Vadon  borító
Beleolvasok

Vadon

A tűz, amely mindent feléget maga körül

 A montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme előtt elterülő síkság. A háromfős Brinson család is azért érkezik a városba, hogy megcsinálja a szerencséjét. A hegyekben hatalmas erdőtűz pusztít, a tizenhat éves Joe apja pedig elindul, hogy önkéntesként segítsen a tűz oltásában. A fiú ezalatt tanúja lesz annak, hogyan használja ki apja távollétét anyja arra, hogy bomlásban lévő házasságából egy kapcsolatba meneküljön. Ford regényeit és novelláit a „dirty realism", a „piszkos realizmus" irányzatába sorolják. A világszerte ismert szerző generációjának egyik legjobbja, akit számtalan díjjal tüntettek ki. Independence Day című, 1995-ös regénye megkapta a Pulitzer- és a PEN/Faulkner-díjat is; ezzel az első olyan mű lett, amely mind a két jelentős amerikai díjat bezsebelte. A Vadonból Carey Mulligan és Jake Gyllenhaal főszereplésével 2018-ban film készült. 

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-28

  • document icon

    hossz

    264 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789632938974
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Vadon  borító

+

A vörös királyné borító

+

Találkozzunk az öböl partján borító
9 747 Ft

487 pont