Beleolvasok

Várak, legendák, népmesék

Sokáig úgy tartották, a népmese az élobeszéd muvészete, hiszen a népmesének az elmondó és a hallgató is részese. A kifejezoeszközei: a beszéd és az azt kíséro gesztusok, mimika, illetve a két ember között lévo viszony. Ezért szinte lehetetlen feladatnak gondolták, hogy a népmeséket írásban rögzítsék. Az erre történo kísérletek, csak vázlatokat illetve muköltészeti szövegeket tudtak produkálni. A szívem mélyén én is úgy éreztem, amikor megírtam ezeket a népmesefeldolgozásokat, vártörténeteket és legendákat, hogy nem elég megalkotni és leírni, az tenné tökéletes élménnyé, ha valaki gyönyöruen elo is adná oket. Ezért is örültem a Helma kiadó nyújtotta lehetoségnek, hiszen Pregh Balázsnál, kiválóbb eloadómuvészt, nem is kívánhatnék, e kötet tolmácsolásához. Balázs hozzáértése tette, igazán emberközelivé a kötetben foglaltakat. A könyvben egyformán megtalálhatók népmesék, régi magyar legendák feldolgozásai, valamint osi várak történetei, többek között a Nagyváradi illetve a Budai vár története is. A népmesék közül Az égig éro fa, Teddneki János, A Nap fája, Egyszemu, Kétszemu és Háromszemu, Király kis Miklós, Szólószolo, Mosolygóalma és Csengobarack , és még sorolhatnám. Felidézem gyermekkorom helyszíneinek, általam megalkotott legendáit, s e kedves történeteken keresztül ellátogatunk Bihardiószegre illetve Székelyhídra is.  Szeretettel: Titi Hajnalka

További információk

  • kiadó

  • megjelenés

    2022

  • hossz

    131 oldal

  • műfaj

  • nyelv

    magyar

  • ISBN

    9786156424051
Formátumok
20 %

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

5 074 Ft

75 pont