Beleolvasok

Utolsó lélegzet

Az amish családapa, Paul Borntrager éppen hazafelé tart a bricskáján három gyermekével, amikor egy útkereszteződésben hatalmas sebességgel beléjük rohan egy kisteherautó. A szörnyű balesetet csak az egyik gyermek éli túl, aki - bár szemtanúja volt a történteknek - képtelen segíteni a rendőrségnek. A helyszínre érkező Painters Mill-i rendőrfőnök, Kate Burkholder rémülten ismeri fel, hogy az áldozatok egykori barátnőjének, Mattie-nek a szerettei. Kate igen elszántan próbálja felderíteni az első pillantásra cserbenhagyásos balesetnek tűnő ügyet, de nincs könnyű dolga: az amish közösség, amelynek egykor ő maga is tagja volt, elutasítóan viselkedik, és elzárkózik az együttműködés elől. Mattie szerencsére fokozatosan megnyílni látszik volt barátnője előtt, ám lassan kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. S miközben Kate kétségbeesetten igyekszik bepillantást nyerni barátnője titkaiba, és megvédeni az ártatlanokat, elfeledni vágyott múltja is lesújt rá...  A Linda Castillótól (Megtört csend, Az alagút) megszokott izgalmas történetszövés, a rokonszenves, együtt érző és határozott Kate Burkholder nyomozó alakja, az amish életmód hiteles, érzékletes bemutatása és az érzelmek útvesztőiben megtévedt szereplők ábrázolása lebilincselő olvasmánnyá teszik az írónő legújabb regényét is - nem csak a krimirajongók számára.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

7 988 Ft

400 pont