ÁRKÖTÖTT
i
Ha állandóan az ellenséged jár a fejedben, az könnyen bajba sodorhat.
Weisz Szofi sokféleképpen érzett már esküdt ellensége, Szalkay Arisztid iránt. Tartotta a fiút alattomosnak, bosszantónak, levakarhatatlannak, önelégültnek és mindenekelőtt kibírhatatlannak. Csakhogy ez mind azelőtt volt. Azelőtt, hogy Arisz beavatta a lányt a legnagyobb félelmébe, megmentette és megvigasztalta őt a Városi Strandon, és még a vérvételre is elkísérte a suliból ellógva.
Ám nemcsak Szofi és Arisz között változott meg valami az utóbbi hetekben. Az iskoláik ugyan végre közös sikereket értek el, de megjelenik egy új vetélytárs is a színen: a Lantos, Keszthely harmadik középiskolája. A diákjaik gőgös viselkedése, a majális és a hamarosan kezdődő diákönkormányzati kirándulás pedig csak még jobban összekuszálja a szálakat. Egyre világosabbá válik, hogy a valódi csapatmunkához felül kell kerekedni a kezdeti ellentéteken, és esélyt adni egymás megismerésének.
Miközben Szofi és Arisz napról napra közelebb kerülnek egymáshoz, a lány egyre biztosabb benne, hogy a fiú már nem az ellensége. Valami több annál… A versengésük folytatódik, csakhogy az iskolai rivalizálás mellett most már a szívük is a tét.
sorozat
kötet
2
kiadó
közzététel
2026-06-09
hossz
352 oldal
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
Személyre szóló dedikálás
Elérhető: 42 db
A dedikálási lehetőség a megrendelési folyamat során választható ki. Ajándékozás esetén is kérhető.
Kattints ide a további információért
Csak aláírás
Elérhető: 66 db
Ezekkel együtt is megveheted