Tű a lemezen borító
Karácsonyfa ág borító
Beleolvasok

Tű a lemezen

Akik megszerették Boér Zsófit, a Körülményes ifjúság vonzó lányalakját, minden bizonnyal nagy érdeklõdéssel veszik majd kezükbe ezt az új regényt, amely párizsi tanulmányútján követi nyomon hõsünket. Várakozásukban nem is csalódnak, hiszen a mû, miközben Párizs sokszínû, eleven képét, megannyi jellegzetesen izgalmas típusát eleveníti meg, egy fordulatokban gazdag szerelem történetét bontja ki. Zsófi és Mihály szerelme kezdettõl fogva halálra ítélt szerelem, pedig mindkettõ talpig ember, mindkettõ igazi társat keres a másikban, de jellemük végletesen különbözik, s ezt a különbözõséget legfeljebb a pillanatok fedhetik el. Ugyanakkor törvényszerû is összetalálkozásuk: Zsófi ezen a kapcsolaton méri le önmagát, erõpróbája ez a kapcsolat, amelybõl már céltudatos, magamagát és hivatását vállalni tudó ember-asszonyként kerül ki gyõztesen. Thury Zsuzsa az emberi lélek kitûnõ ismerõje, az emberi kapcsolatok sokszínû ábrázolója a gazdag eseménysor bemutatásával egyszersmind a tágasabb világ, a kor atmoszféráját is érzékeltetni tudja, anélkül hogy a cselekmény szerkezetén lazítana, s ezáltal válik regénye izgalmasan összetetté, tanulságaiban jelenünkre is átsugárzóvá.

További információk

Karácsonyfa ág
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Tű a lemezen borító

+

Mathematical Analysis of Quasi-Simultaneous Laser Welding on Polymers borító

+

Csak rád gondolok borító
Karácsonyfa ág
5 480 Ft

275 pont

Karácsonyi fények