Ezek az írások majdnem mind konkrét kutatásokhoz kapcsolódnak. Ezt azzal magyarázom, hogy ebben az idõben, a hatvanas-hetvenes években kutathattam a munkásokat, a vállalatvezetõket, a cigányokat, a szegényeket, és ilyen lehetõségeknek nem lehetett ellenállni. Ez töltötte ki a napjaimat: a kutatások és a rajtuk való gondolkozás. Ezzel mintegy azt akarom sugallni, hogy nagyrészt véletleneken múlik, hogy az ember „A magyar társadalom mint olyan” címû munkát írja-e, vagy a gazdasági vezetõk magatartását írja-e le. Ehhez hozzátartozik, hogy mindig akkor éreztem legjobban magam, amikor terepen voltam. Ez alkati dolog. A gazdasági vezetõk kutatásába kész hipotézisrendszerrel fogtam bele, tehát elméleti háttérrel. Én ugyan megengedhetõnek tartom, hogy valaki minden elméleti háttér nélkül nekiinduljon egy ismeretlen terepnek, mert egy ismeretlen terep elõtt hiába szopogatja az ujját, jóelõre semmi sem juthat eszébe. De azért általában valami elgondolással indul az ember. Ezt nem tekintem olyan parancsnak, mint ahogyan Popper elõírja, kicsit merev, ahogyan õ a megismerés elméletét kidolgozza, de azért az esetek többségében igaza van abban, hogy az ember úgy megy már oda, hogy tudja, mit akar csinálni. Tehát ez már elméleti hátteret jelent. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a hatvanas évek elején Magyarországon a szociológiát nagyon óvatosan, nagyon vigyázva, de mégiscsak lanszírozta a pártközpont. (Kemény István)