Beleolvasok

Szerelmem, William

A fiatal tanárnő, Liz egyre eseménytelenebb szingliéletét három férfi bolygatja fel egyszerre: egy váratlanul felbukkanó hollywoodi sztár, minden nő álma, a nagy FX Fahey, akivel csak az a gond, hogy Liz életében az elviselhetetlen férjet alakította, aztán betoppan egy politikai tanácsadó, aki egy csipetnyivel sármosabb a kelleténél, és nem utolsósorban ott van maga William Shakespeare. A színész kalandosnak ígérkező munkát ajánl Liznek a nyárra, a tanácsadó beköltözik a lakásába, Shakespeare-ről pedig kiderül, hogy nemcsak modern, de szexi is. Liz pedig mindent egy lapra tesz fel, mert érzi, ezen a nyáron sikerülnie kell: 1. bestsellert írniShakespeare drámáiról, 2. összejönni álmai pasijával, 3. bebizonyítani Faheynak, hogy már túl van rajta. Aztán persze minden a feje tetejére áll, és miközben a szálak összekuszálódnak, a szerelmesek kavarnak, és semmi nem úgy alakul, ahogy várnánk, egyedül a jó öreg William nevet a színfalak mögött, hiszen tévedések vígjátéka az élet. Lian Dolan sikeres női regénye szellemes, humoros és torokszorító egyben. Minden benne van, amit egy nyári olvasmánynak tudnia kell, sőt még több is... „Lizt imádtam, ahogy mindhárom férfit is, aki hirtelen felbukkant az életében, és felkavarták az állóvizet. Rafa romantikus, FX vagány, William pedig szexi... Letehetetlen könyv!” – Fejős Éva

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

4 880 Ft

245 pont