Az összeállítás hangulatos és mosolyra, néha hangos nevetésre késztetőállattörténeteket tartalmaz. Például Néróról a vadászebről ígykezdődik a mese: Nero nagy, izmos cseh vizsla volt. Ereiben pomeránősei lusta vére folyt; szemeiről csak az okuláré hiányzott, hogyfelérjen a fizimiskája egy tudós német professzoréval. Szaglásdolgában vetekedett akárhány angol vizslával s kivált vízi vadrapáratlannak tartották hét megyében. Pedig vadászember tudja, hogy eznem olyan kis dolog, mert azt a meglőtt rucát, a melyik harminclépésnyire vágódik le az embermagasságú nád közé, egy ilyen Neronélkül az ördögének lehet tekinteni.Iszonyú nagyralátiság volt benne s harapós fegyelem alatt tartotta atanya összes házőrző ebeit. Még a nagy fehér-sárga kuvasz istisztelettel tért ki előle, mióta tapasztalta, hogy azon a sűrűkávészínű bundán nem fog a fog. Mindössze egy esetet jegyezhet fölróla a krónika, a melyben méltatlanul viselte magát ahhoz a hírnévhez,a mely mint komoly és megbízható vizslát, körülvette. Ennek is egykönnyelmű szakácsné volt az oka, a kinek folyvást az udvarlókon jártaz esze s így többször megfeledkezett abbeli kötelezettségeiről, hogyNeronak kiadja a maga reggelijét. Pedig e tekintetben nem igen értettea tréfát. Elhanyagoltatásának az lett a következménye, hogy egy időbenszédelgésre adta magát s a leghuncutabb módokat eszelte ki, hogy üresbendőjét megtöltse. Szemfényvesztői ügyességgel emelte le a tepsit atűzhely széléről s képes volt arra a gazságra, hogy ha tartalmátelfogyasztotta, az üres edényt visszategye előbbi helyére. A szakácsnéegy párszor összepofozkodott e miatt a szolgálóval, a kit gyanúbavett. Nero a küszöbön elnyújtózva, egykedvűen nézte a zajos harcot.