A regény valóságosan megtörtént eseményekrõl, személyes tapasztalatokról szól: saját agymûtétének körülményeit beszéli el az író. Mûvészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem õ, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtetõ mûtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz... Különlegesen izgalmas, nagyszerû az elbeszélés csúcspontja: a mûtét leírása, melyet egyszerre szenved belülrõl, és szemlél kívülrõl az író. Az operáció utáni, téren és idõn kívüli állapotból, a szürkeségbõl a fényhez, az élethez visszatérõ ember örömével, büszkeségével zárul a mû.