Beleolvasok

Zűrös hétvége

Harmati Vera gondolatait a gimi utolsó évében főként a szerelem köti le, kölcsönösen odáig vannak egymásért Balázzsal. Az összes szabadidejüket együtt töltenék, ha… Ha Veronika anyja nem vigyázná továbbra is lánya minden lépését, ha nem lenne a jogsitanfolyam, a közelgő érettségi, a pingpongbajnokság, na meg Liza és Laura, akik igyekeznek rémálommá változtatni a lány minden egyes percét. Ám mindez eltörpül egy véletlenül felfedett, hatalmas titok mellett, aminek mindenképpen a végére kell járni. Vera meg akarja ismerni édesanyja sötét múltjának minden egyes részletét, még akkor is, ha ezzel ő maga is titkolózásra kényszerül. Balázs és a gimis barátok természetesen segítenek, de Verának így is kihívás a szerelem, a suli  és a nyomozás között egyensúlyozni.  A Zűrös társaság nem pihent sokat, a nagy sikerű e-könyv után immár nyomtatott könyv lapjain kerülnek újabb zűrös helyzetekbe a fiatalok. Ezúttal viszont Vera már pontosan tudja, hogy mit szeretne, a rossz döntésektől még a józan ész sem tántoríthatja el.     A Zűrös hétvége bár tinikről szól, mégsem korhatáros regény. Biztos vagyok benne, hogy minden tizenéves olvasó kedvence lesz ez a kis csapat, jó velük együtt nevetni, izgulni, lógni, dolgozatra készülni, bulizni, átélni az első (második, harmadik) szerelmet. A felnőttek is nosztalgiázhatnak: az imádott-utált, pokolra kívánt és azóta is visszasírt kamaszkorukat újra átélhetik Tolnai Panka szereplőit kísérve. Fejős Éva

További információk

  • kiadó

  • megjelenés

    2015

  • hossz

    260 oldal

  • műfaj

  • nyelv

    magyar

  • ISBN

    9786155469503
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

8 560 Ft

429 pont