Beleolvasok

Semper Fidelis

Doku, a hadszíntereken edződött fiatal csecsen parancsnok, Aszlan Maszhadov szeparatista elnök védelmét ellátó speciális egység ezredese kapja vezetőjétől a feladatot, hogy szervezzen meg és irányítson egy külföldön megvalósítandó titkos katonai akciót. Niklay-Tugár Levente (Nick), a magyarországi Biztonsági Szolgálat tagja, a hivatásához hűen akár az élete kockáztatásával is óvni igyekszik a rá bízott kiemelten védett személyeket. T. Nethem komoly szakmaiságot és mély gondolatokat tartalmazó írásában e két specialista kerül szembe egymással, s mivel mindketten teljesíteni próbálják a kötelességüket, elkerülhetetlen az összecsapásuk. Miközben a parancsnokok legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni feladataikat, szerelmeket, barátokat, bajtársakat veszítenek el, s eközben lassan átalakulnak. A kezdetben minden mást háttérbe szorító célok helyett kizárólag a becsület és a rájuk bízott emberek megóvása válik fontossá számukra. Mindketten beteljesítik a sorsukat. Nem adják fel, állhatatosak maradnak, s a maguk módján mindketten győznek... De vajon túl lehet-e élni ezt a találkozást és az egymás ellen végsőkig folytatott küzdelmet? A szerző nem titkolt célja, hogy megismertesse olvasóival a „Semper Fidelis”, vagyis a „Mindörökké hűséges” jelmondat mögötti elhivatottságot, amelymeghatározza a  személyvédelmi szakemberek mindennapjait, ugyanakkor betekintést nyújtson e sokak számára misztikus és érdekes világ kulisszái mögé.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

4 972 Ft

175 pont