„...Bárdi kényelmesen elõbbre lépett, tovább rágta a gyufaszálat. Robi bosszankodott, hogy miért bõszíti fel Bárdi a fegyvereseket. – „Felesleges hõsködés” – gondolta. A géppisztolyos a szakállasra nézett, aki egy dossziéból papírlapokat szedett elõ. Horváth – arcán a részegek bárgyú mosolyával – nekitámaszkodott az ajtófélfának, és dudorászott. A fegyveres férfi arcáról eltûnt a mosoly. Ingerülten Bárdi elé lépett. A szakállas, mintha álomból ébredt volna, elfordult. – Mi van, bajtársam? – kérdezte halk, fuvolázó hangon. – Ez a nyomorult már megint kötekedik – válaszolt a géppisztolyos, aztán ismét Bárdi felé fordult. – Köpd ki a szádból! Robi már nem bírta idegekkel. – Százados elvtárs! Ne, minek csinálja… ezt… a… Bárdi a fiúra nézett, majd ismét a felkelõ felé fordította fejét, s anélkül, hogy a szemét levette volna a fegyveres arcáról, a lába elé köpte a gyufaszálat… A fegyveres olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná ütni, de a szakállas megfogta a karját...”