Szülőföld borító
Beleolvasok

Szülőföld

„Bolaño több művön dolgozik egyszerre, és ha az egyiket félreteszi, hogy belefogjon egy másikba, sosem felejti el, amit már megírt. Így aztán minden új könyv nagyon ismerős, már ismertük a szereplőit vagy a helyzeteit, következésképp sosem voltak félretéve vagy elfeledve. (...) Írásainak újabb jellegzetességére utal, hogy elbeszélő művészetében határozottan jelen van az életrajz, és az aprólékosan följegyzett dátumok segítségével rekonstruálhatjuk az író élettörténetét: születését 1953-ban Chilében, mexikói éveit 1968 és 1977 között, majd 1977-es Barcelonába költözését; 1973-as chilei útját, hogy támogassa Salvador Allende kormányát; 1992-ben diagnosztizált májbetegségét, amely 2003-ban bekövetkezett haláláig szükségképpen meghatározza írásainak ritmusát. Innentől kezdve pedig egyre-másra jönnek a kiadatlan könyvek, köztük az, amelyik talán a legnagyobb hatású - bár nem olyan könnyen érthető, mint a szintúgy mesteri Vad nyomozók -: a 2666. (...) Mindezek a sajátosságok megjelennek a Szülőföld című kötetben, Bolaño döbbenetes világának e döbbenetes darabjában. Szokás szerint semmi értelme azon igyekezni, hogy megkülönböztessük, három független részt vagy egy regényre jellemző egységet olvasunk-e. (...) Nem kezdem egyesével elemezni a kötetben szereplő történeteket vagy ragyogó jeleneteket, elvégre az olvasónak semmi szüksége sincs iránymutatásra." - Részlet Juan Antonio Masoliver Ródenas előszavából 

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    216 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636769635
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Szülőföld borító

+

A Damokosok borító

+

Magyarmesék borító
4 269 Ft

214 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud