A csaknem két évszázados belsõ fejlõdés után a 16. században csodálatos pompában felvirágzó angol reneszánsz színmûirodalom egyik legszebb darabja a Szentivánéji álom, amely a klasszikus mitológia, a néphit, a vallás, a polgári gondolkodás, s lényegében az érlelõdõ új filozófia naiv elemeit forrasztja csodálatos egységbe egy naivul groteszk tündérjáték keretében. Ez a darab is a színreállítás mindenkori igényeinek megfelelõen számtalan értelmezésben ismert. Nálunk Arany János fordítása számít klasszikusnak a könyv ezt a fordítást közli, Takács Ferenc elõszavával. Shakespeare e korai komédiája 1594-96 táján íródott, valószínûleg egy fõúri esküvõ alkalmából tartott elõadásra. Errõl szól maga a darab is, a szerelemrõl, a házasságról, a szenvedélyrõl, az akadályok legyõzésérõl. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. A váltott gyermek, az a bájos apród, akin kitör a háborúság a tündérkirály és tündérkirálynõ között, noha maga nem jelenik meg a színen, minden kergetõzõ, ûzekedõ szerelmesnek jelképe lehet. Hiszen mindenki váltott gyermek itt, s szüntelen váltakozásban gerjednek egyért s taszítják el a másikat, hogy Puck gonosz varázslatára minden megforduljon, majd jótékony varázslatára az éj végére valahogy minden mégis összerendezõdjék.
