…ránézett az előtte terpeszkedő hatalmas faóriásra. Milyen méltóságteljes, és milyen dunyha vastagságú, hófehér palást borítja földig érő ágait. Mint valami sátor, akár meg is éjszakázhat alatta. Elfedi az, megvédi az erdő minden veszélyétől. Közben kitisztult az ég, s csillagok milliárdjai gyújtották meg kis lámpásaikat. A hókristályok csillagszóróként sziporkáztak a nagy fenyő ágain. Aztán a fa csúcsán megjelent a ragyogó hold, és az arany sarló megkoronázta az amúgy is fényárban tündöklő fát. Ez lehet az erdő karácsonyfája – gondolta. Így karácsonyozik az erdő, és én most vendégségben vagyok nála. És még bejglim is van – jutott eszébe. Csak a szerettei hiányoztak. Hogy ők nem lehettek részesei ennek a látványnak, nem gyönyörködhettek vele együtt az óriás karácsonyfa szépségében…

Az Ad Librum kiadó gondozásában, 2018 novemberében jelent meg a szerző „Az élet írta” című kötete, amely 7 fejezetcím alatt, 67 rövidebb-hosszabb novellát tartalmaz. Az írások között - a fejezetcímekhez igazodva -, található „különös”, „önös”, „erotikus”, „fájdalmas”, „állati”, „kriminális” és „úti” témájú is. A kiadványban, a korábbiaktól eltérően, illusztráció nem szerepel, ugyanakkor a tárgykörök alá sorolt novellák változatossága, színessége kárpótolja az olvasót. A könyv mottója utalás arra, hogy az író honnan merítette témáit, melyet a következőképpen fogalmazott meg:„Az élet írta, én csak lejegyeztem. A többit kitaláltam.”

A pillangófaA kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagy étvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, azután lassan megerősödött. Törzse előbb hajlékony botocskához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett...

„Tagadhatatlan, odavagyok a könyvekért. Szeretek olvasni,a legjobb kikapcsolódás számomra egy nívós könyv. Több kedvenc olvasmányom is van, de a legkedvesebb mind közül a „Boszorkányok pedig nincsenek” című. Persze, a tartalomnak köze nincs Könyves Kálmán királyunk híres mondásához, mégis, a legnagyobb hatással ez a könyv volt az életemre...Kezdhetném azzal, hogy ez a legkedvesebb könyvem egyszer csakszőrén-szálán eltűnt. Hogy hová lett, máig nem derült ki. Fiatalabbkoromban ugyan többször is lakhelyet változtattam, a költözéspedig tudottan nagy felfordulással jár, amikor is megeshet, hogyelmarad tőlünk egy és más. Persze az is lehet, nem így keveredettel, csupán valamelyik haverom nem adta vissza a kölcsönbe kértkönyvemet.Egyszóval, komoly lelki traumaként éltem meg, amikor kerestem,de nem találtam a kedvencemet. A helyzetet csak súlyosbította,hogy régóta nem adták ki, és még a könyvtárakban sem akadtam rá,hogy újraolvashattam volna. Elkeseredésemben úgy gondoltam,ettől az élvezettől egyszer és mindenkorra megfosztott a sors.Ezért is ért szinte sokként, amikor egyik könyvesbolti nézelődésemsorán, a mustrára kitett, új kiadású könyvek között megláttam egypéldányt belőle. ..

„Kellően felpaprikázott hangulatban lépett be az irodába, majd táskáját az asztalra csapva,  nekiállt, hogy levetkőzzön. Kabátját a fogasra akasztva, gyors pillantást vetett a tükörbe, és akkor látta meg, hogy a haja ott hátul, égnek áll. És ő így jött végig az utcán! Az ágaskodó tincset lesimította, sötét szemüvegét pedig kicsit feljebb tolta az orrán. Nem volt rá igazán szüksége, csupán kis dioptria volt az egyik lencsén, de úgy gondolta, a negyvenes évei elején  érdekesebbé, modernebbé, talán fiatalosabbá is teszi, a sötétített foncsorozású, divatos szemüveg. Ez tette-e, vagy csak a sors játszott vele aznap reggel, de minden balul ütött ki. A szemüvegtől függetlenül, sötéten látta az egész világot, és benne önmagát. Ekkor kopogtak az ajtón, és a kolléganője lépett be. A harmincas, vörös kis nőt lopva gyakran elnézegette, amint előtte haladt a folyosón. Jó alakú, frissen elvált asszony volt, gyerek nélkül. Azt ugyan nem tudta, van-e valakije, mégsem mert kezdeményezni. A nő most mosolyogva üdvözölte, majd rákérdezett: hallottam, a kisfőnök megjegyzést tett a késésedre. Mi volt veled ma reggel? Á, minden balul ütött ki – és elkezdte mesélni a kálváriáját. A nő láthatóan érdeklődéssel hallgatta. Azért ezt te eltúlzod egy kicsit – mondta. Nem olyan sötét a világ, amilyennek te látod! Végül is, gondolj csak bele. Sikerült bezárnod a lakásajtót? Igen. Elcsúsztál a vizes kövön? Nem. Na, de a járdán! – vetette ő közbe. De nem tört el egyetlen csontod se! Még a kabátod se lett piszkos! Igaz. Beértél a munkahelyedre? Hát persze, de el is késtem! Fejedet vették? Nem. Na, látod! Vedd csak le ezt a sötét szemüveget, azon keresztül látod te olyan sötéten az eseményeket! Azzal, hogy szavának érvényt szerezzen, a kis vörös odanyúlt, és olyan gyengéd mozdulattal vette le az orráról a szemüveget, hogy az fölért egy cirógatással! Egész melege lett tőle. Lehet, hogy mégis kezdeményezhetne valamit ennél a kis nőnél?!”

A kötet ajánlható mindazoknak, akik szeretik a változatos témájú, rövid terjedelmű, humoros csattanóval végződő történeteket.

„A betegei szinte mindegyikét névről, a keresztnevéről ismeri. Szerencsére kitűnő a memóriája, így tudja, hogy Bözsihez a Rekettyésbe kell kigurulnia, ha gond van, a Riskát a Sáros lejtőn találja, a Marist és a Felleget a Lápos dűlőn keresheti fel.

Na, és a Józsi! Ez is egy fiatal üsző, de mivel a gazdának négy lánya van, na meg a felesége, nem engedett a negyvennyolcból. Lehet tőle a tehén nőnemű – mondta –, a neve náluk mégis Józsi lesz. Hangsúlyozottan abból a meggondolásból, hogy – legalább a nevében – legyen egy másik marha is, rajta kívül a háznál.

Gondolatait tovább szőve a Bogár jutott az eszébe. Ez nemsokára ellik, oda gyakrabban kell majd kiautóznia. Elég messze »lakik« ugyan, a Levendulásban.

Itt egy kicsit megint elpirult, mert eszébe jutottak a tanyához köthető szép, barna bociszemek. Szinte restelkedett, hogy negyvenéves korára, egy-egy pajzán gondolattól, még mindig képes elpirulni…”

Kedves Olvasó, ha igazán jól akarsz szórakozni, elsőként lapozz a kötet címét (is) adó Állati novellához.

Anya, Apa és a három gyerek már előre retteg advent időszakától, mert jól emlékeznek a tavalyi karácsonyra. Akkor semmivel sem készültek el időben, a vendégek túl korán érkeztek, ráadásul egy tepsi isler is odaégett. De idén minden másképp lesz, dönti el a tízéves Emma, és egy darabig valóban úgy tűnik, hogy - a gondos szervezésnek hála - idén békés és boldog lesz az ünnep. Ám egy zebránál kéregető, jó szándékú koldus minden tervet felborít, és még kétségbe ejtőbbé válik a helyzet, mint tavaly. Lehet még szép a karácsonyuk? Vajon ott keresik a karácsony szentségét, ahol kell és érdemes? A HUBBY-díjas Zágoni Balázs szórakoztató, megható és elgondolkodtató új könyvéhez Szabó-Nyulász Melinda készített illusztrációkat.

Andersen meséi: "A fülemüle", "A gonosz herceg", "A törpe". Három kedves, szép és jól ismert mese egy könyvben: A kínai császár udvarába röpít minket a fülemüle története: itt éldegélt az aprócska és csúnyácska madár. Éneke rengeteg örömet csempészett az arra járók szívébe, sőt, még a súlyosan beteg császárt is meggyógyította. Kegyetlen világ a gonosz hercegé: a hidegvérrel vívott háborúk célja nem más, mint az egész világ leigázása. Egy kereskedő házában lakik a fűszeres manója: bőség és gazdagság veszi körül. Egy napon mégis egy ágrólszakadt diák keltette fel figyelmét, aki jobban imádta a könyvet és költészetet, mint saját jólétét. Andersen meséi elvarázsolnak, a történetek mélyén a legfontosabb igazságokat és erkölcsi értékeket fedezhetjük fel. Ugyanúgy elbűvölik a mai gyermekeket, mint egykoron szüleiket, nagyszüleiket és dédszüleiket. A meséket szép, színes illusztrációk gazdagítják.  

Különös legendák keringenek a Tündérfürt utca egyetlen épülete, egy elhagyatott szélmalom körül. Egyesek szerint ha tizenkétszer körbeszaladod, a malom tündérei valóra váltják a kívánságodat. A falubeli gyerekek vágyai pedig sorra teljesülnek is. 
Szilágyi Filkó bármit megtenne azért, hogy bizonyítékot találjon a tündérek létezésére, és végre elhallgattassa kételkedő ikertestvérét, Kelement. 
A nyomozásnak újabb lendületet ad a malomba költöző új jövevény, aki bátorrá tevő gumicsizmájában fenekestül felforgatja a fiúk mindennapjait.

De vajon tényleg tündérek teljesítik a kívánságokat? Mi van akkor, ha egy kívánság örökre kívánság marad? Szegődj a tündérek nyomába Bertivel, Filkóval és Kelemennel, hogy megtudd a választ!

„Paddington ​nekem mindig teljesen valóságos létező volt, élőlény – és máig az is maradt. Két lábon áll mindig a tények talaján, ráadásul erős érzéke van jóhoz és rosszhoz. Olyannyira, hogy mikor kétségeim vannak, valami igazi gyakorlati kérdésben mi lenne helyes, mi helytelen, hozzá fordulok, megkérdezem. Az pedig, hogy igen sokan ugyanígy vannak vele – legfőbb, legszebb jutalmam. Egy fiú azt írta például, hogy a „Paddington” név mindenestül medvénkhez kapcsolódott a számára, így csak ámult és bámult, hogy egy pályaudvart és metróállomást is így hívnak. Egy apáca, csak úgy teljesen váratlanul, kórházból írt nekem – gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, azt hiszem –, megköszönve a sok boldog órát, melyet „Paddingtonnal tölthetett”. Medvénk nem kaphatott volna nagyobb dicséretet – meg is hatódhatott tőle. Mikor az első könyvet írtam, azt sem sejtettem, hogy életnagyságú bronz szobra lesz nevezett vasútállomáson. Talapzatára le-leülnek a népek, ott szendvicseznek, húzzák meg üvegeiket-flakonjaikat, beszélgetnek, nekitámaszkodnak medvémnek. Különös, de borzongatóan boldog érzés, hogy mikor én már rég nem leszek, az ő szobra ugyanott fog állni, ugyanily körülmények között. Remélem, gondolni fog majd rám.” Michael Bond

Ebben a megható történetben egy kislány meséli el, hogy miért klassz az anyukája. Egy napját kísérhetjük végig, amely során láthatjuk, mennyire szereti a mamáját.
Az anyukája mindig tudja, mi baja, és mindenben segíteni tud neki: a legbonyolultabb hajfonást is ismeri, és el tudja magyarázni a törteket; reggelente felébreszti, és szorosan megöleli, amikor szomorú.
Az elragadó képeivel és a mindenkihez szóló üzenetével ez a könyv tökéletes választás gyerekeknek és anyukáknak egyaránt.

Amikor a Nap már úgy érzi, hogy az egyre gyengülő telet végre le tudja győzni, minden erejét összeszedve ébresztőt fúj a szunyókáló természet fülébe. A hosszú pihenéstől kissé elzsibbadt sugarait nyújtogatva megcsiklandoz néhány hóvirágot, aztán az énekesmadarak torkát aranyozza be, hogy dalukkal tisztán, hangosan köszönthessék az érkező tavaszt. A fák lerázzák ágaikról a havat, és rügyet fakasztva ringatják a madarakat. A hóolvadás megállíthatatlannak tűnik, és az eddig fehér világ tarkulni, színesedni kezd. Az első bátor kis virágok zöld hajtásaikkal csimpaszkodnak a napsugarakba, és mohón isszák a megolvadt hó levét, hogy életet, erőt merítsenek belőle.
A tavasz az ébredést és az új életet hozza a világba; a feltámadást, melynek legnagyobb ünnepe a húsvét. Ez a kötet pedig ennek az ünnepnek és ünnepvárásnak az örömét közvetíti a vidám verseken, locsolóverseken és kalandos meséken keresztül a gyermekek számára.