ÁRKÖTÖTT

i

Szív és ész törvényei borító
Beleolvasok

Szív és ész törvényei

A gimnazista Lily Webb első szerelmével közösen szőtt álmai erőszakos véget érnek egy tengerparti buli után, és Lily még csak nem is emlékszik a történtekre.
A hetvenes években járunk. Amerika változik; Lily is feminista anyja és mélyen vallásos apja nézetei között bolyongva éli a kamaszlányok mindennapjait húgával, a matematikazseni Jane-nel. Édesanyjuk halála után a szerelem nyújt számára menedéket, egészen addig a végzetes éjszakáig.
A fiútól elszakadva Lily egyetemre megy, ahol egy idősebb professzor, az ornitológus Marshall nyeri el ismét a szívét. Csakhogy évekkel később a fiú, aki egykor a világmindenséget jelentette Lily számára, ismét felbukkan az életében.
Lilyt évtizedeken át nyomasztja a felelősség a történtekért, miközben igyekszik a második szerelem szilárd nyugalma és az első azóta sem szűnő lobogása között egyensúlyozni. Az egyre inkább lecsúszó Jane sorsa is az ő vállára nehezedik.
A regény a hit, az irodalom, a fizika és a madarak viselkedése segítségével igyekszik a bűn, a bűnhődés, a megbocsátás és a megváltás kérdéseire választ találni, és felcsendülnek benne a kor legjobb zenéi.
 

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    közzététel

    2026-07-15

  • document icon

    hossz

    390 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9786151063774
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Szív és ész törvényei borító

+

Álmok borító

+

Elbeszélések borító
5 739 Ft

288 pont