Hogy ki lesz az új pápa, ez a kérdés most éppen úgy, mint száz, vagy ezer évvel ezelõtt lázas izgalomban tartja Róma lakosságát, még mielõtt az elhunyt pápa holttestét átadták volna az enyészetnek. Mennyi sok remény kapcsolódik a választás eredményéhez! Különös érdeklõdést tanúsítanak családok, amelyek „papabilis” bíborosokkal rokonságban voltak, papok, akik iskolatársai vagy munkatársai voltak ennek vagy annak a bíborosnak. Az a szerzetesrend pedig, amelynek tagja bíbort visel, határozottan úgy vélekedik, hogy az lesz a pápa. A nõi zárdák külön ájtatosságokban kérik az Istent, hogy csak az õ védõjük nyerje el a tiarát. A politikai körök is foglalkoznak a számba jöhetõ bíborosokkal, és elõre mérlegelik, fontolgatják, hogy mily álláspontra helyezkedik az olasz kormánnyal és a külföldi kormányokkal szemben. Sokaknak életkérdés: „Bõkezû-e?” Bár a rómaiak természetszerûleg azt kívánják, bárcsak valamelyik polgártársuk nyerné el a hármas koronát, mégis a külföldi bíborosok közül is kiszemelnek egyet-egyet, akire szavaznának – ha lehetne.