Amalie Berlin: Lábadozó playboy
Sok évvel ezelőtt, tinédzser korukban Grace és Liam jó barátok voltak, mígnem a szerelmes kamasz lány egy éjszakán olyat tett, amitől a mai napig ég az arca. Liam mindjárt az ominózus eset után eltűnt az életéből, de most visszatér: időközben filmsztár lett belőle, és a fizioterapeuta Grace-hez fordul, hogy segítsen kigyógyulni fájdalmas sérüléséből…
Alison Roberts: Vészhelyzet az édenkertben
Az ápolónő Anahera nem számított rá, hogy még egyszer viszontlátja dr. Luke Wilsont, a londoni orvost, akinek évekkel ezelőtt odaadta a szívét, s aki csalárdul faképnél hagyta. Luke azonban váratlanul újra a Futótűz-szigetre érkezik egy orvosi konferenciára. Anaherának van egy nagy titka, amit most sem akar elárulni neki, de a körülmények rákényszerítik…
Laura MacDonald: Fiatalság bolondság
Olivia Chandler doktornő első szerelme a vándormutatványos Danny volt, aki egy vidámparkkal járta az országot. Olivia teherbe esett, ám mire ez kiderült, csábítója már régen továbbállt. A lánynak mégis sikerült elvégeznie az orvosi egyetemet, és szülei segítségével felnevelnie a gyerekét. Aztán egy napon új kolléga érkezik a rendelőbe, aki egykettőre kibillenti a lelki egyensúlyából: Bradley doktor megdöbbentően emlékeztet Dannyre, és ugyanolyan hatással is van Oliviára. Minthogy a férfi hamarosan Kanadába költözik, a doktornő nem akar közelebbi kapcsolatba kerülni vele…
Marion Lennox: …az én váram
Kirsty azért indult útnak áldott állapotban lévő ikertestvérével, hogy megkeressék a születendő gyermek nagybátyját. Csakhogy Angus Douglas nem akármilyen öregúr, hanem skót gróf, aki egy középkori vár másában él az ausztrál tengerparton, s milliói vannak a bankban. Van továbbá egy orvosa is, Jake, akinek kapóra jön a tűzrőlpattant és tapasztalt amerikai orvosnő segítsége a rendelőben. Azt viszont már magának sem akarja bevallani, hogy hálánál sokkal többet érez iránta. Hiszen mióta elvált, és egyedül neveli a lányait, gondolni sem akar újabb kötöttségre…
Alison Roberts: Kalandorok kíméljenek!
Szerelmi csalódáson átesett húgával Sarah a Fidzsi-szigetekre utazik. Legfőbb vágyuk, hogy pihenjenek és szórakozzanak, de mivel mindketten ápolónők, azonnal észreveszik, ha valaki bajban van. A gondtalan nyaralás csupán terv marad. Sarah kiment egy kislányt a vízből, majd később, a tornádó után mindenben segít Ben Dawson doktornak, amiben csak tud. A visszavonultan élő orvos egyre jobban vonzódik hozzá, csakhogy Sarah attól fél, nem véletlenül áll a férfi nagy szoknyapecér hírében. Ben ugyanakkor arra keresi a választ, hogy vajon jó anyja lenne-e Sarah az imádott kislányának…
Alison Roberts: Legmerészebb álmaimban
Blake nagyszerű orvos, de nem könnyű ember. Számára az jelenti a boldogságot, ami mást halálra rémít. Csak egy dolog elől menekül – nem akar tartós kapcsolatot, mert az korlátozná a szabadságában. Aztán megjelenik a színen egy angyalarcú szőke lány, és észrevétlenül átformálja az értékrendjét…
Becky Wicks: Dzsungelkaland
Madeline elkíséri dél-amerikai útjára dr. Ryan Tobiast, a híres repülőorvost. Feladata, hogy megírja a férfi életrajzát, csakhogy a doki csöppet sem bizonyul közlékenynek, nem valami ideális interjúalany. Vajon milyen titkokat rejteget?
Lilian Darcy: Magány ellen orvosság
Ripley Taylor doktort rendkívüli módon megviselte két évvel ezelőtti válása, ezért nagyon bizalmatlan a nőkkel. Ugyan tagadhatatlanul tetszik neki a kolléganője, a szintén magányos Josie, de csak óvatosan mer közeledni hozzá. A szépen induló románcba azonban belezavar a férfi váratlanul felbukkanó exe…
Alison Roberts: Eltitkolt család
Hannah új kollégát kap a kórházban, aki nem más, mint évekkel ezelőtti szívszerelme, Jack Douglas. A doktornő még mindig vonzódik a sármos sebészhez, annak ellenére, hogy a férfi – egy felejthetetlen éjszakát követően – keserű csalódást okozott neki. De vajon rábízhatja-e édes titkát?
Jennifer Taylor: Mexikó forró ege alatt
A földrengés áldozatait segítő orvosi csapatban együtt dolgozik Rachel és Sheridan. Az ápolónő mámorító boldogságot él át a jóképű orvos karjaiban, de míg ő biztos abban, hogy rátalált az igazira, a férfi úgy érzi, nincs még felkészülve egy új kapcsolatra, és elzárkózik a folytatástól. Csak akkor döbben rá, mit jelent számára a lány, amikor Rachel régi barátja felbukkan…
Carol Marinelli: A látszat nem minden
A melbourne-i klinikán mindenkit elbűvöl Iosef Kolovsky, az új orvos. Noha nagy szakmai tudása van, akár munka nélkül is a felső tízezer fényűző életét élhetné. Családja folyton a bulvárlapok címoldalán szerepel, s még a kissé molett nővérke, Annie is meg van győződve arról, hogy egy ilyen boldog és sikeres férfi észre sem veszi őt. Csakhogy semmi sem úgy van, ahogy a lány gondolja…
Alison Roberts: A földrengés hőse
Súlyos földrengés rázza meg Kaimotu szigetét. A kórház zsúfolásig tele van emberekkel, az ápolónő Abby tartja a frontot a zűrzavarban. Mikor végre megérkezik a segítség, először megkönnyebbül, aztán a következő pillanatban megfagy ereiben a vér. Mert Tom áll előtte, a helikopteres mentő, élete nagy szerelme. Akit öt éve elhagyott, s aki előtt most már nem őrizheti meg a titkát…
Joanna Neil: Bérbe vett barátnő
Jessie, a fiatal orvosnő nagyon ragaszkodik az öccséhez, Benhez, így aztán mikor a fiú bajba kerül, rögtön a segítségére siet. Az idilli karibi szigeten tényleg nagy a baj: azzal vádolják Bent, hogy értékes rézkarcokat lopott a munkaadója, dr. Benítez villájából. A jóképű doktor egy feltétellel engedi el a fiút: ha Jessie hajlandó eljátszani a barátnőjét a világ, és főleg a nagyszülei előtt. A lány elfogadja az alkut…
Joanna Neil: Ami késik, nem múlik
A baleset helyszínére érve kis híján szívinfarktust kap James Benson mentőorvos, amikor látja, hogy új kolléganője, Sarah maga készül leereszkedni az aknába esett kisfiúhoz. Hát nem tudja, milyen veszélyes, amit csinál? Nem, ezt ő nem hagyhatja, inkább maga megy le a gyerekért. Persze csak mint a főnöke aggódik a lányért, másról szó sincsen. Vagy mégis?
Anne Fraser: Jótett helyébe szerelem
Esze ágában sincs otthagyni Írországot Colleennak, a fiatal fizioterapeutának: oda köti a munkája, a vőlegénye és a családja. Mivel azonban ő a legjobb a szakmájában, Daniel Frobisher, a dúsgazdag angol jogász mindenáron szerződtetni akarja kómából felébredt fia gondozására – és addig győzködi, míg végül kötélnek áll. A lányra nemcsak szakmai feladat vár, egész életét újra kell gondolnia…
Carol Marinelli: Dr. Agglegény
Nina Wilson, az Angel Mendez Gyermekkórház szociális munkása rendületlenül hisz benne, hogy a szeretet csodákra képes. Jack Carter, a szívtipró főorvos szerint azonban ez csak üres hablaty. Amikor azonban rejtélyes betegség támadja meg az egyik kisfiút, vállvetve küzdenek az életéért. Mindeközben egymást is kezdik alaposabban megismerni, és éri őket néhány meglepetés…
Abigail Gordon: Mogorva szállásadó
Végre megint Swallowbrookban! – örvendezik Ruby, amikor visszatér gyerekkora szeretett falujába. Ámde van egy kellemetlen körülmény, nevezetesen az, hogy nincs hol aludnia. Szorult helyzetéből munkatársa, a mogorva, magányos farkas Hugo Lawrence doktor menti ki. Aki annyira vonzó, hogy Rubynak komoly kétségei támadnak, képes lesz-e nap mint nap mellette dolgozni szívfájdító következmények nélkül…
Lilian Darcy: Szolgál, véd, szeret
Kimerültek a lelki tartalékai Scarlettnek, a gyermekorvosnőnek. Szabadságot vesz ki, és bátyja tanácsára hallgatva elindul a békés vermonti vidékre, hogy pihenjen, és újragondolja az életét. Amikor útközben súlyos rosszullét fogja el, véletlenül Daniel, az éppen arra járó rendőr segít rajta. Nem idegenek egymás számára: évekkel ezelőtt rövid, ám annál szenvedélyesebb viszony volt köztük. És hamar kiderül, hogy a vonzalom azóta se lanyhult…
Abigail Gordon: Derült égből lánykérés
„Ne várj rám! Felejts el!” – mondta Nathan, mielőtt felszállt az Afrikába induló gépre. Ez már évekkel ezelőtt történt; Libby, a vidéki doktornő azóta beletörődött, hogy végleg elveszítette vonzó kollégáját, élete nagy szerelmét. Nathan azonban most újra felbukkan a faluban, és éppen a szomszéd lakásba költözik be a kisfiával. De éri még Libbyt ennél nagyobb meglepetés is…
Janice Lynn: Texasi hódító
Eleanor meg van róla győződve, hogy merész piros ruhában és tűsarkúban előadott ügyetlenkedésével az egész kórház előtt lejáratta magát. Nem is sejti, hogy éppen ekkor figyel fel rá legvonzóbb kollégája, Tyler. Bár csak egyetlen, beszélgetős estét töltenek el együtt, egy sajtófotó nyomán máris párnak tekintik őket. Eleanor politikus apja meglátja a lehetőséget a gazdag texasi családból származó Tylerben…
Kate Hardy: Az ígéret csókja
Súlyos szakmai válsága elől vidéki szabadságra menekül Amy, a fiatal londoni idegsebésznő. A véletlen úgy hozza, hogy meg kell osztoznia a házon Tommal, az özvegy helyettes orvossal és nyolcéves kislányával. Bár hamar megtalálják a közös hangot, s a férfi csókja sok boldogságot ígér, Amy nem akar túlságosan kötődni hozzájuk. A helyzet ugyanis kísértetiesen emlékezteti korábbi életének egyik fájdalmasan végződött fejezetére…
Laura Iding: Kettős terápia
Sohasem látni mosolyt az arcán Dan Morrisnak, a tekintélyes szívsebésznek. Bűntudat gyötri, mert ő vezette a kocsit, amikor egyedül nevelt kisfiával balesetet szenvedtek. A hétéves Josh azóta nem tud járni. A gyerek rehabilitációját a vidám, de magányos Molly Shriver végzi, akit a legjobb fizioterapeutának tartanak a kórházban. Bár Dan eleinte kétkedve figyeli a módszereit, idővel kiderül, hogy a lány nemcsak Josh fizikai állapotára, de az ő közérzetére is meglepően jó hatással van…
Stella Bagwell: Drágább az aranynál
Az elvált Maura nem hisz az igaz, sírig tartó szerelemben. Szent meggyőződése, hogy mindig csak mások találják meg a boldogságot. De minden megváltozik, amikor ápolónőként dolgozni kezd egy idős embernél, és találkozik ennek unokájával, Quinttel. Mellette megfeledkezik minden bánatáról, újra tud örülni az életnek. Egy viharos éjszakán egymáséi lesznek, ami nem marad következmények nélkül. Mivel Quint hat évvel fiatalabb, Maura nem reménykedik hepiendben…
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.