Az Egyesült Államok Hadserege által a II. világháború után végzett vizsgálat arra jutott, hogy az európai hadszíntéren összegyűjtött, az ellenségre vonatkozó információk több mint 60%-át a hadsereg különleges kiképzésben részesült kihallgatói, az ún. Ritchie-fiúk szerezték meg. Ezeknek az információknak köszönhetően a szövetségesek sokszor minimálisra csökkentették veszteségeiket és hatékonyabban tudták bombázni a német állásokat. Az Üldözöttek és katonák ezekről a Ritchie-fiúkról szól: azokról a zsidókról, akik Németországban születtek, de el kellett menekülniük otthonaikból Hitler hatalomra jutása után. Fiatal fiúként hagyták el Európát, gyakran egyedül, szüleiket, családjukat hátrahagyva, hogy Amerikában leljenek új hazára. De sosem felejtették el, mit tettek velük a nácik, így amikor az USA hadba lépett Németország ellen, beléptek a hadseregbe, ahol német nyelvtudásukat és kulturális ismereteiket kihasználva különleges kiképzést kaptak mint kihallgatók. Normandia, Hollandia és az Ardennek csatáiban, a frontvonalon, életüket is kockáztatva ők voltak azok, akik a németektől olyan információkhoz jutottak, amelyek szövetséges katonák életét mentették meg, és segítettek legyőzni Hitlert. A történetük mindeddig elmondatlan volt, holott zsidóként óriási veszélyt vállalva szálltak szembe a nácikkal, hogy felszabadítsák Európát. Bruce Henderson most néhány ilyen vakmerő katona útját követi végig gyermekkoruktól a náci haláltáborok felszabadításáig, kiképzésükön, ütközeteiken át, az üldözöttségtől a dicsőséges győzelemig.
150 pont
1943-ban Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.
Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.
Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti.
Egyetlen év alatt hat császár próbálta megszerezni a caesarok trónját
Kr. u. 235 tavasza
Hajnal a Rhenus mentén. Severus Alexander császár és anyja váratlan meggyilkolása véget vet a Severus-dinasztia uralmának és Róma négy évtizednyi stabilitásának.
A kiemelkedően tehetséges katona, Maximinus Thrax az első császár, aki a hadsereg soraiból kerül ki. Az acél és a vérontás embere, aki harcolni akar Rómáért.
A szenátorok ékesszóló beszédekkel méltatják az új császárt, de vajon valóban elfogadják caesarként a hajdani pásztorfiút? Az Örök Város utcáin pedig sokan pusztán azért imádkoznak, hogy ne hívják fel semmivel magukra a császár figyelmét.
Északon, miközben a barbárok ellen vívott könyörtelen háború gyorsan emészti a hadsereget és a kincstárt, a lázadás és a személyes veszteségek kétségbeesett lépésekre sarkallják Maximinust. Véres bosszúja már-már az őrület határát súrolja.
Harry Sidebottom új sorozatának első kötete egyszerre kifinomult és brutális világot mutat be, szilárd történelmi alapokra támaszkodva. Ez az intrikák, gyilkosságok, szenvedélyek és háborúk világa, ahol az emberek ölnek azért, hogy felülhessenek a caesarok trónjára.
Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsáleme a világirodalom klasszikus alkotásai közé tartozik, az európai eposzköltészet egyik remekműve, az olasz késő reneszánsz - prebarokk irodalom legmagasabb csúcsa. E hőseposz - noha témáját a történelmi múltból veszi, az első keresztes háború történetét beszéli el - hőseinek magánya, ellentmondásos lelkivilága, vívódása már a modern kor felé mutat, költészete pedig örök fényben ragyog, mint minden klasszikus művészet.Nagy hatással volt a világirodalomra és a magyar irodalomra is: Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmének költői modellje volt, Arany János pedig Zrínyi és Tasso címmel írta meg akadémiai székfoglalóját, a magyar összehasonlító irodalomtudomány alapművét, és A megszabadított Jeruzsálem fordításába is belekezdett.
Bónizs Róbert A kőfaragó és a Szent László íja című kötetek után az eddig általa feldolgozott korszak két legendás történelmi szereplője, Nagy Lajos király és Toldi Miklós életét mutatja be új sorozatában.
Ezerháromszázötvenhárom. Toldi visszanyeri a király kegyét és barátságát. Lajos arra kéri, hogy lépjen Vásári Miklós esztergomi érsek szolgálatába. Toldi ezután az érsek oroszlános zászlaja alatt vonul hadba Litvániában, ahol továbbra is élen jár a harcokban, ám egyre inkább nyomasztja a véget nem érő öldöklés és lényének sötétebb oldala.
Peleskei Urdung Julianna és a Venus Rend Toldi Györggyel összefogva igyekszik beteljesíteni a király és Toldi Miklós elveszejtésére szőtt tervét, és céljaik elérése érdekében a legkegyetlenebb eszközöktől sem riadnak vissza.
Lajos király mindeközben kevés időt hagy Toldinak a pihenésre, a litván hadjárat után szinte azonnal Velence ellen indul. Miklós egyre inkább belefásul a harcba, ám a hadjárat befejezése után egy találkozás egy régi haragosával új értelmet ad életének…
A szerző a nagy elődök (Arany János, Ilosvai Selymes Péter és Benedek Elek) irodalmi alkotásai mellett kiterjedt kutatásokkal alapozza meg sorozata hitelességét, átfogó betekintést nyújtva a korszak európai politikai és történelmi eseményeibe, így a korábbiaknál tágabb kontextusba helyezve szereplői történetét.
Dúl a II. világháború, Franciaországban a németbarát Vichy-kormány van hatalmon. Nancy Wake, az ausztrál származású fiatalasszony férje, a gazdag marseille-i gyáros oldalán fényűző vacsorákat ad – jó kapcsolatai vannak a feketepiacon –, és a körülményekhez képest boldogan él.
Nancynek azonban van egy másik, titkos élete: ő a rettegett Fehér Egér, az egyik legkeresettebb kém, aki után a Gestapo kétségbeesetten kutat. Egy árulásnak köszönhetően férjét le is tartóztatják, de Nancy kicsúszik a kezük közül. Angliába szökik, ahol nem tud tétlenül ülni, és egy féléves katonai kiképzés után visszatér Franciaországba, hogy csatlakozzon a partizánokhoz. Mindenre hajlandó, hogy legyőzzék a németeket – és készen áll arra is, hogy életét adja a férjéért.
A lebilincselően izgalmas kalandregényt a II. világháború sokszorosan kitüntetett hősének igaz története ihlette. A felvilágosult, szabad szellemű, a francia ellenállás jelképévé magasodott Nancy Wake kalandjai egy pillanatnyi szünet nélkül követik egymást a regény lapjain. Harcát azonban nemcsak a németek, hanem az előítéletek ellen is vívja, hiszen nem elég, hogy a partizánok közül senki nem tudja elképzelni, hogy egy nő felveheti a versenyt bátorságban, erőben és kitartásban a férfiakkal, de Nancyt vezérükként kell elfogadniuk.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.