Tudom is, honnan van e hitem - egy barátom tért vissza tegnap Olaszországból, barnán, erősen, kóczosan és jókedvüen, s én ugy voltam vele, mint a Zola legmeghatóbb alakja, a Germinal bányalova, - egy csöndes, öreg, vak állat, amelyik már husz álló esztendeje, hogy itt lenn él és huzza a törmelékes kocsit a bányában, itt is fog kimulni s érzetlen szunnyad benne a honvágy a fölső világ után - de amikor társat hoztak le hozzá, egy fiatal, hebehurgya csikót, a vén pára egyszerre csak szimatolni kezdett, - amit husz esztendeje nem érzett, a jövevényen megérezte a nap ragyogását, a lég üdeségét, a mezők illatát, s öreg szivét elfogta a keserüség... Ugy érzem, rabszolga vagyok, igavonó állat, s egy kis szabadság meggyógyítana. Holnapra a gondolkodás ezt a hitemet is halványnyá betegíti, s be fogom látni, hogy mindenütt rossz s még legjobb itthon.