Tristan

Thomas Mann első, helyenként a jugendstil és az újromantika divatát idéző elbeszélései művész és polgár, művészet és élet ellentétét variálták, mint ebben a novellában. A beteg, érzékeny, életképtelen művészlelkek, torz alkatú és lelkületű mágusok, démonikus erőkkel kapcsolatba kerülő, halálos vonzásuknak engedő, eltévedt polgárok visszatérő alakjai lettek prózájának. Az ellenkező póluson egészséges, becsületes, józan, de korlátolt polgárok álltak. Mann kezdettől fogva finom, hűvös iróniával próbált távolságot tartani e két ellentétes elv konfliktusától, amely őt magát emésztette.