„Kisgyermekkoromban magam is láttam a havasok közé ékelt erdélyi városkában a fehér falú házak ablak köré meszelt különös jelet, a vörös karikát, amit a néphagyomány torockói gyásznak nevezett, Bányás-atyafiság élõszavából hallottam elõször emlegetni azt a munkás-néphagyományt, mely , egy kicsiny népközösség régi, történelmi jogának emlékét õrizte. Írott emlékekben mintegy tíz évvel ezelõtt találkoztam elõször az Aranyos menti székelyek forradalmi perének leírásával, okmányaival. Azóta egyre sarkallt a gondolat, hogy méltó emléket kell állítanom történelmünk irodalmilag mindmáig nem méltatott hõseinek: Székely Borbála bányász-parasztleánynak, két võlegényének, Kriza Katalin tizenhét éves papleánynak, aki a maga életét is feláldozva templomot gyújtott fel vészjelzõ tûzként, csak hogy egy eltiport emberi közösség igazságát világgá kiálthassa.” Ignácz Rózsa