Xeno borító
Beleolvasok

Xeno

2117-ben a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno. A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat. A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják. Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá.

További információk

Formátumok

Zseniális gondolatmenet egy nem mindennapi történetbe csomagolva, hogy nem vagyunk egyedül. Miután elolvastad a könyvet, esténként máskép nézel majd fel a csillagos égboltra...

Ezekkel együtt is megveheted

Xeno borító

+

Síri csend borító

+

Rendíthetetlen borító
10 160 Ft

509 pont

Vélemények (3)

5

3 értékelés

Gábor

5

Zseniális gondolatmenet egy nem mindennapi történetbe csomagolva, hogy nem vagyunk egyedül. Miután elolvastad a könyvet, esténként máskép nézel majd fel a csillagos égboltra...

Tamás

5

Nagyszerű alapgondolat, szépen végigvezetve.

Szili_Anna

5