyvkedvelőt!

Előző

"Olyan munkákat választok, amiket amúgy is élveznék olvasni" - interjú Szujer Orsolya műfordítóval

Következő

Kötelező olvasmányok új köntösben

Karácsonyi fények