Szent László-vér borító
Beleolvasok

Szent László-vér

A magyarok Szent Gráljának nevezik azt a serleget, amelybe a hét vezér a vérét csorgatta. Nem találták meg soha, pedig állítólag létezik, és létezik a kés is, amellyel a törzsek vezetői sebet ejtettek magukon. A serlegről és a késről vett vérrel a mai génsebészet könnyedén királyi vért csorgathat bármely földi halandó testébe, hogy az Árpád-ház leszármazottjaként ne csak a Szent Koronára formálhasson jogot, de egész Magyarországra is. Nem véletlen, hogy egy gonosz erőnek engedve a Felkentek Serege mindent bevet, hogy megtalálja a magyarok Szent Grálját. Minden jel arra mutat, hogy Győrben van a titok kulcsa. A szándék valóra váltásához semmitől sem riadnak vissza. Tervük végrehajtását olyan ördögien eszelték ki, hogy azt sem magyar, sem nemzetközi rendfenntartók nem tudják megakadályozni. A Fabiani őrnagy vezette kis csapattal azonban nem számoltak, amely már bizonyította rátermettségét a Mária-fegyver semlegesítésekor. Ám mindannyiuk tudása és képzettsége is kevés lenne, ha egykor Szent László és Könyves Kálmán nem gondoskodtak volna arról, hogy csak az arra méltók találhassák meg a magyarok Szent Grálját. Az autós üldözések, a motorcsónakos embervadászat, a Szent László-herma elrablása, a helikopteres száguldás Berlinig, a tudomány és a történelem titkainak és a magyarok ékírásának megfejtése mind egy célt szolgál a fordulatos, izgalmas és több idősíkon játszódó regényben: hogy kiderüljön, mire képes az összefogás. Kiderüljön, hogy a csalárd érdekek, hatalmi játszmák, félőrült politikusok vagy a józanul gondolkodó, nagy királyok hagyományai az erősebbek ezredéves távlatokban. Fábián György újságíró, szerkesztő, műsorvezető. Győrött a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. Budapesten a katonai főiskola elvégzése után az ELTE televíziós újságírás szakán médiaszociológus diplomát szerzett. 1993-tól 2014-ig a Kisalföld napilap újságírója, szerkesztője, szerkesztőségvezetője. Közben évekig a Magyar Televízió és a BMC Rádió műsorvezetője, szerkesztője. Gyerekeknek írt színdarabjait számos vidéki nagyvárosban mutatták be. Újságírói munkájáért több elismerést vehetett át. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. A Tarandus Kiadónál 2013-ban jelent meg a Mária-fegyver a Győri Apokrif Könyvek első köteteként. Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=uaLNwzq2Fj8

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2020-04-14

  • document icon

    hossz

    584 oldal

  • barcode icon

    ISBN

    9786155584169
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Szent László-vér borító

+

Cashflow Négyszög - Kalauz az anyagi függetlenséghez - Rövidített könyv borító

+

Hiányzó szavak borító
3 480 Ft

175 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud