Kriza János 1863-ban megjelent Vadrózsák c. népköltési gyûjteménye óta az irodalmi köztudatban a székely népballada különleges rangot nyert# az egész magyar balladaköltészet szépségeinek és gazdagságának legméltóbb képviselõjét szokás tisztelni benne. Több mint száz év alatt balladaismereteink földrajzilag és történetileg egyaránt nagymértékben kitágultak, ámde minden újabb gyûjtés után bizonyosabbá vált, hogy a legtöbb klasszikus balladát valóban a székely folklór õrizte meg számunkra, ide számítva a székelységbõl kivált csángók és bukovinai székelyek folklórját is. Kriza jeles munkatársai (köztük Gálfi Sándor, Ürmösi Sándor) és kortársai (Gyulai Pál, Szabó Sámuel, Vass Tamás és mások) után a századforduló tájáig a székely balladagyûjtés munkája fõleg Benedek Elek, Sebesi Jób, Mailand Oszkár, Versényi György és Kanyaró Ferenc nevéhez kapcsolódott. A múlt századi gyûjtésekbõl állította össze Benedek Elek Székely népballadák c. válogatását (Budapest, 1921), amely jelen kötetünk alapjául szolgált.